Összefoglalás

- A mai állásinterjú egy munkaközvetítő cégnél volt, de továbbküldik az önéletrajzomat a munkát kínáló cégnek. Ez a cég amúgy még nem létezik, de majd hamarosan fog, és akkor németről angolra kell dokumentumokat fordítani Mostában, ami a sziget közepén van. Ezek után jelentkeztem estig összesen 7 állásra, ezek egyike Londonban van, a Sherlock Holmes Múzeumban. El vagyok keseredve, de azért mondogatom magamnak, hogy legrosszabb esetben még várni kell pár hetet, mire elkészül az a nyüves papír, amire várok, és akkor elkezdhetek tanítani. Bár igazság szerint ettől is tartok most már, tekintve, hogy én azt hittem, fix munkára jövök ki, aztán mikor itt voltam, közölte a nyelviskola igazgatója, hogy ja, hát ő csak akkor tud csoportot adni, amikor már kezemben a tanítási engedély, nincs ilyen, hogy addig dolgozom, aztán bemutatom a papírt, ha megvan. E-mailben még azt írta, szóljak pár nappal az indulásom előtt, és ha kint leszek, ad csoportot, mert neki július elején is kell tanár. Persze ő megteheti, nem ő cseszett rá.

- Panna összeveszett Briannel, majd Brian kedvesen közölte vele, hogy jobb lenne, ha itt sem lenne, mire Panna vett egy repülőjegyet, és holnap megy haza. Ez engem azért letaglózott, mert úgy volt, hogy még egy hónapot marad, és így most úgy érzem, hogy teljesen egyedül leszek. Mert persze vannak lakótársak, de ők nem annyira akarnak barátkozni, mert megvan már a maguk társasága, és itt van Kay, akinek nem tudom, van-e társasága, mindenesetre ő sem sűrűn ér rá. Nem mintha rágnám a fülét, persze. Tényleg nagyon kell már egy munkahely, hogy legyenek végre kollégák, legyenek körülöttem emberek. Meg továbbra is el kell járni a couchsurfingre.

- Nem könnyű pozitívnak lenni, nagyon nem könnyű, de úgy érzem, haza sem mehetek. Olvasok híreket, és úristen, én ide most még jó darabig nem akarok visszamenni. Csak közben meg honvágyam van, amit a nem túl jól alakuló dolgok durván felerősítenek. Most már történhetne valami jó, igazán.