LizaGazdija

Tomi az elejétől kezdve mondogatta, hogy szerinte a meghívókat nem kell mindenáron személyesen átadni mindenkinek, és igazából felmentést is jelenthet, hogy Bécsben vagyunk, az esküvő meg nem itt lesz, és a meghívottak nagy része sem itt él. Azért én úgy voltam vele, hogy a saját családomnak személyesen szeretném odaadni a meghívókat. Ennek jegyében telt ez a hétvége. Végül is nem voltam annyira sok helyen (a nagycsaládon belül öt kiscsaláddal találkoztam, és ebből négyhez apu kocsival elvitt, pedig Százhalombattára kellett menni, és beteg is, szóval igen, ilyen jófej apukám van), de tökre elfáradtam. Jó volt találkozni a családtagokkal, főleg, mert nagy részüket évek óta nem láttam. Amióta megszűntek a családi karácsonyok és a nyári bográcsozások, kicsit megritkult a kapcsolatom a nagycsalád nagy részével. Az elmúlt hetekben annyit telefonáltam, mint már évek óta nem, és nagyon nem szeretek telefonálni, úgyhogy nem bánom, hogy ezen a részen túl vagyok. A hétvégén annyit ettem, mint má

Ezen az edzésen, ahová most egy hónapig járok, az április témája a tabata, ezért minden alkalomnak legalább a fele ennek jegyében telik. 20 másodperc mozgás, 10 másodperc pihenés, ezt négy percig csináljuk. A zene tök jó szerintem: Ma volt egy kihívás is, 15 perc alatt 100 burpee. A burpee már a máltai kettlebell edzéseken sem volt nagy haverom, ezért is voltam büszke magamra, amiért 11 perc alatt teljesítettem a penzumot (és elsőként végeztem, juhú!).

Február közepén adtam le a fordítást, már meg is jelent (ez most ilyen lóhalálában készült, gyorsan ki akarták adni - attól még nekem annyi időm volt rá, mint amikor nem sürgős a munka, és a szerkesztő is annyit foglalkozott vele). Az elmúlt pár évben úgy szokott lenni, hogy a leadáskor írt a szerkesztő, hogy ez és ez lenne a következő megbízás, vállalom-e, illetve egyszer akadt két hét üresjárat. Most viszont azt írta februárban, épp elosztogatta az összes melót, de majd keres, ha lesz valami. Aztán két és fél hónapig semmi. Nem is tudtam, mennyire feszült vagyok ettől, mennyire aggódom, hogy esetleg megszűnik a fordítás, amit pedig imádok, amíg ma el nem olvastam az e-mailt, hogy hahó, van-e időm, mert ha igen, ez lenne a következő delikvens. Szinte hallani lehetett, ahogy legördült a kő a szívemről, és úgy érzem, sokkal könnyebben kapok levegőt.

Minden rendes menyasszony hónapokig koplal és naponta lefut egy maratont, majd letud egy dupla edzést K-nál az esküvő előtt, hogy formába lendüljön, akkor is, ha egyébként vasággyal negyven kiló, és nagyítóval sem találni rajta semmi lógó bőrt vagy zsírpárnát. Egyes helyeken mindezt a vőlegénnyel együtt csinálják. Nem is értem, én miért nem vagyok rendes menyasszony, amikor pedig az alapvető elégedetlenség magammal simán megvan. Valamit mozgunk Tomival, de nem elég sokszor per hét, és bár ő elégedett az edzőtermi edzéseivel, én mindig azt fedezem fel, hogy nem tudom kifárasztani magam, nekem ahhoz csoportos edzés kell, hogy kidőljek, illetve K. kell hozzá, más csoportos edzések után szomorkodni szoktam, hogy ez is milyen gagyi volt már, meg sem éreztem. Múlt héten viszont felismertem, hogy konkrétan mindjárt itt az esküvő, és én több testrészemmel is extrém mód elégedetlen vagyok, sőt az utóbbi pár hónapban fogyás helyett sikerült kicsit hízni, szóval tenni kell valamit. Mivel attól

