LizaGazdija

A Molyon találtam, de nem szerencsesüti volt, pedig megérdemelné, hogy beválogassák az adatbázisba. "Az élet olyan tragikus: az egyik nap itt van az ember, a másik nap meg szintén." (Csizmazia "Cheese" Gábor - Pataki Róbert: 69 talpon álló koktél) Én ezen annyira nevetek :)

Már meséltem, hogy nagyon furcsa gazdikkal is találkozunk sétáink során. Vannak köztük különösen nagyon furcsák is. Egyikük például egy tündéri kölyökvizslát nevel, illetve most már tinit. Igazából nem is egy gazdi, hanem egy pár: egy nő és egy férfi. A férfi biciklizik, a nő fut, a kutya meg elvan, így sétálnak ők. Tegnap hosszú idő után először összefutottunk velük. Én nagyon megörültem, mert Marci meg ez a kiskutya nagy spanok voltak tavaly télen, gondoltam, hátha most is játszanak egy jót. Ugribugri, rakoncátlan, mindig vidám kis állatról van szó egyébként, pont Marcinak való. Akkor lepődtem meg először, amikor a biciklin ülő pasi Marci láttán felcsatolta a kutyájára a pórázt. Ezt tökre nem értettem, de még túl is léptem volna rajta, csak ekkor jött egy még döbbenetesebb jelenet. A pasi elindult a biciklivel, meg a kutya is nekilódult, csak utóbbit kicsit sem foglalkoztatta előbbi, így aztán a pasi alól kifordult a bicikli, ő meg majdnem elesett. Van ilyen, a vizsla még nem tud p...

Ezek szerint elült bennem a vihar. Mondjuk nem bánom. Elkezdtem olvasni Neil Gaiman American Gods című regényét, és mindjárt az előszóban van egy mondat, ami annyira nagyon el van találva, hogy muszáj már most idéznem, amikor a 620 oldalból a huszadiknál járok, szóval messze még a könyvértékelő bejegyzés: "Furthermore, it goes without saying that all of the people, living, dead, and otherwise in this story are fictional or used in a fictional context. Only the gods are real." (Továbbá mondanom sem kell, hogy a történetben szereplő emberek, akár élők, akár holtak, akár mások, kitaláltak, vagy kitalált összefüggésben szerepelnek. Csak az istenek valódiak.) Szeretni fogom ezt a könyvet, ez nem vitás.

Marcival a Duna-partra járunk sétálni. Azért szeretem, mert viszonylagos csönd van és béke, és sok kutyával lehet találkozni, így nagyobb az esélye, hogy a kutya játszik és elfárad. A kutyákon kívül persze lébecolnak még ott más állatok is, főleg kacsák meg varjak. Ilyenek: Múltkor nagyon furcsa élményünk volt. Ült egy varjú a sétányt a HÉV-től elválasztó kerítésen, és Marcit nézte. Nem viccelek, tényleg nézte, sőt bámulta a fekete gombszemével. Marci elmélyülten szaglászott, fel sem tűnt neki a madár. Aztán egyszer csak fogta magát a varjú, felröppent, ráment Marcira, és belecsípett a farkába. A kutya döbbenten nézett rám, de nem nagyon tudtam mit mondani erre én sem: ilyet még életemben nem láttam. A varjú a támadása után visszaült a kerítésre, és tovább figyelte a kutyát. Aztán megint megtámadta. Én most már tudtam, mi jön, úgyhogy kiabáltam a kutyának, hogy vigyázzon, a kutya levágta magát fekvésbe, így csak súrolni tudta a hátát a madár. Aztán jött még két ilyen támadás, maj...

Nagyon reméltem, hogy ma tud jönni Blanka, mert úgy éreztem, helyreállt ugyan a lelki békém, de kicsit törékeny, és ha egész nap egyedül vagyok, esetleg megint bepörgetem magam valamivel. Szerencsére úgy alakultak a dolgai, hogy be tudott jönni Pestre, úgyhogy nagyon örültem. Nálunk találkoztunk, majd elindultunk sétálni. Sétáltunk, fagyiztunk, aztán megint sétáltunk, míg végül megérkeztünk a Nyugatihoz. Ott beültünk a Mekibe, ahol én önmegtartóztató módon csak egy narancslevet ittam, mondjuk jó nagy adagot. Aztán elindultunk visszafelé, és az Oktogonon meg az Andrássyn keresztül elsétáltunk egészen a Deákig. Az útvonaltervező szerint 5,2 km-t tettünk meg, ami egyáltalán nem sok, de nagyon jólesett. Ráadásul közben nagyon jót beszélgettünk. Szuper volt :)

Ez most olyan fellengzősen hangzik, mintha mostantól rendszeresen járnék futni. Nem lenne rossz, de sosem lehessen azt tudni nálam, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ma voltam futni. Utoljára szerintem 2011-ben volt ilyen, és főleg a kínlódásra emlékszem, meg arra, hogy sokszor meg kellett állnom visszafelé. Kíváncsi is voltam, mennyit dobott rajtam K. heti két edzése állóképesség szempontjából. Hát, azért dobott. Az Árpád hídig megállás nélkül jutottam el viszonylag jó tempóban (magamhoz képest), ott egy kicsit nyújtottam, aztán a budai oldalon egészen a Palatinusig nem kellett megállnom, de ott fél percet nyújtottam megint, aztán legközelebb még megálltam az ásványvíznél, ott sétáltam fél percet, majd onnan már befutottam. Persze a stoppert elfelejtettem elindítani, valahol fél kilométer környékén jutott eszembe, hogy hoppá, szóval pontos eredményt nem tudok mondani, de 35 és 37 perc között teljesítettem a kört. Ahhoz képest, hogy ugyanez két éve több hét utáni eredmény volt, büszke...

Na jó. Eredetileg úgy gondoltam, nem mutatok meg egy szálat sem, mert minek, az előadásokon nem fényképeztem, erdőt meg látott már mindenki, a rólam készült képekkel meg végül mégsem vagyok elégedett, pedig a fényképezőgépen visszanézve még nem volt velük gond. De most meggondoltam magam. A szálloda. Az első emeleten az egyik konferenciaterem látható. A bejárat mellett Madáretetők. A madarak látogatják is őket. A szobánk, miután összepakoltunk benne, és mielőtt kiköltöztünk volna belőle Szoba kilátással :) Kép a falon Nem, a rólam készült két képet mégsem osztom meg a közzel. Sorry.