Meghívót kihordós hétvége és válogatott kalandok (izgalom! veszély!)
Tomi az elejétől kezdve mondogatta, hogy szerinte a meghívókat nem kell mindenáron személyesen átadni mindenkinek, és igazából felmentést is jelenthet, hogy Bécsben vagyunk, az esküvő meg nem itt lesz, és a meghívottak nagy része sem itt él. Azért én úgy voltam vele, hogy a saját családomnak személyesen szeretném odaadni a meghívókat. Ennek jegyében telt ez a hétvége. Végül is nem voltam annyira sok helyen (a nagycsaládon belül öt kiscsaláddal találkoztam, és ebből négyhez apu kocsival elvitt, pedig Százhalombattára kellett menni, és beteg is, szóval igen, ilyen jófej apukám van), de tökre elfáradtam. Jó volt találkozni a családtagokkal, főleg, mert nagy részüket évek óta nem láttam. Amióta megszűntek a családi karácsonyok és a nyári bográcsozások, kicsit megritkult a kapcsolatom a nagycsalád nagy részével. Az elmúlt hetekben annyit telefonáltam, mint már évek óta nem, és nagyon nem szeretek telefonálni, úgyhogy nem bánom, hogy ezen a részen túl vagyok. A hétvégén annyit ettem, mint máskor egy hét alatt, jó, ez erős túlzás, de simán ettem kétszer annyit, mint szoktam, érzésre legalábbis. Jó stratégia ez egy hónappal az esküvő előtt :D
Voltak kalamajkák is, mert Sümegről indultam szombat reggel, és az a busz, amit az online menetrendből kinéztem, nem létezik, ami kicsit keresztülhúzta a számításaimat. De semmi gond, csak egy órát álltam a buszállomáson, aztán felszálltam egy másik buszra, amiről Devecseren kellett átszállni a pesti vonatra, csak azon meg fent maradtam. (Devecser autóbusz-állomáson leszállt a sofőr segíteni egy utasnak, én is leszálltam, odamentem hozzá, és feltettem a - tény, hogy nem elég egyértelműen megfogalmazott - kérdést: "Van külön olyan, hogy Devecser vasútállomás?", mire azt felelte: "Van, az még arrébb lesz" {mutatta is az irányt}, mondtam, "Jó, akkor visszaszállok", mire ő: "Jó", mire visszaszálltam. A busz elindult, az első kereszteződésnél pont nem arra fordult, amerre a sofőr mutatta a vasútállomást, majd következett a Devecser vége tábla, és a kijelzőn megjelent, hogy valami K betűs település buszmegállója lesz a következő. Odamentem a sofőrhöz, már ő is integetett nekem, és a következőt kérdezte: "A vasútállomásra akart menni?", mondtam: "Igen", mire ő: "Hát, én arra nem megyek", mire én: "Azért kérdeztem." Megérdeklődte, hova mentem volna vonattal, és mikor kiderült, hogy Pestre, megnyugtatott, hogy nincs gáz, megáll Ajkán is, ahol szintén megáll az a pesti vonat is, ami Devecser felől jön. Jófej volt, nem fizettette ki a plusz negyed óra buszutat.) Tominak is izgi volt a napja, mert neki meg nem indult el a kocsija, ami pár hete már a sümegi házuk előtt parkolt, és ez baj volt, mert Timi kocsijával mentünk haza, és azt vizsgáztatni kell, ezért fontos, hogy az Sümegen legyen, de hát vonattal nem egyszerű visszavergődni Bécsbe, szóval mégis az lett, hogy Tomi a húga kocsijával jött vissza. Egy darabig azt hitte, holnap visszaviszi megint, de most úgy néz ki, nem fogja, mert nagyon rosszul van. (Ezért kell kifeküdni a betegséget, különben sosem múlik el. Tudom, bagoly mondja verébnek, mert én sem fekszem ki rendesen soha semmit, de akkor is, ő legalább lehetne okosabb.) Aztán hogy mi lesz holnap, azt majd holnap meglátjuk. Mindenesetre egy óra késéssel tudott csak elindulni a kocsiügy miatt, de szerencsére még így is időben visszaért, és el tudott menni dolgozni.