Ma meglátogatott minket Tomi családjának nagy része, mindössze három testvére nem volt jelen. (Ezen mindig nevetek magamban, biztos sokáig fog tartani, mire túlteszem magam azon, hogy hét gyerek van, és ha négyen egyszerre ott vannak valahol, az még mindig épp csak több, mint a fele. Mentségemre szóljon, hogy Tomi sem tette még túl magát rajta, pedig már legalább 11 éve volt erre, nekem meg még csak alig több mint egy.) Most először főztem hét emberre, kicsit izgultam is, eltalálom-e az adagot, és hát pont sikerült. A levesből még maradt kb. három-négy adag, a paprikás krumpliból fél, igaz, abból többen többször is ettek ebédnél, hála az égnek. Volt isteni finom torta, ami kukoricalisztből, cukor nélkül készült, virág, mindenféle szép ajándék, pl. Tomi legfiatalabb húga (15 éves) mindkettőnknek festett egy-egy képet az egyik kedvenc sorozatunkkal kapcsolatban, ami Tominak a Walking Dead, nekem meg a Big Bang Theory. Nem egyszerű náluk egy 7 fős ebéd, az események feléről simán lemaradt

Ezen a héten minden nap dupláztam, bent voltam a suliban negyed 9-től 5-ig, plusz kétszer még itthon is tanítottam egy-két órát, szóval meghalni sem volt időm, az estéimet Tomival töltöttem (filmeztünk, plusz egyszer kikísértük az egyik húgát a drezdai buszhoz, ezen a napon 10-re értünk haza, és utána én azonnal beájultam az ágyba), úgyhogy blogolni sem volt időm, pedig több kínás bejegyzés is várakozik piszkozatban, hátha egyszer kiegészítem képekkel, majd posztolom, és az itthoni húsvétról meg a szülinapomról is akartam írni. Ez utóbbit akkor most megteszem. (Nem mintha most lenne időm, porszívózni meg főzni kell, mert holnap jön Tomi családja, de akkor is muszáj volt leülnöm egy kicsit.) Az én szülinapomon készült képek eléggé vállalhatatlanok lettek, mert elég gagyi a világítás a nappaliban, és este ünnepeltünk.   Ez még világosban volt, így nézett ki a húsvéti asztalunk.   Ez lett a kedvenc részletem, máskor is veszek "műfüvet."   Szóval Tomi eléggé ért

Április 19. van, és Bécsben óriási pelyhekben szakad a hó. Meg van hülyülve ez az április. Nem túl vicces hozadék: minden S-Bahn késik, lehet izgulni, vajon én is elkésem-e emiatt.

Egyes politikusok húsvétkor sem képesek befogni a szájukat, akkor is meg kell nyilvánulniuk. A híroldalak ünnepekkor, például húsvétkor sem tudnak leállni a politikai hírek ontásával, ennek egyenes következményeként húsvétkor sem a piros tojások, idétlen locsolóversek, virágok meg sonkák képe dől a Facebookomból, hanem durván gyűlölködő emberek egymást alázó, véresszájú, ocsmány hozzászólásai. Ez most már tényleg betegség szerintem, és rettenetesen szomorú, hogy ez van otthon. (Nem tudom, itt mi van, helyi híroldalakat nem követek. Nem tudom, miért nem, Máltán követtem.) Pedig én tényleg csak leültem egy kicsit a gép elé, miután összeraktam a húsvéti reggelit, amit majd délután tartunk, mert Tomi reggel ment dolgozni, és nem nagyon szeretett volna egy órával előbb kelni, ami érthető. És akkor milyen politikamentes hír tud bekerülni a hírfolyamba? Az, hogy Kasza Tibi élő adásban kérte meg a barátnője kezét. Hát ez meg vérciki szerintem. De azért csak ott sorakozik 6-7 különféle oldal

Utánanéztem, hányszor volt már húsvétkor a szülinapom. Sokszor. 1990-ben hétfőn, 1995-ben vasárnap, 2001-ben hétfőn (erre emlékszem is), 2006-ban vasárnap (erre nagyon halványan), és majd 2028-ban is vasárnap lesz, juhú!   Húsvéti reggeli otthon   Az évek alatt felgyülemlett húsvéti tojások, nem egy megvan már 18-20 éves is.   Főtt csokitorta, aminek a receptje a dédnagymamámtól jön. Meg egy fél Bence és apu keze. Anyu gyűjtött néhány képet az eddigi 30 évemből. Mivel kis túlzással a fél gyerekkorom úgy telt, hogy ültem a fényképes szekrényben, és a fotókat nézegettem, kevés új volt köztük, viszont a többségét nagyon régen láttam már utoljára. Néhányat beszkenneltünk, megmutatom ezeket.   Ez az első képem, és mindig jól szórakozom rajta. Egy napja élek, de már milyen elégedetlen vagyok.    2 hónaposan, és nem kizárt, hogy pont azt a nyuszit hagytam el egy-másfél évvel később a Rám-szakadékban. Anyu ezt a feltételezést sem megerősíteni, sem megcáfolni nem

