LizaGazdija

Nem tudom, hogy ez depi, enerváltság, melegfront vagy valami más, de elég kellemetlen. Elmesélem, hogyan telnek a napjaim mostanában. Sokáig alszom, de sosem addig, amikorra be van állítva a telefonom. A csörgés előtt fél órával általában felhív valaki, vagy csak ki kell mennem, és kapásból olyan feszültség van bennem, amikor felébredek, hogy nem tudok visszaaludni, de van, hogy még csak visszafeküdni sem. Amikor már fent vagyok, nem érdekel semmi. Főleg melegem van, nyűglődöm, vergődöm. Nem jó sem hálóingben, sem itthoni ruhában, sem utcaiban. Nem akarok csinálni semmit, maximum a Castle érdekel, na meg persze a máltai tervezgetés, de abban most elakadtam, írtam valakiknek, kértem segítséget, és a válaszukra várok. Addig is nézegetem, vannak-e kirándulóhelyek, és azon gondolkodom, vagyok-e olyan tökös, mint Ryan, aki nem egyszer volt már nyaralni tök idegen helyen tök egyedül, és mindent bejárt, mindent megnézett, mindenhová elment, vagyis elmegyek-e majd egyedül kirándulni, vagy fr...

Tegnap a 4-6-oson gyerekek mondták be a megállókat a gyereknap örömére. Én első körben habozás nélkül elsírtam magam ezen, mert eszembe juttatta, mennyire szeretnék gyereket. (Szerencsére egy ideje nem napi probléma ez a téma, attól meg lehetne kattanni.) Második körben már jobban bírtam, sőt helyenként mosolyogni is tudtam rajta, milyen kis cukik ezek a gyerekek, ahogy izgulnak, miközben mondják a szövegüket. Újabb németes csoporttársnő ment férjhez, és mert erős a gyanús, hogy az évfolyamunkon kb. négyen lehetünk még esküvő előtt, és csak én vagyok egyedülálló, nyilván kicsit lehúzott ez a felismerés. Aztán emlékeztettem magamat, hogy nem mehet mindegyikünk élete ugyanabban a tempóban, és majd én is eljutok ide valamikor, majd végignéztem a képeket, amikből kiderült, hogy a lánynak egyik szülője sem él már. És akkor arra gondoltam, valami jónak vele is kell történni, nem lehet, hogy mindenhol csak a szomorúság legyen, szóval biztos úgy van kitalálva a sorsa, hogy legalább szerető t...

Olyan nyomott vagyok már megint... Ilyeneken izélek, hogy nem lesz Bécs, nem lesz Prater, nem lesz Seegrotte, nem volt X-Men (pedig tuti, hogy utálnám, már így ránézésre is marhaság), nem lesz A holnap határa (Tom Cruise van benne, nem hiszem, hogy élvezném), és egyedül leszek folyton, és nem is fogunk már szóba állni többet egymással, pedig. És az sem segít, amikor felidézem, hogy miket mondott kedden (meg korábban), amik bántóak voltak, és valószínűleg bántásnak is voltak szánva, és mondogatom magamnak, hogy úgysem lehetne semmi, hiába hiszem, hogy összeillenénk, mert nem ugyanott tartunk: én készen állok arra, hogy valakinek a társa legyek, ő meg nem, és ezt ráadásul mindketten tudjuk, és ezen egyhamar nem lehet változtatni. Az a megoldás, hogy minél előbb átteszem a székhelyemet a gyönyörű és napos Máltára, jól feltöltődöm D-vitaminnal, és ez meg az új élmények elterelik a gondolataimat a hülyeségekről. Arra is gyanakszom, hogy addig nem lesz párom, amíg nem megyek el. Egyszerű...

Ha a Harry Potter szereplője lennék, ő lennék: Tök jó lenne.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, a status quómat is visszakaptam, ahogy kértem, de. DE. Néha annyira amerikai, hogy konkrétan viszketek tőle. Hát ez a 6. évad 12. rész mi volt már? A top 10 leggagyibb részben biztosan benne van. Ez a szándékos, alaposan átgondolt könnyfacsarás, hát ez fúj. Egy fél könnycseppet nem kaptak tőlem, nem arról van szó, de ez engem annyira irritál, és annyira odavan érte kb. minden amerikai filmes. Miért? Miééért? A másik problémám Stana Katic. Nem ismerem, nyilván, semmit sem tudok róla, a magánéletéről, csak az alapján vannak megérzéseim, ahogy alakítja Beckett nyomozót. És most már egy ideje határozottan azt érzem, hogy elhitte magáról, hogy ő egy hatalmas színésznő, és ettől Beckett nyomozó egyre beképzeltebbnek tűnik, miközben szerintem neki nem kellene beképzeltnek lennie, ő nem olyan. Persze azért szeretem a sorozatot, tök izgi, és amíg forgatnak új részeket, addig én nézem, csak gondoltam, megjegyzem ezeket a dolgokat.

Ez valami egészen megrázó és szomorú. Annyira sajnálom ezt a srácot, sőt meg is értem. Milyen nagy érzés lehet egyszer azt csinálni, amit csak akar, mert végre van pénze rá, hogy akár két filmet is megnézzen a moziban, és beüljön a Mekibe kajálni? Nyilván baromira el van tévedve, amikor ennek érdekében pénzt lop, de azt hiszem, át tudom érezni a frusztrációt, ami idáig vitte. Sokat elmond róla, hogy megkönnyebbült, amikor elfogták. Kíváncsi leszek, mennyit fog ülni.

Még csak most fogom megírni az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet, de miután kb. minden olyan kérdésnek* utánanéztem, ami felmerült bennem, úgy érzem, Málta lesz a választottam, oda fogok repülni. Szerencsére a Wizzair röhejesen olcsón árul jegyeket, szóval még rá sem fog menni a gatyám. Itthon nyilván de, mert egy csomó orvoshoz el kell menni indulás előtt, egy csomó mindent el kell intézni, egy csomó ruhát kell venni (nálam egy sima utazás is azt jelenti, hogy ruhát veszek, el tudom képzelni, mi lesz, ha eldöntöm, hogy mondjuk fél évre kimegyek), ilyenek. Találtam helyi magyar közösségre utaló jeleket, konkrétan egy csoportot a Facebookon, és még az is lehet, hogy majd én is felteszek ott egy-két kérdést. Apu mondta, hogy Málta jó választás, mert ugyan kicsi és unalmas, de onnan haza is lehet úszni vész esetén. Erre egészen addig bólogattam, amíg utána nem néztem, hányféle cápájuk van. Hát, nem kevés. Ettől kicsit megijedtem, de az megnyugtató, hogy a legutóbbi cápatámadás 1...