LizaGazdija

Szombaton itt volt nálunk Paolo két bolgár barátja, Koszta és Maria. Már máskor is találkoztam velük, jófejek, intelligensek, jó társaság. Valamikor régen egy pár voltak, de szakítottak, viszont máig egy lakásban élnek kettecskén. Ezen egy csomót gondolkodtam, és azt hiszem, nekem nem menne. Érdekes volt, amikor Maria kifejtette, hogy bár a nő az otthon teremtő, azért nem lehet tőle elvárni, hogy kiszolgálja a férfit, igenis a férfi is vegye ki a részét a dolgokból. Ezzel tökre egyet is értek, nem is ez volt a fura, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan olyan szinten ugrálta körül a két fiút egész este, hogy nekem csak kerekedett a szemem, sőt azt is mondta, hogy a konyha most először van rendben, mióta itt járt, és látszik, hogy nő költözött a házba, és nagyon helyes, hogy tisztán tartom a konyhát*. És tényleg egész este az ment, hogy melyik fiúnak mire van szüksége, és adhat-e még ezt meg azt meg amazt, majd az egészet az koronázta meg, amikor elmosogatott. Megkérdeztem, miért mosoga...

Múlt vasárnap történt, de csak most jutottam odáig, hogy kopipészteljem a Facebookról. Kész, halljátok, kééész. Úgy kezdődött, hogy Antje odajött hozzám, mondta, hogy tegyem magam Meetingre (merthogy mindig jelezni kell a rendszerben, mit csinálunk éppen, és van olyan pont, hogy meeting), majd bevonultunk egy miniirodába. Az következett, hogy megdicsért: azt mondta, nagyon elégedett velem, igazán, mert csak pici hibáim vannak, pedig csak két hete jöttem, csak ne kérjek bocsánatot a hibákért, merthogy ez most a tanulási folyamat, még nem baj, ha hibázom. Úgy folytatódott, hogy azt mondta Antje, bárhova ülhetek, ahová akarok, dolgozzak egyedül, ő meg nézi az e-mailjeimet, úgyis mind hozzá fut be. Ezt tök nagy elismerésnek éreztem, le is ültem Judit mellé, Mariával szembe, mondták is mindketten, hogy kérdezzek nyugodtan. Nyitogattam szépen a nehéz e-maileket, válaszolgattam rájuk, egy jött vissza Antjétól azzal, hogy az egyik mondatot írjam át. Meg visszajött még néhány pofonegyszerű, ami...

De én ezen akkor is sírok: "Ez a kis gomb az ingemen a Ducitorna és az Update Andre sikereihez képest."

Ha már volt, akkor bocsánat, de mivel mostanában kissé rapszodikusan blogolok, ezért nem tudom, mit mondtam már és mit nem. (Kulisszatitok: a Facebookon egy zárt csoportba minden nap írok, úgyhogy akit érdekel kevésbé rapszodikusan a máltai kaland, az jelezze valamilyen módon.) A dalt a legutóbbi fordítás közben ismertem meg, és egymás után tízszer-tizenötször is meg bírom hallgatni, annyira szeretem, annyira megérintett.

A Ramla-öbölben, ahol vörös a homok, és ahol hétfőn fürödtünk, ma hajnalban holtan találtak egy francia férfit a vízben.

Köszi, Eszti!

Írt Facebookon az egyik közepesen szimpi máltai srác, hogy régen látott már Couchsurfing-találkozón, mi történt velem. Elmeséltem, hogy most ilyen fura időbeosztásban dolgozom, többek között pénteken is éjfélig. Ezek után, hogy legyek már én is jófej, ha ő kedves, megkérdeztem, milyen volt a római vakáció, és mi az a molinó, amit lobogtat minden képen, és az van ráírva, hogy "You Should Be Here". Azt felelte, szívesen elmeséli, de hosszú sztori, és mivel úgysem láttuk egymást egy hónapja, egy kávé mellett szeretné. Tökre odavoltam, milyen barátságos már. A találkozóra hétfőn került sor, mikor visszaértem Gozóról. Barátságos meg kedves? Egy lófütyit. Elém tolta a laptopját, majd elég erősen bekezdett: erről nem beszél akárkinek, nekem is csak azért mondja el, mert én igazán megérdemlem, mert az alapján, amennyire ismer (= semennyire), én igazán jó ember vagyok . Ekkor gondoltam rá, hogy felállok és hazajövök, merthogy ez egy kib. piramisjáték lesz, de végül nem tettem, mert ...