LizaGazdija

Este összefutottunk, és beszélgettünk egy kicsit. Majdnem egy órát. Többek között arról, miért és mennyire vagyunk képtelenek pihenni. Megkérdeztem, idén volt-e már szabadságon. On holiday. Ez azt is jelenti, hogy nyaralni, és ő így értelmezte, ezért mondta, hogy az egyetem óta nem volt, innen is csak haza szokott menni Szicíliába, és az nem pihenés, mert akkor végig kell látogatni minden rokont és barátot. Kérdeztem, mikor volt otthon utoljára, azt mondta, talán egy éve, és nem is tervez menni, a szüleit csábítgatja inkább ide, bár ők sem tudnak pihenni, mert amikor itt voltak egy hetet, akkor hat napig a lakásban végeztek kisebb javításokat, meg anyukája kimosta és kivasalta az ő összes ruháját, aztán a hetedik napon lementek a tengerpartra (hosszas könyörgés után), és megállapították, hogy szép. Másnap meg hazautaztak. Azt mondta, most, hogy ezt megkérdeztem, elgondolkodott, hogy tényleg kéne pihenni, és lehet, hogy a közeljövőben ki is vesz két-három nap szabit, és itthon fog a...

Itt eddig még nem álmodtam, pontosabban nem emlékszem egy álmomra sem, mióta beköltöztem a lakásba (3 hete). Na, de ma! Egyrészt megjelent az álmomban Liza. Egy idős pasi sétáltatott egy kutyát, én meg mondtam a velem lévő valakinek, hogy jé, de édes, pont olyan, mint Liza. Erre a valaki megkérdezte, Liza mennyi idős, mire mondtam, pont ennyi, és a következő pillanatban leesett, hogy az a kutya azért hasonlít annyira Lizára, mert konkrétan Liza. Aztán úsztam. A tengerben. Sokakkal. Egy barlangrendszerben, ahol időnként alá kellett merülni, hogy egyik teremből a másikba jussunk. Én nagyon elvoltam a gondolataimmal meg a tenger illatával, amit imádok, amikor egyszer csak, az egyik terembe való átúszás közben egy srác megragadta a karomat, és felhúzott a víz alól. Én elsőre nem értettem, miért csinálta, aztán megértettem, mondtam, köszi, aranyos vagy, de nem voltam bajban, aztán elgondolkodtam - lehet, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy elfelejtettem feljönni a víz alól, é...

- A mai állásinterjú egy munkaközvetítő cégnél volt, de továbbküldik az önéletrajzomat a munkát kínáló cégnek. Ez a cég amúgy még nem létezik, de majd hamarosan fog, és akkor németről angolra kell dokumentumokat fordítani Mostában, ami a sziget közepén van. Ezek után jelentkeztem estig összesen 7 állásra, ezek egyike Londonban van, a Sherlock Holmes Múzeumban. El vagyok keseredve, de azért mondogatom magamnak, hogy legrosszabb esetben még várni kell pár hetet, mire elkészül az a nyüves papír, amire várok, és akkor elkezdhetek tanítani. Bár igazság szerint ettől is tartok most már, tekintve, hogy én azt hittem, fix munkára jövök ki, aztán mikor itt voltam, közölte a nyelviskola igazgatója, hogy ja, hát ő csak akkor tud csoportot adni, amikor már kezemben a tanítási engedély, nincs ilyen, hogy addig dolgozom, aztán bemutatom a papírt, ha megvan. E-mailben még azt írta, szóljak pár nappal az indulásom előtt, és ha kint leszek, ad csoportot, mert neki július elején is kell tanár. Persze ő ...

hogy negatív vagyok, és menjek a fenébe, amikor a tengerparton élek, mindig meleg van, és semmi bajom a munkanélküliségen kívül, ami ráadásul csak relatív munkanélküliség, mert szerencsére ott van nekem a fordítás. Ez ilyen pszichológiai izé, de dolgozom rajta - egyrészt sokat mantrázom, hogy nagyon jó most nekem, másrészt egyfolytában állást keresek, és holnap reggel 10-re megyek egy állásinterjúra. Szurkoljatok nekem, jó? Meg azt is kitaláltam, hogy ha valahol találok végre egy nyitva tartó papír-írószert, veszek többek között öntapadós jegyzettömböt, ha nem túl drága, írok listát arról, hogy az, akiről a honvágy elhiteti velem, hogy hiányzik, valójában miért nem hiányzik, és kiragasztom valami jól látható helyre, hogy amikor befordulok, akkor szem előtt legyen. A sok negativitásért kárpótlásul meg küldök egy képet, ami egy viszonylag hétköznapi, de attól még tök vicces jelenetet illusztrál: kinyílik a város közepén egy garázsajtó, és kisétál rajta egy ló. (Ez azért van, mert nagy ...

A parton - feltehetőleg azért, hogy imponáljon nekem - Ruben fogja magát, és bemutat egy planket, aztán lemegy fekvőtámaszba, mármint behajlítja a könyökét, és így is eltölt még fél percet, aztán ugyanezt előadja úgy is, hogy arccal felfelé néz. Egyrészt not impressed, mert előbbit még én is meg tudom csinálni, másrészt embarrassed, mert azért a tengerparton nem kevés ember volt ebben a pillanatban, és mindig nehezebben viselem, hogy valaki hülyét csinál magából, ha sok szemtanú van, harmadrészt wtf, mert tényleg mit várhatott ettől a manővertől. Ja, ez még tegnap volt, ma nem mentem vele pancsolni, bár ma is hívott. Vajon kell annál komolyabb lépést tennem, hogy nemmel válaszolok a programajánlataira? Aaannyira nem szeretnék konfliktust, és aaannyira nem szeretném megbántani. Meccsnézés közben a magyar nő, akit a meccsnézés kapcsán ismertünk meg Pannáékkal, társalog. Elmondja, hogy az ő egyik barátnője ismeri a vízilabdásokat, és egy csomó meccsre kivitte már őt, és bemutatta "...

terjedő skálán mennyire köcsögség nem reagálni egy hétig arra, ha valaki ír neked, és ezzel a valakivel egyébként a kiutazása előtt napi-kétnapi kapcsolatban voltál? Szerintem legalább 10-es szintű. Elegem van ebből is.

Ruben ma is hívott a partra, úgyhogy lementem vele. Kb. két órát voltunk ott, meg még egyet sétáltunk, és ennyi idő alatt megállapítottam, hogy ez esélytelen. Kedves is, okos is, aranyos is, ezzel semmi baj, viszont annyira éretlen, mint egy ötéves. Egyszerűen idegesített. Nagyon elszomorodtam ettől, de aztán eszembe jutott, hogy ezt már otthon is játszottuk, csak akkor társkeresőn - voltak többen, akiknek én tetszettem, ők meg nekem egyáltalán nem. Van ilyen. Azért nem jó érzés. Egyébként nem hiszem, hogy megérdemlem, hogy se munka, se pasi ne legyen, tehát most már jöhetne valami elmozdulás, és leginkább munkaügyben, mert nem kell pasi, le van ejtve az összes, mind egy szálig. Csak munka legyen már, könyörgöm.