Most meg, ahogy sétáltam haza a metrótól tele batyuval, életemben először szánt szándékkal megpróbált elgázolni egy autó. Ilyenkor, 10 körül már nem működik a lámpa ennél a bizonyos kereszteződésnél, viszont túl sok kocsi sincs, szóval nem szokott vészes lenni az átkelés. Most pont elhúzott több autó is, amikor odaértem, a szemben lévő kereszteződésben is állt egy taxi, felém akart kikanyarodni. Ránéztem, elenged-e, nem indult el, mire leléptem a járdáról. Elindultam, ő még mindig állt, és amikor már a szembejövő sávon haladtam át, egyszerre beletaposott a gázba, és rám húzta a kormányt, úgy fordult be a szembejövő sávba, hogy tényleg nagyon kicsi híja volt, hogy el nem ütött, konkrétan úgy ugrottam el a kocsi elől, és nem tudok nem szándékosságot feltételezni. Kicsit odakiabáltam neki, de sajnos ijedtemben magyarul, amit nyilván nem értett, pedig kedvesen érdeklődtem az elmeállapota felől, valamint üdvözöltem anyukáját is. Egy kicsit álltam, hátha kiszáll, bocsánatot kér, vagy valami, merthogy tőlem egy-másfél méterre megállt, de semmi, én meg úgy döntöttem, szerencsétlen hülyékre nem érdemes időt pazarolni, és hazajöttem. Azért innen is csókoltatom. Görény.
Voltak kalamajkák is, mert Sümegről indultam szombat reggel, és az a busz, amit az online menetrendből kinéztem, nem létezik, ami kicsit keresztülhúzta a számításaimat. De semmi gond, csak egy órát álltam a buszállomáson, aztán felszálltam egy másik buszra, amiről Devecseren kellett átszállni a pesti vonatra, csak azon meg fent maradtam. (Devecser autóbusz-állomáson leszállt a sofőr segíteni egy utasnak, én is leszálltam, odamentem hozzá, és feltettem a - tény, hogy nem elég egyértelműen megfogalmazott - kérdést: "Van külön olyan, hogy Devecser vasútállomás?", mire azt felelte: "Van, az még arrébb lesz" {mutatta is az irányt}, mondtam, "Jó, akkor visszaszállok", mire ő: "Jó", mire visszaszálltam. A busz elindult, az első kereszteződésnél pont nem arra fordult, amerre a sofőr mutatta a vasútállomást, majd következett a Devecser vége tábla, és a kijelzőn megjelent, hogy valami K betűs település buszmegállója lesz a következő. Odamentem a sofőrhöz, már ő is integetett nekem, és a következőt kérdezte: "A vasútállomásra akart menni?", mondtam: "Igen", mire ő: "Hát, én arra nem megyek", mire én: "Azért kérdeztem." Megérdeklődte, hova mentem volna vonattal, és mikor kiderült, hogy Pestre, megnyugtatott, hogy nincs gáz, megáll Ajkán is, ahol szintén megáll az a pesti vonat is, ami Devecser felől jön. Jófej volt, nem fizettette ki a plusz negyed óra buszutat.) Tominak is izgi volt a napja, mert neki meg nem indult el a kocsija, ami pár hete már a sümegi házuk előtt parkolt, és ez baj volt, mert Timi kocsijával mentünk haza, és azt vizsgáztatni kell, ezért fontos, hogy az Sümegen legyen, de hát vonattal nem egyszerű visszavergődni Bécsbe, szóval mégis az lett, hogy Tomi a húga kocsijával jött vissza. Egy darabig azt hitte, holnap visszaviszi megint, de most úgy néz ki, nem fogja, mert nagyon rosszul van. (Ezért kell kifeküdni a betegséget, különben sosem múlik el. Tudom, bagoly mondja verébnek, mert én sem fekszem ki rendesen soha semmit, de akkor is, ő legalább lehetne okosabb.) Aztán hogy mi lesz holnap, azt majd holnap meglátjuk. Mindenesetre egy óra késéssel tudott csak elindulni a kocsiügy miatt, de szerencsére még így is időben visszaért, és el tudott menni dolgozni.
Most meg, ahogy sétáltam haza a metrótól tele batyuval, életemben először szánt szándékkal megpróbált elgázolni egy autó. Ilyenkor, 10 körül már nem működik a lámpa ennél a bizonyos kereszteződésnél, viszont túl sok kocsi sincs, szóval nem szokott vészes lenni az átkelés. Most pont elhúzott több autó is, amikor odaértem, a szemben lévő kereszteződésben is állt egy taxi, felém akart kikanyarodni. Ránéztem, elenged-e, nem indult el, mire leléptem a járdáról. Elindultam, ő még mindig állt, és amikor már a szembejövő sávon haladtam át, egyszerre beletaposott a gázba, és rám húzta a kormányt, úgy fordult be a szembejövő sávba, hogy tényleg nagyon kicsi híja volt, hogy el nem ütött, konkrétan úgy ugrottam el a kocsi elől, és nem tudok nem szándékosságot feltételezni. Kicsit odakiabáltam neki, de sajnos ijedtemben magyarul, amit nyilván nem értett, pedig kedvesen érdeklődtem az elmeállapota felől, valamint üdvözöltem anyukáját is. Egy kicsit álltam, hátha kiszáll, bocsánatot kér, vagy valami, merthogy tőlem egy-másfél méterre megállt, de semmi, én meg úgy döntöttem, szerencsétlen hülyékre nem érdemes időt pazarolni, és hazajöttem. Azért innen is csókoltatom. Görény.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése