Divatbemutató
Mindig teljesen biztos voltam benne, hogy sosem fogom magam divatbemutatón találni (mármint közönségként, mert modellként nyilván nem). Aztán erre tessék, szombat délután mégis úgy alakult, hogy ott találtam magam. Tomi egyik húga modellkedik, és ez volt az első divatbemutatója. Divattervező szakos hallgatók vizsgamunkáit láttuk, ő négyet is bemutatott.
Nagyon furcsa volt. Egyszer olvastam valahol, hogy a divatbemutatón szereplő ruháknak nem az a lényegük, hogy hordhatóak legyenek. De akkor mi? Mi lehet egy ruha lényege, ha nem a hordhatóság? Gondolom, erre az a válasz, hogy ez művészet, de ha művészet is, akkor is posztmodern, amivel én nem tudok mit kezdeni. A bemutatott ruháknak úgy húsz százalékáról tudom elképzelni, hogy valaha is felvegye valaki a divatbemutatón kívül, és kb. hármat láttam a több százból, amit felvennék, bár én nem vagyok mérvadó, mert nem szeretem a fura ruhákat. Voltak polgárpukkasztó darabok, egy részük zavart (pl. egy olyan felső, aminek az egyik fele mell alatt kezdődik, tehát a modell jobb melle premier plánban kint volt), másik részüknél nagyon küzdöttem (meg rajtam kívül még többek is) a röhögéssel, de nem mindig sikerült (pl. volt egy szűk szoknya, amiben nem lehetett lépni, viszont ötletes volt a mintája, egy vidéki ház fákkal, zöld fűvel, kék tóval és égbolttal, de aztán eltotyogott előttünk a modell, és a szoknya hátulján volt egy átlátszó műanyag ablak, és azon kilátszott a csaj teljes feneke - mint utóbb megtudtam, testszínű bugyi volt rajta, de hát ez ugye nem látszott). És volt olyan polgárpukkasztó darab is, ami tetszett: egy amerikai zászló mintás felső, ahol a csillagok helyett pisztolyok szerepeltek. Jó kis társadalomkritika. A sógornőmnek szerencsére normális darabok jutottak, ennek eléggé örült.
Flóra tök jól bírta, nagyon büszkék voltunk rá. Van itt Bécsben egy volt csoporttársnőm, aki divattervezőnek tanul, de az ő nevét nem láttam a programon. Pedig reménykedtem, hátha. Érdekes élmény volt, az biztos. Nem lesz belőlem lelkes divatbemutatóra járó, az már tuti.
Nagyon furcsa volt. Egyszer olvastam valahol, hogy a divatbemutatón szereplő ruháknak nem az a lényegük, hogy hordhatóak legyenek. De akkor mi? Mi lehet egy ruha lényege, ha nem a hordhatóság? Gondolom, erre az a válasz, hogy ez művészet, de ha művészet is, akkor is posztmodern, amivel én nem tudok mit kezdeni. A bemutatott ruháknak úgy húsz százalékáról tudom elképzelni, hogy valaha is felvegye valaki a divatbemutatón kívül, és kb. hármat láttam a több százból, amit felvennék, bár én nem vagyok mérvadó, mert nem szeretem a fura ruhákat. Voltak polgárpukkasztó darabok, egy részük zavart (pl. egy olyan felső, aminek az egyik fele mell alatt kezdődik, tehát a modell jobb melle premier plánban kint volt), másik részüknél nagyon küzdöttem (meg rajtam kívül még többek is) a röhögéssel, de nem mindig sikerült (pl. volt egy szűk szoknya, amiben nem lehetett lépni, viszont ötletes volt a mintája, egy vidéki ház fákkal, zöld fűvel, kék tóval és égbolttal, de aztán eltotyogott előttünk a modell, és a szoknya hátulján volt egy átlátszó műanyag ablak, és azon kilátszott a csaj teljes feneke - mint utóbb megtudtam, testszínű bugyi volt rajta, de hát ez ugye nem látszott). És volt olyan polgárpukkasztó darab is, ami tetszett: egy amerikai zászló mintás felső, ahol a csillagok helyett pisztolyok szerepeltek. Jó kis társadalomkritika. A sógornőmnek szerencsére normális darabok jutottak, ennek eléggé örült.
Flóra tök jól bírta, nagyon büszkék voltunk rá. Van itt Bécsben egy volt csoporttársnőm, aki divattervezőnek tanul, de az ő nevét nem láttam a programon. Pedig reménykedtem, hátha. Érdekes élmény volt, az biztos. Nem lesz belőlem lelkes divatbemutatóra járó, az már tuti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése