LizaGazdija

Most vettem csak észre, hogy se a filmről, se a balettről nem írtam végül külön bejegyzést. Na tessék. Akkor a fogfájástól szenvedés közben ezt is pótlom. Előbb a filmet, mert azt láttam korábban. Nagyon régen kaptam meg egyszer Tomitól a könyvet, annyira régen, hogy még otthon laktam (minimum 5 éve), és akkor el is kezdtem olvasni, de még a törpök gyülekezésénél feladtam, amikor kiderült, hogy Smaugot, a sárkányt kellene hidegre tenni, mert túlságosan mesének éreztem, és nem volt hozzá hangulatom. Félretettem. Aztán egyre erősödött az az érzésem, hogy csak el kéne olvasni A Gyűrűk Urát, mert azért csak nem véletlenül klasszikus, és a filmek tetszettek. Ebben az akadályozott, hogy még emlékeztem, 12-14 éves koromban, amikor az első film kijött, megpróbáltam átverekedni magam a trilógián, de csak az első könyv kb. harmincadik oldaláig jutottam, és beletört a bicskám. És akkor megszületett a gondolat: előbb elolvasom A hobbitot, hiszen az a trilógia előtörténete, és mert mese, nyil...

Elpüsztülök . (Csak nem a rühügéstől.)

Mi a jó fenéért nem tud nekem olyan fogsorom lenni, amivel nincs semmi baj? Ha mintegy 21 évig tudott, akkor azóta miért nem? Nekem miért fáj mindig a fogam, néha csak kicsit, sokszor (pl. most is) annyira, hogy alig tudok tőle gondolkodni? Miért? Miért? Miért?

Még tavaly ősszel vettem a kupont azzal, hogy elmegyünk Tomival, és ha ráér, akkor Blankával. Ma került sor a kupon felhasználására, végül Blanka nem ért rá, úgyhogy ketten mentünk Tomival. Nagyon érdekes volt. Bezárnak egy szobába, ahol van egy csomó lelakatolt doboz meg ajtó, és ezeket mindenféle logikai feladatok megoldása és jelentős mennyiségű keresgélés után ki lehet nyitni, amitől az ember egy következő szobába jut, ahonnan egy következőbe, majd vissza az elsőbe, és akkor már van kulcsa, amivel kijusson az előtérbe. Hatvan perc áll rendelkezésre a feladatok megoldásához, de folyamatosan figyel kintről egy srác kamerán keresztül, és a walkie-talkie segítségével tippeket ad, ha azt látja, hogy soha a büdös életben nem jutsz ki magadtól. Meg ha nagyon jó nyomon voltál, de feladtad, akkor hirtelen belekiabálja a walkie-talkie-ba, hogy azt a fonalat kövesd, mert abból még lehet valami. A legjobb az egészben az volt, hogy tudtunk csapatként funkcionálni, és voltak dolgok, amik...

Még mindig a koreai kisfiú. - Akkor most hozd ide a németes cuccaidat, légyszi! - NE MÁR! Nem akarom. De nem is tudom. - Hogyhogy? - Beszedte a tanár. Rövid röhögés után: - Ez elég érdekes. Utoljára a téli szünet elején voltam nálad, akkor még megvoltak, most meg még tart a téli szünet. Gyerek gondolkodóba esik, majd: - Nem tudom, hol vannak. - Biztos a táskádban. Nézd meg! - NE MÁR! - Megnézzem én? - NE! Gyerek feláll az asztaltól, elcsoszog a táskájáig, és egy csiga lassúságával nekiáll kipakolni a könyveket és füzeteket, nyilván egyesével, úgy tovább tart. Egyszer csak kivesz egy füzetet, azt is félredobja a "nem-németes-cucc" halomra. - Nézd, az ott a németes füzeted! Gyerek döbbenten: - Honnan tudod? - Eleget volt a kezemben, megismerem. - Na jó. (Gór tovább. Egyesével. Aztán hirtelen kivesz egyszerre három egységet, két könyvet meg egy matekfüzetet, legfelül a füzettel, és a halomra dobja.) - Te, figyelj, azok a nem a németkönyvek? - NEM. (Gór tovább.)...

a koreai család hazamegy Dél-Koreába, Daejeon városába, és ott fognak élni. A gyerek azt mondta, fél, mert egyetlen barátja sincs ott, az anyja meg azt, nem lesz könnyű nekik a dél-koreai időjárással. Azért kicsit szomorú, hogy így rángatnak családokat ide-oda cégek, mert persze nem maguktól döntötték el, hogy hazaköltöznek, szerettek volna még maradni kb. három évet, csak az apát foglalkoztató cég közölte két hete, hogy akkor apuka csapja össze a kis szárnyait, aztán repüljön haza, de ízibe, mert ott van rá szükség. Örülök, hogy az én életembe ennél jóval több állandóság jutott. És hiányozni fog ez a család, az anyuka meg a kisfiú mindenképpen.

Bár annyira nem volt virágos jókedvem, azért a szilvesztert nem lehet szomorkodással meg önsajnálattal tölteni, pláne nem egyedül, ezért idén is anyuéknál voltam a szokásos társasjátékpartin. És Blanka idén is eljött. Valamikor 5 körül érkeztem meg Marcival, Marci cuccaival, egy sporttáskányi társasjátékkal meg egy tiramisuval felszerelkezve. Először vacsoráztunk. Anyu a telefonban már előre szólt, hogy, idézem, "Most nem lesz sok kaja", ehhez képest gyakorlatilag ahová néztem, mindenütt kaja volt, és sikerült is telezabálni magamat. Furcsa, mert már vagy két éve nem volt ilyen, mindig sikerült mértékkel enni ünnepekkor is. Remélem, hogy ez az elfajzás csak a közepesen rossz állapotom miatt van, és majd ha megint tök jól leszek, akkor elmúlik. Szóval volt fasírt, karaj, franciasaláta, svéd gombasaláta, kukoricasaláta, sok süti meg rágcsálnivaló. Aztán játszottunk egy kör Scrabble-t. Jó játék lenne ez, ha biztosítani lehetne, hogy az ember kiinduló hét betű...