Pontokba szedem a tényállást
Számozás nélkül: Mama nem gyógyul, ami nyomasztó. Nagyon utálom, amikor valamire azt mondja egy orvos, hogy "hát, ez van", pláne úgy, hogy ez még nem is rákbetegség (hála az égnek, gyorsan lekopogom). Én továbbra is bízom benne, hogy meglesz az a 100. szülinap, amit régebben emlegetni szokott. Olyan jó lenne!
1. Eléggé ijesztő, amikor késő este, sötétben jégtáblák ütköznek neki a Petőfi híd lábának. (Különösen akkor ijesztő ez, amikor éppen rajta haladok. Marcival végül abban maradtunk, hogy futva hagyjuk el a helyszínt, de ezt ő kezdeményezte, és kettőnk közül nem ő volt az, aki végig tudta, hogy amúgy semmi rendkívüli nem történik, csak a hang eléggé rémisztő.)
2. Tominak a kevésbé szimpatikus munkatársai mellett jutottak azért viccesek is. (Megérkeztem a helyre. A kolléga: "Iszol valamit?", mire én: "Köszönöm, nem kérek semmit", mire a kolléga: "A bűn gyümölcséért jöttél", de mint valami maffiózós film jelenetében. De nem, csak a Valentin-napi desszertről volt szó. A képen kevésbé látszik, hogy az alma egyik fele végig csokival van bevonva, benne meg gyümölcssaláta van. Finom volt, Tomi csinálta.)
3. Most már végképp nagyon unom Marci jóakaróit. (Ha még egyszer valaki felajánlja, hogy ad enni a kutyának, szerintem képen sikítom. Amikor Liza husi volt, akkor az volt mindenki problémája, most meg, hogy Marci csinos vékony, most biztos éhezik. Meg úgy egyáltalán, mi a fene köze van Marcihoz vadidegen embereknek? Én sem megyek oda hozzájuk, és ajánlom fel, hogy szívesen veszek kaját a gyereküknek, csak mert nem túlsúlyos. Azért mindennek van egy határa! És ha már így belejöttem: az a seb a fenekén ott volt, ott van, és ott lesz mindig, kész, ez van, kénytelen lesz ezzel együtt élni a világ és annak minden lakója. Marcit nem zavarja, minket nem zavar, vadidegeneknek meg megint csak állatira semmi közük hozzá.)
4. Vannak furcsa emberek Budapest utcáin, akik egy túrafelszerelésre hasonlító kutyasétáltató hacukából azt szűrik le, hogy az embert meg kell menteni, de főleg talán inkább a kutyáját. (Nem tudom, miért gondolja bárki is, hogy a kutyasétáltatás öltözete a hétköznapi, utcai viselet, de azért ezeket az embereket tájékoztatom, hogy nem a koszos, poros, alkalmanként bokáig érő sárban tocsogó kutyasétáltató helyeken szeretném elnyűni a munkába járós csizmámat, cipőmet, szövetkabátomat, és arra sincs szükségem, hogy Marci és az ő kutyabarátai ezeket a ruhadarabokat ugrálják össze a mocskos mancsukkal. Ezért van az, hogy Quechua kabátban, Columbia nadrágban és no name túracipőben legeltetem a kutyánkat. De ezeknek a rendkívül szimpatikus embereknek a kedvéért, ha egyszer gazdag leszek, magamnak kiskosztümöt, Tominak Armani öltönyt veszek, és csakis abban hagyjuk majd el a lakást a kutya társaságában.)
5. Tomi szerint tök jó, hogy ennyi segítőkész ember él a közvetlen környezetünkben. (Sajnálom, nyilván én vagyok antiszoc, de én ennyi segítőkészség láttán sikítófrászt kapok. Nem lehet, hogy nekem akkor segítsenek emberek, amikor segítséget kérek? Utálom a kéretlen beledumálókat és jobbantudókat. Hagyjanak engem békén, ha lehet. Ja, és Tomit is, mert sajnos attól is rosszul vagyok. Akkor is, ha csak elmeséli, nem tehetek róla.)
6. Most, hogy van hó múlt hétről, sőt még esett is, nem lehet kapni popsitepsit, így veszélybe került a holnapi program egy része. (Nem hagyom magam, végszükség esetén majd szatyron csúszunk. Csak nehogy odajöjjön valaki megkérdezni, adjon-e pénzt szánkóra, mert nem állok jót magamért. Ja, mellesleg már most szólok, hogy a Normafához sem utcai viseletben megyek, nehogy valaki sokkot kapjon a fentebb ismertetett szereléstől. Mínusz a kabát, mert abból egy másik lesz rajtam, egy tizensok éves Budmil.)
7. Kétségek közt őrlődöm, hogy pilatesezzek, jógázzak, mindkettőt válasszam, vagy egyiket se. (Nem merek elmenni első jógaórára, hátha tök bonyolult, úgyhogy majd kölcsön kéne kérni anyu DVD-jét, de az meg még sokára valósulhatna meg. Egyelőre pilates.)
8. Hatalmas élmény gangról havat söpörni, tényleg. (Hazajöttem, volt még negyed órám kb. a következő programig, úgyhogy gyorsan megebédeltem. Mire mentem beengedni, akit vártam, már alig látszott a lábnyomom a gangon. Amikor ez a valaki elment, nulla percem volt a következő tanítványig, viszont az illető lassan vette le a kabátját és a csizmáját, ezért kihasználtam az alkalmat, és félresöpörtem a gangról a hó nagyját, előlünk meg a szomszéd néni elől is. A többit addigra már megcsinálta valaki. Aztán mikor ez a tanítvány is hazament, rendesen lesöpörtem az összes havat. Lehet, hogy ezt is hólapáttal kéne próbálni. Talán akkor kevesebb mozzanattal megúsznám.)
