LizaGazdija

Csináltam helyes vendégváró lógót az ajtóra. Filcből és dekorgumiból. Nyuszikák meg virágok vannak rajta. Tök jó lett. Lehetett vonla kicsit szebb is, de mivel este 11-től hajnali 1-ig készült, nem csoda, hogy ilyen lett. Na, látszik rajta, hogy nem boltból van :P   A muffin a népítélet szerint finom. Hurrá :) Továbbra is azt gondolom, hogy alter, de most már szerintem is finom. És finom még a pogi és az amerikai csokis süti. Elégedett vagyok :)   Vasárnap kora délután Tomi hazavitt engem és Lizát. Anyuék medveparkba mentek Katával és Bencével. Mindezt annak örömére, hogy szegény kisfiú végre megszabadult a kórháztól, miután ott válogatott módszerekkel próbálták még hosszabbra nyújtani kéthetes tartózkodását (még ha nem is szándékosan, "csak" hanyagságból). Én otthon végigküzdöttem magam az 1925-ös Óz-filmen (röviden és tömören: katasztrófa), amelyben egy szál boszorkány sincs, tehát még használni sem tudom a szakdogához, nagyon örültem. Aztán véégre eljutottam az 1939-es fil...

és József Attila 104. születésnapja van ma. Ezért idézek egy verset a születésnapostól.     SZÜLETÉSNAPOMRA   Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény             csecse             becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten             magam             magam. Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt.             Az ám,             Hazám! Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll koptató             szegény             legény. De nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem             fura             ura. Intelme gyorsan, nyersen ért a "Nincsen apám" versemért,             a hont             kivont szablyával óvta ellenem. Ideidézi szellemem             hevét             s nevét: "Ön, amig szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén" -             gagyog             s ragyog. Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul,             sekély             e kéj - Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon          ...

Nem tudom, ki mennyire emlékszik a tavaly húsvéti muffinomra. Mármint arra, amit írtam róla. Nos, örömmel jelentem be, hogy az idei muffinom is altermuffin. Juppííí :) Nem tudom, miért nem tudok normális mufint sütni, tényleg, amikor az a világ legegyszerűbb dolga. Tomi egyébként még nem kóstolta meg a művet, de majd ha megteszi, elmesélem, mi volt a véleménye. És akkor eldől a kérdés, hogy alter vagy nem alter.

Meglepetések mindig érik az embert. Van, hogy kellemesek, van, hogy nem. Na, ez a kettő pl. nem volt kellemes. Gondoltam, egy köszi. Gondoltam, egy bocsi. Vagy esetleg csak én vagyok telhetetlen, és nincs is az egészben semmi fura. Ettől még nem esik jól.

Reggel 8-tól mostanáig, azaz 3/4 3-ig sütöttem. És ebben még nincs benne a takarítás. Muszáj lesz pedig, mert a konyha jelenleg úgy néz ki, mint amit bombatalálat ért. Cserébe lett sütink. Győzzük megenni. Sajtos pogi, amerikai csokis süti és csokis muffin. Ez az eredmény. Ebből legjobban a pogigyúrást élveztem. Azt mindig is szerettem. Az egész balhé nem tartana egyébként ennyi ideig, ha egy picit nagyobb vagy egy picit jobban felszerelt konyhánk lenne. Akkor nem kéne minden mozdulat előtt 10 perceket filózni és átcsoportosítani a fél konyhát. De nem baj, ennek is van előnye. Így legalább rendkívül kreatívnak érzem magam minden egyes problémamegoldás után. Amúgy a tegnap vásárolt kék nyuszifüllel nyomulok. Csak azon izgulok, nehogy így vigyem le a kutyát sétálni :D Tök jópofa mondjuk a cucc, 390 forintért osztogatják a Tescóban. Gondoltam, úgyis régen volt már infantilis húzásom, kell nekem egy ilyen. Tomi azt mondta, csak remélhetjük, hogy ezt egyszer kinövöm, de azért a Tesco terüle...

Hisztis kutyám van. Kedd reggel tíz percig könyörögtem neki, hogy másszon ki a kosarából, és menjünk már sétálni, de ő hátat fordított nekem, és úgy tett, mint aki nagyon mélyen alszik. Mondtam Tominak, hogy akkor indulás előtt vigye le ő, mert velem nem jön. Erre ő azt mondta, akkor a kutya estig nem pisil, mert neki nem lesz ideje levinni. Ezek után ketten kellettünk ahhoz, hogy kiszedjük a kis drágát a kosárból. A hámot alig bírtam ráadni, mert sehogy sem segített, elengedte magát, mint egy zsák, össze-vissza nyeszlett-csuklott. Ezek után nagyon jót sétáltunk, igazán. Konkrétan a póráznál fogva vonszoltam őt végig a háztömb körül, mert nem volt hajlandó emelni a lábát. Mint egy hisztis kétéves, de tényleg. Este ismét levittem, az is kalandos volt. Éppen megdumáltam vele, hogy nem ugatja meg a kis fehér kutyát, és megdicsértem, mert meg se nyikkant, amikor hirtelen torka szakadtából kezdett ugatni egy kis barna kutyára. Én mondogattam neki, hogy csendet kértem, meg ez nem jó viselked...

      Fent nevezett intézmény egy csomó izgalmas videót tett fel a youtube-ra, amelyek az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején készültek. Van például táncoló indiános, táncoló japános, edző atlétás. Jajj, olyan jó :) (A linkelt videó 1894-ben készült.)