Nem került fel a rendszerbe az összes eredmény, ezért nem kaptak oklevelet, ezért kedden be kell menniük a suliba. Senki sem örült, de egyikük reakciója lejegyzésre érdemes. - Neki azért nem fizet a tanfolyamot szervező hivatal, hogy még egyszer idejöjjön. - Messze lakik, ő még egyszer nem jön ide. - Benne van világosan a kurzusleírásban, hogy a tanfolyam utolsó napja a mai, felháborító, hogy be kell jönnie plusz egy napon. (Nem volt hatásos az az érvelés, hogy a vizsgát szervező intézmény eleve azt tudja vállalni, hogy a kurzus vége utáni első munkanapra állítja ki az oklevelet, az csak mázli, ha már az utolsó napra megvan.) - Neki ez két vonaljegyébe kerül, ami költség, amit neki senki sem fog kifizetni. - Inkább vegyem át én az oklevelet, és küldjem el neki postán, kifizeti. Aztán persze óra végéig duzzogás. Kedden új csoport jön. Kicsit azért reménykedem.

A vizsga előtt húsz percet töltök azzal, hogy a számítógépteremben bekapcsolok tíz gépet, mindegyiken egyesével tesztelem, hogy működik-e a fülhallgató, ami kelleni fog a hallás utáni szövegértéshez, és ha működik, akkor elindítom a vizsgaprogramot, ami elég jól észrevehető - rikító zöld -, és már csak a személyes kódot kell beleírni, hogy kezdődhessen a móka. Mellesleg szerdán már látták ezt a programot, szóval még csütörtökön is biztos felismerik. Ezek után bejön a tíz ember, elmondom nekik, hogy olyan géphez üljenek, ami már be van kapcsolva, és látszik rajta a vizsgaprogram. Miközben elfoglalják a helyüket, bekapcsolom a tanári gépet is, és elindítom azt a programot, amin majd látni fogom, ki melyik részfeladatot csinálja, és a rendszer rögzíti-e azt, amit csinál. Pár perc múlva ketten is panaszkodnak, hogy nekik nem működik a fülhallgató. A kérdésemre, hogy olyan gépnél ülnek-e, ami már be volt kapcsolva, az a válasz, hogy nem. Azt már inkább meg sem kérdezem, miért nem. De azér

Mivel Arany János idén 200 éve született, gondoltam, tőle választok verset mára, de most olyat, amit eddig nem ismertem. Ezt találtam, tetszik: Arany János:Juliska elbújdosása Egyszer egy kis leány mit tett fel magába? Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba, Elbujdosik messze, a határon végig, A mező párkányán leboruló égig, Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl. Fele sem bolondság, mert már épen indul; Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve; Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? - Hát bizony gyakorta megesik, nem újság A gyerek-szobában az ily háborúság: A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi: Papa megdorgálja s a mama megfeddi, Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek, Az se hallatlan, hogy valakit megvernek, Azzal kényszerítik a maga javára, Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára. A mi kis lányunkat vereség nem érte: De fájt neki a szó s megneheztelt érte; Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút, Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút. Mellé sompolyog a ci

Szombat délelőtt 11-kor szálltunk fel Pestről, Amszterdamban kevés várakozás után felszálltunk a pekingi gépre, és otthoni idő szerint éjfélre oda is értünk Pekingbe, ahol ekkor vasárnap reggel 6 óra volt. Szóval elmaradt az éjszaka, ami nagyon furcsa élmény volt, főleg úgy, hogy nem tudtunk aludni a gépen, mert egyrészt nagyon zúgott, másrészt én a magam részéről mindig felriadtam félálomból, amikor lehúzták a vécét. 8-ra jutottunk ki a reptérről, Blanka szülei már vártak minket, és javasolták, hogy először menjünk el a piacra, ahová minden hétvégén kijárnak. Zseniális hely, minden van, de ezt szó szerint értsétek. Szerintem nem is lehetne olyat kitalálni, ami nincs nekik, és nyilván egy csomó olyan dolog is volt, amit vagy sosem láttam még, vagy csak képen, pl. sárkánygyümölcs.   A piacozás után hazamentünk, lepakoltunk, lezuhanyoztunk, fogat mostunk, ilyenek, de Ági és Zoli azt javasolták, ne feküdjünk le aludni, mert akkor nem fogunk átállni ottani időre, hanem menjünk váro

Voltunk vacsorázni, hogy megünnepeljük a hazatérésemet. Az ázsiai étterembe mentünk, én kínai kaját választottam, és hát nagyon elteltünk, mert óriási adagokat kaptunk. Még épphogy hazavonszoltuk magunkat valahogy, aztán javasoltam, hogy dőljünk le egy kicsit a nappaliban, mielőtt belevágnánk a képnézegetésbe meg a filmezésbe. Ezek után egyszer arra ébredtem fel, hogy Tomi kiveszi a csatot a hajamból, egyszer meg 3/4 1-kor arra, hogy nincs mellettem, úgyhogy elmentem lefeküdni, és valóban, ő már az ágyban aludt. Én ezek után ma reggel 9-kor keltem, ő meg még alszik. Komoly.