1. Eléggé ijesztő, amikor késő este, sötétben jégtáblák ütköznek neki a Petőfi híd lábának. (Különösen akkor ijesztő ez, amikor éppen rajta haladok. Marcival végül abban maradtunk, hogy futva hagyjuk el a helyszínt, de ezt ő kezdeményezte, és kettőnk közül nem ő volt az, aki végig tudta, hogy amúgy semmi rendkívüli nem történik, csak a hang eléggé rémisztő.)
2. Tominak a kevésbé szimpatikus munkatársai mellett jutottak azért viccesek is. (Megérkeztem a helyre. A kolléga: "Iszol valamit?", mire én: "Köszönöm, nem kérek semmit", mire a kolléga: "A bűn gyümölcséért jöttél", de mint valami maffiózós film jelenetében. De nem, csak a Valentin-napi desszertről volt szó. A képen kevésbé látszik, hogy az alma egyik fele végig csokival van bevonva, benne meg gyümölcssaláta van. Finom volt, Tomi csinálta.)
3. Most már végképp nagyon unom Marci jóakaróit. (Ha még egyszer valaki felajánlja, hogy ad enni a kutyának, szerintem képen sikítom. Amikor Liza husi volt, akkor az volt mindenki problémája, most meg, hogy Marci csinos vékony, most biztos éhezik. Meg úgy egyáltalán, mi a fene köze van Marcihoz vadidegen embereknek? Én sem megyek oda hozzájuk, és ajánlom fel, hogy szívesen veszek kaját a gyereküknek, csak mert nem túlsúlyos. Azért mindennek van egy határa! És ha már így belejöttem: az a seb a fenekén ott volt, ott van, és ott lesz mindig, kész, ez van, kénytelen lesz ezzel együtt élni a világ és annak minden lakója. Marcit nem zavarja, minket nem zavar, vadidegeneknek meg megint csak állatira semmi közük hozzá.)
4. Vannak furcsa emberek Budapest utcáin, akik egy túrafelszerelésre hasonlító kutyasétáltató hacukából azt szűrik le, hogy az embert meg kell menteni, de főleg talán inkább a kutyáját. (Nem tudom, miért gondolja bárki is, hogy a kutyasétáltatás öltözete a hétköznapi, utcai viselet, de azért ezeket az embereket tájékoztatom, hogy nem a koszos, poros, alkalmanként bokáig érő sárban tocsogó kutyasétáltató helyeken szeretném elnyűni a munkába járós csizmámat, cipőmet, szövetkabátomat, és arra sincs szükségem, hogy Marci és az ő kutyabarátai ezeket a ruhadarabokat ugrálják össze a mocskos mancsukkal. Ezért van az, hogy Quechua kabátban, Columbia nadrágban és no name túracipőben legeltetem a kutyánkat. De ezeknek a rendkívül szimpatikus embereknek a kedvéért, ha egyszer gazdag leszek, magamnak kiskosztümöt, Tominak Armani öltönyt veszek, és csakis abban hagyjuk majd el a lakást a kutya társaságában.)
5. Tomi szerint tök jó, hogy ennyi segítőkész ember él a közvetlen környezetünkben. (Sajnálom, nyilván én vagyok antiszoc, de én ennyi segítőkészség láttán sikítófrászt kapok. Nem lehet, hogy nekem akkor segítsenek emberek, amikor segítséget kérek? Utálom a kéretlen beledumálókat és jobbantudókat. Hagyjanak engem békén, ha lehet. Ja, és Tomit is, mert sajnos attól is rosszul vagyok. Akkor is, ha csak elmeséli, nem tehetek róla.)
6. Most, hogy van hó múlt hétről, sőt még esett is, nem lehet kapni popsitepsit, így veszélybe került a holnapi program egy része. (Nem hagyom magam, végszükség esetén majd szatyron csúszunk. Csak nehogy odajöjjön valaki megkérdezni, adjon-e pénzt szánkóra, mert nem állok jót magamért. Ja, mellesleg már most szólok, hogy a Normafához sem utcai viseletben megyek, nehogy valaki sokkot kapjon a fentebb ismertetett szereléstől. Mínusz a kabát, mert abból egy másik lesz rajtam, egy tizensok éves Budmil.)
7. Kétségek közt őrlődöm, hogy pilatesezzek, jógázzak, mindkettőt válasszam, vagy egyiket se. (Nem merek elmenni első jógaórára, hátha tök bonyolult, úgyhogy majd kölcsön kéne kérni anyu DVD-jét, de az meg még sokára valósulhatna meg. Egyelőre pilates.)
8. Hatalmas élmény gangról havat söpörni, tényleg. (Hazajöttem, volt még negyed órám kb. a következő programig, úgyhogy gyorsan megebédeltem. Mire mentem beengedni, akit vártam, már alig látszott a lábnyomom a gangon. Amikor ez a valaki elment, nulla percem volt a következő tanítványig, viszont az illető lassan vette le a kabátját és a csizmáját, ezért kihasználtam az alkalmat, és félresöpörtem a gangról a hó nagyját, előlünk meg a szomszéd néni elől is. A többit addigra már megcsinálta valaki. Aztán mikor ez a tanítvány is hazament, rendesen lesöpörtem az összes havat. Lehet, hogy ezt is hólapáttal kéne próbálni. Talán akkor kevesebb mozzanattal megúsznám.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése