LizaGazdija

A tegnapi helyre felvettek, kedden betanítás lesz :) Ez egy igen-igen geringfügig állás, de állás, és pénzt fogok vele keresni, ráadásul megszokom egy kicsit, hogy németül telefonáljak, ami nem lesz hátrány a későbbiekben sem. Amikor épp a menetrendet böngésztem Tassenbachban az út szélén, egy hóbuckában állva, megcsörrent a telefonom. Egy iskolától írtak, ahonnan nemrég utasították el a jelentkezésemet, mondván, már találtak alkalmas jelöltet. Most megint keresnek, és jövő héten mehetek interjúra. Hogy én ettől milyen izgatott lettem... És elvileg még az adószámom is megérkezett, amivel most már vállalhatok magántanítványokat. Elvileg, mert nem pontosan értem, mi történik, de már megkérdeztem egy hozzáértőt, remélem, hamar felvilágosít. Úgy néz ki, lassan alakulnak körülöttem a dolgok.

Éjfélkor kerültem ágyba, 4-kor keltem, és nem volt elég a készülődésre a rászánt 45 perc. Persze mostanra már megtanulhattam volna, hogy tinikorom óta igen sokat lassultam, és messze már az az idő, amikor az ébredés utáni 7. percben már a buszmegálló felé tartottam, és ebben a rövid időben a teljes öltözés, mosakodás tokkal-vonóval benne volt. Ma reggel konkrétan nem bírtam felpörögni, hiába láttam, hogy baj lesz. Muszáj volt megreggelizni, mert anélkül nem tudok elindulni sehová, de úgy éreztem magam, mint egy lassított felvétel. Végül is 5:01-kor hagytam el a lakást. 5:30-kor indult a vonat. Tekintve, hogy a pályaudvar kb. 20 perc a háztól, és a metróról leszállva még egy csomót kell gyalogolni a peronig, eléggé aggódtam. Futólépésben tettem meg az első villamosmegállónyi távot, aztán láttam, hogy a két villamos, ami nekem jó lenne, nagyon sokára jön, viszont az O jelű egy percen belül megérkezik. Még sosem utaztam rajta, de most odarohantam, megnéztem, közelebb jutok-e vele a pályau...

Lautól kaptam iszonyú régen, de hetekkel ezelőtt, és most jutok el addig, hogy megírjam a bejegyzést. Először is köszönöm Launak, hogy rám gondolt :) Ezután kell írnom magamról 10 dolgot, amit talán nem tud mindenki, majd válaszolni Lau 10 kérdésére, és aztán írni ugyanennyit, valamint meghívni további bloggereket. Ja, a díj neve Liebster-díj, a kezdeményezés Németországból indult, és az a célja, hogy új blogokat fedezzünk fel. Szóval. 10 dolog, amit talán nem tud rólam mindenki: 1. Gyerekkoromban nagyon szerettem volna egy kiselefántot. A padláson tartottam volna. 2. Óvodás korunkban Rékával azt terveztük, építünk egy házat csibéknek, és mi is fogjuk kikeltetni őket. Fullextrás ház volt olvasósarokkal meg kényelmes ágyakkal, nem apróztuk el a dolgot. A történet csúcspontján én meg is próbáltam kikeltetni a csibéket - az ágyamban, a párnám alatt. Persze elég okos voltam, ezért nem az alá a párna alá rejtettem őket, amelyiken aludtam, hanem a mellette lévő alá. Ettől még a fe...

Nem esküvő lesz az, hanem eskütétel. Két hete írt a lakótársam, hogy hazament, március 8-án esküvő, aztán jön vissza. Az üzenet angolul volt, az esküvő szó magyarul. Ebből arra következtettem, hogy mindjárt hozzá is megy a barátjához, aki így könnyebben jut állampolgársághoz. De nem. Ma a honosítási oklevele került ki a Facebookra, és a hozzászólásokból az is kiderült, hogy a barátja kb. Európa másik végében van jelenleg. Kaptam értesítőt, hogy menjek be a postára, mert nem tudtak nekem kézbesíteni egy ajánlott levelet. (Ebből kiderült, hogy itt is vannak olyan postások, mint otthon - nem csöngetett, nem kopogott, csak megírta a cetlit, és kész, biztos nem volt kedve feljönni a hetedikre, pedig van lift. Azt még hozzáteszem, hogy az otthoni postásunk pont nem ilyen, eddig egyszer sem dobott be úgy értesítőt, hogy otthon voltam, olyankor mindig csönget, majd felmászik a harmadikra a lift nélküli házban, ahol egy emelet kb. akkora, mint itt másfél.) Úgy tűnik, a ház lakóinak zöme kar...

