LizaGazdija

Karácsony majdnem három hete volt, de én máig sem mutattam meg, miket csináltam kézzel idén. Azt már mondtam, hogy amit Levente* kapott, nem is fogom, mert okosan elfelejtettem lefényképezni, de a többit azért megmutathatom :) Nem sok, persze, de idén ennyire futotta. Vagyis tavaly. Kis házikóban sajtos perec, előtte karácsonyfa. A sajtos perec volt SK. Ebből kettő készült, összesen hét órán át. Ez a ház belseje... ... ez meg az udvara. Én festettem és ragasztottam, az tartott olyan sokáig.  Decoupage-olt karácsonyfadíszek meg SK sport szelet. *Tessék, kint van. L, mint Levente. Annyit már csak megérdemel, hogy a nevén nevezzem. Azon ugyan még dolgozunk, hogy eldöntsük, "kik is vagyunk mi", de neve van, ez biztos.

Avagy Tücsök szól a tűzhelyen. A karácsonyi könyvek közül a harmadik, igaz, nem karácsonykor, hanem január második felében játszódik. 2014-ben az első olvasmányom. Nem ez a kiadás van meg, de ez tetszik. Szeretem Dickens műveit, mert nagyszerű stílusban íródtak, olvastatják magukat, és a történetek is nagyon jók. Ez mégis csalódás volt most. A felvezetés tetszett: boldog, fiatal pár kisbabával, morcos játékgyártó (micsoda ellentmondás!), szeretet és szerelem, ameddig csak a szem ellát, meg a tücsök, aki ciripel a tűzhelyen, és az otthon jelképe: amíg ő van, meleg otthon is van. Aztán jött a konfliktus. Az már nem tetszett, mert hiteltelen volt, nem is igazán tudtam elképzelni, hogy az történjen, amit az elbeszélő el akar velem hitetni. Aki látott már közelről nőt, vagy aki nő, az azonnal tudja, hogy a felvázolt gyötrődés egy hülyeség, és ezek után bosszantó, hogy vagy 20-30 oldalon át megy a balhé. A megoldás persze azt igazolja, aki azt mondta, ilyet egy csecsemős anyuka nem ...

Sok egyéb mellett Thomas Mannra sem maradt már idő a gimnáziumi irodalomórákon, amit már akkoriban is bántam, de azóta meg egyre jobban. Ezért is szeretném behozni a súlyos lemaradást, ha mással nem, hát a Mario és a varázslóval, a Tonio Krögerrel, a Halál Velencébennel és A varázsheggyel. Nagyon döcögősen indult az elbeszélés, majdnem feladtam, nem volt türelmem hozzá, hogy ilyen kevés történést ennyi szóban kifejtve olvassak. Aztán lassan, nagyon lassan, csak beindult a történet. Nyomasztó volt, tele feszültséggel, és nem hittem volna, hogy a vége ekkora megkönnyebbülést okoz bennem, sőt feldob. Nekem azt üzeni Mario és a varázsló esete, hogy bármilyen hatalmas vagy, bármennyire irányítod a többieket, sose ess túlzásba, sose juss el addig, hogy kineveted, megalázod, semmibe veszed a nálad gyengébbeket, a neked alárendelteket, már csak azért se, mert lehet, hogy egyszer valamelyikük öntudatára ébred és visszaüt. És nekem nagyon-nagyon tetszik ez a tanulság, attól meg csak még job...

Nagyszerű játékot eszeltünk ki a postással. Ő rendszeresen behajigál a postaládámba Gipsz Jakab névre érkezett számlákat, mert látja a postaládán, hogy Gipszné Gapsz Gizella meg még egy nevet, amiben sehogy sem szerepel, hogy Gipsz (azt nem látja, hogy Gipsz Jakab, de ez semmiben sem akadályozza meg). Én rendszeresen kiveszem a postaládámból Gipsz Jakab számláit, kitűzöm őket a hirdetőtáblára, és másnap újra a postaládámban találom őket, amire kiveszem, kitűzöm a hirdetőtáblára, és másnap újra..., da capo al fine. Igazából rohadtul idegesít, mert amikor kint volt negyvenes betűmérettel a postaládámon, hogy GIPSZ JAKAB NEM LAKIK ITT, akkor is ezt csinálta a jó képességű postás, tehát tökre nem érdekli, amit mondok, pedig egyébként többször elmagyaráztam ezt neki szóban is, amikor összefutottunk. Vagy ennyire csekély értelmű, nem tudom. A slusszpoén mindenesetre az, hogy Gipsz Jakab, aki amúgy albérlő volt, körülbelül két (!) évvel (!!) ezelőtt költözött el a házból, szóval igazán felesl...

Tegnap lementem A Helyre ebédet venni. Nem a kedvenc srác volt kasszában, ő éppen beszélgetett egy kollégával, aztán elindult a konyha felé, de amikor meglátott, visszafordult és odajött hozzám. Megkérdezte, kapom-e már, amit kértem, mondtam, kapom, mégsem hagyott ott, hanem beszélgetést kezdeményezett. Egészen meghatódtam, amikor kiderült, hogy azért, mert szólni akart, hogy el fog menni A Helyről. Eléggé elszomorodtam ettől a hírtől, mert én nagyon szeretem ezt a srácot, mert kedves, értelmes, tisztelettudó, és egészen barátinak érzem a kapcsolatunkat. Azzal, hogy szólt nekem külön, hogy már nem sokáig dolgozik A Helyen, szerintem azt fejezte ki, hogy ő is így van ezzel. Megkérdeztem, mik a tervei, elmesélte, mondtam, ezek jó tervek, jó döntések, de sajnálom, hogy elmegy. Erre ő: "Biztos, hogy még fogunk találkozni. Ha más nem, megyek hozzád angolozni." Kész, elolvadtam. Aztán gyorsan rávágtam, hogy igen, jöjjön csak, tudja, hol lehet jelentkezni. De akkor is rossz lesz, ho...

Kicsit becsavarodtam az ünnepek alatt, de úgy tűnik, megoldódott a dolog. Az a szerencse, hogy L. intelligens, ezért lehet vele értelmesen beszélgetni mindenféle dolgokról, és az eddigi konfliktusokat is sikerült veszekedés nélkül megbeszélni. Most is ez történt.

Néhány éve kaptam ezt a kötetet valamilyen ünnepre, de mivel nálam az újonnan kapott könyvek általában több év hosszú várólistára állnak fel, csak idén került sorra. Január 1-jén kezdtem, és az volt a terv, hogy minden nap olvasok belőle 5-10 oldalt – ezt még januárban elbuktam. De az év utolsó napjára azért befejeztem, és így elmondhatom, hogy Rónay születésének 100. évfordulóját egész évben Rónayval ünnepeltem. Mert megérdemli. Rónay Györgyöt műfordítói minőségében ismerem, gyerekkoromban az ő tolmácsolásában olvastam A kis herceget, a Pinokkiót és A sehány éves kislányt. De nemcsak műfordító volt, hanem egy rendkívül sokoldalú személyiség: író, költő, újságíró, kritikus, és ki tudja, még mi nem. Az Élet-mozaikkal kapcsolatos legerősebb benyomásom: ez a férfi olyan művelt, amilyen én sosem leszek, és ez frusztráló. Olyan írókat, költőket, zeneszerzőket, festőket ismer, akiknek én a nevét sem hallottam. Nem többségében, de azért bőséggel. Rengeteget olvas mindenféle nyelven, mert...