Tapasztalatok: 1. A csoport haragszik rám, amiért volt képem szabadságra menni, meg azért is, mert a helyettes barátságtalan volt. (Nem mintha én mondtam volna meg, ki jöjjön helyettem, vagy én tehetnék a személyiségéről.) 2. Tök hosszan beszéltünk arról a kollégával, hogy miket kellene csinálni, e-mailt is írtam neki erről, anyagokat is adtam. Semmit, de semmit nem sikerült ebből megcsinálni. Itt tényleg csak úgy lehet szabadságra menni, ha elfogadod, hogy tökre nem úgy fog történni semmi, ahogy szeretnéd. Nekem mondjuk még sosem jutott eszembe, ha helyettesítettem, hogy full figyelmen kívül hagyjam a kolléga kéréseit, de hát ez én vagyok. Azért meg nem vagyok hajlandó szégyellni magam, mert van 21 nap szabadságom, és azt felhasználom, bocs. Sokkal kevésbé akadtam ki ezen az egészen, mint gondoltam volna. Végül is most voltam egy hetet Pekingben, miután a 2008-as Olimpia idején megállapítottam, hogy na, ide sem fogok eljutni ebben az életben. És még le sem zuhant egyik repülő se

Málta legnagyobb temetőjében rejtélyes módon eltünedeznek koporsók. Többen is azt mondják, hogy a családi kriptából elvesztek a régebben oda temetett rokonok koporsói a maradványokkal együtt. Persze a cikkből abszolút nem derül ki semmi, még csak tippet sem adnak arra vonatkozóan, mégis mi folyhat arrafelé, de az egyik hozzászólásért már megérte elolvasni a sztorit. "Ha katolikusok vagytok, tudjátok, hogy a halál után a lélek távozik, és a test már nem számít semmit. Akkor mi a probléma?" Valaki elérte a zent, ha jól látom.

A tegnapi hazaút után, ami 17 órán át tartott (10 óra repülés, 5 óra malmozás a tranzitban, 2 óra repülés), mára tökre elfogyott a türelmem az utazással szemben. Bécsbe csak két és fél óra a vonatozás, de én fél óra után már úgy, de úúúúgy szenvedtem, mint még soha. Azt hittem, sosem érünk ide, főleg, amikor vagy tíz percet álltunk Hegyeshalomban. Eleve nem értem, miért kell EC-t üzemeltetni, pláne fülkéset, amikor olyan gagyi, mint állat. A csomag nem fér el rendesen, de legalább a fejem fölé kell emelni a 15 kilós bőröndöt, ha tenni akarom valahová, a lábamat meg kilencven foknál is jobban be kell hajlítani, különben nem fér el a velem szemben ülő, hiába hajlítja be kilencven foknál is jobban a lábát, ennél fogva úgy egy óra után már rettenetesen fáj a térdem. De ez a mai út... Sebaj, jövő szombatig kipihenem ezt, és vígan tudok majd közlekedni Bécs-Budapest-Bécs vonalon. Pestre ugyan busszal, de visszafelé akkor is EC-vel, meh.

Megvagyok, nem tűntem el, csak az volt, hogy Blankával egy hétig Pekingben voltunk a szüleinél. Hatalmas mázlista vagyok, csak a repjegyet kellett fizetnem, ami sokkal olcsóbb, mint hittem volna, plusz a költőpénzt, amiből szintén nem kellett sok, mert Peking igen-igen olcsó - a legdrágább belépő mintegy 1800-2000 forintnyi jüan. Megvolt életem első 9, majd első 10 órás repülőútja, 17 órás utazása, valamint komolyabb, 6 órás időeltolódása, de a jetlaget megúsztam odafelé és visszafelé is. Még nem tudom, lesz-e részletes beszámoló, mert ennyi élmény és benyomás lenne vagy 8-10 monstre bejegyzés, de azért lehet, hogy lesz, kéne. Addig is annyit, hogy nagyon-nagyon jó volt, és nagyon örülök, hogy elmentünk.