LizaGazdija

Most meg üldögélek itt, és várom a csodát. Az van ugyanis, hogy ha az ember normális időpontban akar hazafelé utazni, akkor nem elég egy-két nappal előtte döntésre jutni, mert akkor már csak reggel 6-ra meg 7-re van jegy. Meg este 6-ra, oké, ami nem olyan rossz, de én 4-től 7-ig tanítok, és az igazából mindegy, hogy Pesten vagy Bécsben, csak laptop és net előtt kell lennem hozzá. Szóval vagy hazaérek addigra, vagy utána indulok. Na most én megbeszéltem egy pasival a BlaBlaCaron, hogy hazavisz, aztán a kényelmes buszozás után akartam írni neki, hogy megyek inkább busszal, mert egyébként is elszúrtam a számolást, és vele nem érek vissza 4-re. Végül is felhívtam, mondta, hogy dél és 1 között van Pesten, 4-re röhögve Bécsbe érünk, és még bőrönd is befér a kocsijába, és majd reggel 8-9 körül hív, ha már látja, hogy mikor ér Pestre pontosan. Oké. Nem hívott. Én negyed 11-kor csörgettem, nem vette fel. 3/4 11-kor foglalt volt. Fél 12-kor felvette, és közölte, hogy én írtam neki a BlaBlaCa...

Pénteken jártam a Tescóban, vettem pár dolgot, ami itthon jobban megéri, pl. húst, na meg trappistát, mert nagyon szeretem, de kint nincs, és a jövő hétre tervezett rakott zöldbab tetejére az a legjobb. Aztán vettem ajándékot a szombati házavatóra, meg találtam tökös sütőformát :) Nagyon cuki, fogom használni október végén. A magassarkúmban jöttem haza, amit Máltán vettem tavaly Halloween (és ősz) alkalmából. Akkor már vagy négy hónapja nem volt magassarkú a lábamon, sőt nem is vittem ki magammal egyet se, és - bármilyen hülyén hangzik - nem emlékeztem, mekkora az a sarok, ami még kényelmes nekem. Sétáltam a cipőben az üzletben, persze, de olyan rövid idő alatt nem derült ki, hogy ebben a cipőben bizony nem tudok hosszú távon gyalogolni. Nagyon csini, "csinizni" lehet benne egy-két órát, de hogy én ebben császkáljak majdnem öt órát Pesten... És hát megtettem. Úgyhogy amikor a Corvinban a CCC elé értem, már marhára fájt a talpam és a térdem (amit annyira féltek, mert eleve n...

Szabó T. Anna egyik posztja jelent meg a hírfolyamomban, mert egy ismerősöm lájkolta. (Remélem, most nem járok úgy, mint múltkor a videóval, és ti is fogjátok látni.) A falvédő bennem is emlékeket ébresztett, illetve, ahogy gyönyörűen megfogalmazta az egyik hozzászóló, az én emlékezetem is őriz egy falvédőt. Nem hímzettet, az igaz. Mamánál volt, Hortobágyon, a mellett az ágy mellett, amelyikben én szoktam aludni. Emlékszem, Mama úgy aludt el, hogy ment a tévé, és valamikor az éjszaka közepén szokott felébredni, hogy kikapcsolja. Én mindig Mama szobájában aludtam, a végénél volt összetolva az ágyunk. Mivel én nem tudok aludni a tévé villogásától, és már gyerekkoromban sem tudtam (hangja nem volt, pont azért, hogy minél kevésbé zavarjon), azt szoktam csinálni, hogy amikor már nem tudtam többet olvasni a könyvemből (az esti olvasás jó szokás!), a fal felé fordultam, és elalvás előtt a tévé fényénél a falvédőt nézegettem, meg követtem az ujjammal a mintát. Most arra jöttem rá, hogy már ne...

Ő meg állítólag Szentpéterváron üldögél. Kész vagyok. És sürgősen Szentpétervárra szeretnék menni.

A tegnapi napom amúgy nem volt negatív, bár a két poszt alapján ezt lehetne hinni. Reggel felkeltem, főztem tejbegrízt (cukor és méz nélkül, mert egyik sem volt otthon, és az a vicc, hogy így is finom volt), majd leültem a reggelimmel a gép elé, hogy kényelmesen elmajszolgassak magamban e-mail nézegetés közben, ahogy szoktam (rossz szokás, le kéne jönni róla). 10 körül vettem észre, hogy jött egy üzenetem a BlaBlaCaron attól a pasitól, akivel haza akartam jönni, és akivel tegnap már megbeszéltük, hogy a visszaállított határellenőrzés miatt 1-2 órát késni fog. Azt írta, mégsem ő vezeti a kocsit, hanem egy bizonyos Gábor, úgyhogy vele egyeztessek az utazás részleteiről, el is küldi a számát. Ennek már nem örültem annyira, mert azon az oldalon az ember nem autót választ, hanem sofőrt, aki hazahozza. A személy a lényeg. Én például azért választottam Istvánt, mert van fent fényképe, tehát látom az arcát, valamint van már róla vagy tíz értékelés, és többségében pozitív, illetve amelyik nem...

Most olvastam, hogy a svéd könyvvásár megnyitóján elhangzott beszédében egy orosz-amerikai írónő elítélte Magyarország menekültügyi politikáját és az ügyben tanúsított magatartását, valamint azt is elmondta, elkeseríti, hogy a magyar állam képviselőivel kell egy színpadon állnia, továbbá Magyarországnak nincs helye a könyvvásáron. Na most attól függetlenül, hogy nekem mi a véleményem Magyarország hozzáállásáról, ez egy nagyon paraszt megnyilvánulás volt, különösen, ha hozzávesszük, hogy Magyarország ennek az eseménynek a díszvendége - nem a politikusaink, hanem az ország írói. Úgy tudom, ők nem kis számban ott vannak személyesen is. Hogy mást ne említsek, ott van Nádasdy Ádám, Kiss Judit Ágnes és Varró Dani. Nekik mi közük a magyar politikához? Értem, nem rájuk gondolt a hölgy a magyar állam képviselői alatt (illetve őszintén remélem), de akkor sem értem, őket miért kellett ennek kitenni. Nagyon-nagyon rosszulesik, nagyon elszomorít ez a kirohanás. Miért kell megalázni az ott jelenlé...

Krisznél, edzés közben döbbentem rá, hogy idén nem emlékeztem meg Nagyi halálának évfordulójáról. Egyáltalán nem jutott eszembe szeptember 15-én, hogy akkor van a napja, de azóta sem. Annyira megdöbbentett ez a felismerés, hogy leállt bennem a processzor, megfagytam mozdulat közben. Elszégyelltem magam. Több okból is fura a dolog. Egyrészt egy csomó évfordulót, szülinapot, névnapot fejben tartok, és ezekről mindig meg szoktam emlékezni. Azoknak az évfordulóit, akik fontosak nekem, nem szoktam elfelejteni. Az élőkkel is így van, és azokkal is, akik már nincsenek velünk. A nagyszüleim és Ibolya néni születés-, névnapján és halálának évfordulóján mindig gondolok rá, hogy milyen nap van, ahogy Liza örökbefogadásának és elaltatásának napján is külön megemlékezem ezekről az eseményekről, elmondom magamban, hogy már hány éve. Másrészt meg Nagyi szinte minden nap eszembe jut. Vagy valamiről beugrik egy emlék, ami hozzá kötődik, vagy egy-egy helyzetben elképzelem, mit szólna, hogy nézne, hogy c...