Hitchcock él

Marcival a Duna-partra járunk sétálni. Azért szeretem, mert viszonylagos csönd van és béke, és sok kutyával lehet találkozni, így nagyobb az esélye, hogy a kutya játszik és elfárad. A kutyákon kívül persze lébecolnak még ott más állatok is, főleg kacsák meg varjak. Ilyenek:

Múltkor nagyon furcsa élményünk volt. Ült egy varjú a sétányt a HÉV-től elválasztó kerítésen, és Marcit nézte. Nem viccelek, tényleg nézte, sőt bámulta a fekete gombszemével. Marci elmélyülten szaglászott, fel sem tűnt neki a madár. Aztán egyszer csak fogta magát a varjú, felröppent, ráment Marcira, és belecsípett a farkába. A kutya döbbenten nézett rám, de nem nagyon tudtam mit mondani erre én sem: ilyet még életemben nem láttam. A varjú a támadása után visszaült a kerítésre, és tovább figyelte a kutyát. Aztán megint megtámadta. Én most már tudtam, mi jön, úgyhogy kiabáltam a kutyának, hogy vigyázzon, a kutya levágta magát fekvésbe, így csak súrolni tudta a hátát a madár. Aztán jött még két ilyen támadás, majd Marcinak elege lett, és inkább továbbállt, amire a varjú is elrepült.

Ezt úgy képzeljétek el, hogy nem álmodtam, nem én találtam ki, konkrétan ez történt. Nagyon-nagyon furcsa volt.