Kutyás-e vagy?

Mivel már csak két nap van a határidőig, és max. kétórányi munka kellene ahhoz, hogy elkészüljek a fordítással, nyilván egész este nyűglődöm, és csak rövid időszakokra bírom rávenni magam az olvasásra. Ilyenkor jellemzően hülyeségekre megy el az idő, ma többek között kitöltöttem Deményék tesztjét is, amely azt mutatja meg, mennyire való valakinek kutya, és ha eléggé, akkor milyen. Nekem azt hozta ki, megfelelő gazdialapanyag vagyok, csak ne vizslát válasszak, mert ahhoz nem eléggé őrült, inkább valami kevésbé macerás példányt fogadjak örökbe. Szóval örülök, hogy Deményék kutyásnak tartanak, mert én az utóbbi rémülten veszem észre, hogy elmúlt belőlem a kutyásság, amióta nincs Liza. Már akkor elindult ez a folyamat, amikor Marci még volt, de akkor még nem volt olyan durva, illetve nem is biztos, hogy az már ez a folyamat volt - ilyenekre gondolok, hogy Liza még simán kuncsoroghatott ebédnél, és kapott is a kajámból, Marci már nem, Liza még alhatott az ágyamban olykor-olykor, Marci már soha... Szóval lehet, hogy csak mániákus kutyásból sima kutyás lettem Marci idejében. A lényeg, hogy mindenképp kell majd kutya, Tomi is sokszor emlegeti, nehogy elfelejtődjön, és azért ijesztő lenne, ha addigra teljesen elmúlna belőlem a kutyásság, mire oda jutunk, hogy végre megint lakhat velünk egy négylábú haver.