LizaGazdija

Hosszú névsor, csupa olyan emberből áll, akik valamiért érdeklik Bächer Ivánt, vagy valamilyen módon hatással voltak rá. Számomra sajnos a tárgyalt személyek nagyobb része ismeretlen, de azért sokakról pontosan tudtam, kicsodák, és voltak vagy nyolcan, akiknél olvasás közben ért a felismerés, hogy “jaaa, az az XY!” Időnként anekdotákat mesél el a kiválasztott emberekről, időnként valamelyik művükről beszél, máskor csak általában felvázolja, milyen ember volt ez vagy az. Sajnos van bajom a könyvvel. Néha már szinte elviselhetetlenül nagyképűnek és/vagy sznobnak érzem a szerzőt, aki úgy csinál, mintha csak és kizárólag ezek a felsorolt emberek érnének valamit a világon, mintha valami hatalmas szégyen lenne, ha valaki bármelyiküket is nem ismeri. Ez nekem azért zavaró, mert szerintem teljesen szubjektív, hogy kinek ki számít értékes vagy érdekes embernek, azon kívül meg van a szereplők között olyan, akinek egy könyve jelent meg 400 példányban 150 éve. Most egy ilyen embert valószínűleg ...

Megjöttek a madarak. Reggel is, este is nagy vidáman énekeltek. Fura, mert még csak február 21. volt ma. Eszembe jutott az első emlékem Mamáról, eléggé vicces. Ő mondjuk csak említés szintjén szerepel benne, de ez mindegy. A történet idején nem tudom, mennyi idős voltam, mert logikus lenne, hogy 3-4, viszont úgy emlékszem, hogy ez Nagyinál történt Lőrincen, és amikor ő ott lakott, akkor én már voltam akár 6-7 is. De ez is mindegy. A lényeg, hogy kicsi voltam. Mindenesetre anyuval beszélgettünk. - Amikor megyünk Hortobágyra, a Papa nem lesz ott. - Miért? - Mert elköltözött. - Miért? - Mert összevesztek a Mamával. - Miért? - Nem tudom. - Majd ha megyünk Hortobágyra, megkérdezem. - Ne kérdezd meg! Ne is beszélj róla, azért mondtam. Alapvetően nem lenne vicces, csak azon mosolygok máig, mennyire összetett feladat egy gyereket tapintatosságra nevelni, vagy egyszerűen csak erre kérni. Egyébként úgy emlékszem, ebben az esetben kivételesen sikerült. Nem úgy, mint egy másik esetben...

Két-hároméves koromtól volt az egyik nagymamám. Már az is szerencse, hogy eddig volt (, és még nagyobb, hogy Nagyi még mindig van, reméljük, még sokáig), de akkor is nehezen hiszem el, hogy meghalt. Annyira mondta, hogy 100 évig fog élni, hogy hihetetlen, hogy nem így lett. Nehéz egy nagymamáról emlékeket leírni, ezt most látom, de azért megpróbálom, hátha jobb lesz tőle. Elsőként például az jut eszembe róla, hogy milyen jól főzött, és vicces módon ezután rögtön az, hogy milyen rossz volt a vadas, amit apu kedvéért készített egyszer nálunk. Nem Mama miatt, hanem a vadas miatt, de borzasztóan nem ízlett. Viszont aztán rögtön eszembe jutnak a sütik. Elég nagy repertoárja volt Mamának, és nem lehetett tőle eljönni legalább egy kartondoboz süti nélkül, de régebben postán is küldött minden karácsonykor, és lehet, hogy húsvétkor is, de ez nem biztos. Nagyon finom zserbót, mézes zserbót, bejglit, pogácsát, sajtos rudat, kakaós meg fahéjas csigát csinált. Ha megtudta, hogy megyünk hozzá, akko...

Nem lesz már meg a 100 év. A 77 se. Este hét körül végleg elaludt. Hiányozni fog.

Számozás nélkül: Mama nem gyógyul, ami nyomasztó. Nagyon utálom, amikor valamire azt mondja egy orvos, hogy "hát, ez van", pláne úgy, hogy ez még nem is rákbetegség (hála az égnek, gyorsan lekopogom). Én továbbra is bízom benne, hogy meglesz az a 100. szülinap, amit régebben emlegetni szokott. Olyan jó lenne! 1. Eléggé ijesztő, amikor késő este, sötétben jégtáblák ütköznek neki a Petőfi híd lábának. (Különösen akkor ijesztő ez, amikor éppen rajta haladok. Marcival végül abban maradtunk, hogy futva hagyjuk el a helyszínt, de ezt ő kezdeményezte, és kettőnk közül nem ő volt az, aki végig tudta, hogy amúgy semmi rendkívüli nem történik, csak a hang eléggé rémisztő.) 2. Tominak a kevésbé szimpatikus munkatársai mellett jutottak azért viccesek is. (Megérkeztem a helyre. A kolléga: "Iszol valamit?", mire én: "Köszönöm, nem kérek semmit", mire a kolléga: "A bűn gyümölcséért jöttél", de mint valami maffiózós film jelenetében. De nem, csak a Valentin-...

megemlékeztem Laura Ingalls Wilder születésének és halálának évfordulójáról, akkor elmondhatom akár azt is, hogy a férje, Almanzo Wilder ma 155 éve született ebben a házban:

Kitaláltam azt a szuper tervet mára, hogy Tomi délelőtt matekozik, aztán mikor hazafelé jön, bepattanok mellé a kocsiba, hamburgerezünk egy hamburgerezőben, majd felmegyünk a Normafához, és jól kicsúszkáljuk magunkat. Ehelyett felébredtem fél 10 körül arra, hogy iszonyú rosszul vagyok, görcsöl a hasam, két órán át próbáltam helyrerántani magam, aztán lefeküdtem aludni délben, és négykor felkeltem. Pedig annyira szeretnék csúszkálni idén is, legalább egyszer :(