Voltam ma két állásinterjún is. Az egyiket kicsit beugratásnak éreztem, és nem örültem feltétlenül, hogy olyan sokat utaztam miatta, a másik meg konyhai kisegítés, és majd valamikor lesz próbanap, ha nem hat fok lesz meg szakadó eső. Szerdán is lesz egy interjú, arra is kíváncsi vagyok, és a három közül az lenne a legjobb lehetőség. Jártam a munkaügyi hivatalban, és elintéztem, hogy ne legyek bejelentett munkanélküli, mert 1. frusztrál, 2. nem hiányzik nekem, hogy hetente járkálhassak be megmutatni, hogy jelentkezem állásokra, amikor magamtól is csinálom, 3. nem akarok munkanélküli segélyt kapni, hanem fizetést szeretnék, és egyébként sem járna a segély, mert nem dolgoztam még annyit az országban. Amúgy vicces volt, amikor elmondtam a pultban ülő hölgynek, hogy szeretném magam kijelenteni, mert ma kaptam munkát (jó, hát kicsit úgy csináltam, mintha azt az első ajánlatot már el is fogadtam volna), mire a hölgy: "Miért nem jelentette be, hogy van munkája? Azt be kell jelenteni....

A helyszín ezúttal Budapest volt. Amikor Robin pár hónapja meghirdette az eseményt, azonnal teljesen izgatott lettem, mert a bécsi palacsintázás nagyon-nagyon jó élmény volt. Rékát és Danit hívtam, hogy jöjjenek el velem, és mindketten jöttek is, aminek nagyon örültem. A nap úgy indult, hogy shoppingoltam egyet a Corvinban - nagy szükségem volt már rá, mert ugyan nem gyakran szoktam, de néha jót tesz a hangulatomnak, és időtlen idők óta nem voltam már. Gondoltam, veszek ruhát, úgyis rég vettem bármit is. Hát... Én nem tudom, itt a tavasz (szinte), és annyira semmilyen felhozatal van az üzletekben, hogy tök szomorú. Szerettem volna például tavaszi/nyári pizsamát (póló + rövidnadrág változatot), de vagy rondák voltak, vagy rájuk volt írva, hogy így meg úgy várom a reggeli kávét, amivel nehezen tudok azonosulni, mivel sosem iszom kávét. Négy üzletben összesen három pólót láttam, ami tetszett, ebből egy úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya. Sebaj, a másik kettőt elhoztam. Jártam egy kör...

Megoldottam! Annyi volt, hogy feltehetőleg túlságosan sietni akartam, hogy csellel elérjem a villamost, ezért nem vettem észre a másik lépcsőt. Mert tényleg kettő van a metró végénél, csak az egyik takarásban. Hát, most észrevettem, nagy nehezen felfutottam rajta (többet ilyet nem csinálok, amíg ennyire fáj a farokcsontom, volt vagy három emelet, és valamivel nagyobbak a lépcsőfokok, mint itthon, ahol gyalog járok a hetedikre, mert miért ne), és a villamosmegállóban találtam magam. Viszont az volt a váratlan fordulat, hogy bár ki volt írva, hogy négy perc múlva érkezik a villamos, ami amúgy garázsmenet, ezért az utolsó megállónyi távot már gyalogolnom kell, mégsem jött semmi se. Csak a következő villamos, amire 11 percet kellett várni. De az legalább nem volt garázsmenet, és szépen hazahozott. A lényeg mindenesetre az, hogy megoldódott a rejtély, és mostantól lesz esélyem rá, hogy ne kelljen tíz perceket álldogálni késő este egy viszonylag kihalt környéken. Juhú!