LizaGazdija

Nem szerettem volna, ha virágból van, mint ahogy általában is kevés virágot szeretnék az esküvőre, mert nem látom értelmét, hogy elköltsünk pár tízezer forintot olyan virágokra, amik aztán elhervadnak, és mennek a kukába. Ezért selyemszalagból hajtogatott rózsákból lesz a csokrom. Anyu csinálta, szinte teljesen készen van már, és vasárnap együtt ragasztgattuk fel az alapra a kis virágfejeket. Jaj, de jó volt! És milyen gyönyörű lett! Gondolni is öröm rá :)

Amikor ment a moziban, annyi jót olvastam róla, hogy lett volna kedvem megnézni, de Tomi is nagyon kíváncsi volt rá, és kérte, hogy ne nézzem meg nélküle. Végül tegnap került sorra a film. Hát, nagyon örülök, hogy nem mentem el rá egyedül. Ez valami rettenetesen rossz volt. Alpári, patakokban folyik benne a vér, tele van marhaságokkal, és attól a néhány poéntól sem lesz vicces összességében. Sajnáltam volna, ha beülök miatta a moziba. Tomi kérdése a végén, látva a kiakadásomat: "Akkor a második részt majd megnézzük a moziban?" De javasoltam neki, hogy inkább a testvéreivel üljön majd be a folytatásra, mert engem biztosan semmivel sem vesz rá, hogy akár ezt a filmet, akár a folytatását valaha is (újra) megnézzem.

Amikor rászokom egy sorozatra, az a blogba is beszivárog. Nem tudom, ez mennyire lehet zavaró másoknak, mindenesetre nem nagyon tudok tenni ellene. Ezzel a sorozattal eddig úgy voltam, hogy már alig vártam, hogy nézhessem, és teljesen kikapcsolt, teljesen ellazultam közben. Most viszont, bár még csak a második évad tizenvalahányadik részénél járok, kezd bennem feszültséget kelteni. Ez csak egy film, filció, tudom, mégis borzasztó nézni azt, ami Rory művel Deannel. Eleve nem értem, mi a baj a sráccal, konkrétan óriási csalódás, hogy egy olyan értelmes, jólelkű lány, mint Rory, hogyan bír beleszeretni egy akkora kreténbe, mint az a másik, és nagyon-nagyon sajnálom Deant, mert tényleg nem érdemli meg, amit kap. Ráadásul, mivel az elmúlt három hónapban összesen négyszer olvastam Lauren Graham könyvét, azt is tudom, mi fog történni az ötödik (ha nem a hatodik...) évadban ezen a fronton, és tényleg szörnyű belegondolni is, hogy az lesz. Jó, persze, az életben mindent tanulni kell, azt is,

Alsóban, a jelek szerint másodikban tanultunk egy nagyon szép verset anyanyelv órán. Arra emlékeztem belőle, hogy egy fekete csikóról szól, és azt mondta a tanító nénink, hogy a vers arról szól, hogy meghalt a költő kisfia. Rendszeres időközönként eszembe jut a vers most már vagy 22 éve, de még sosem sikerült kideríteni, mi is a címe, és hogy is volt a szövege. Az is akadályozta a sikert, hogy valamiért úgy rémlett, Nemes Nagy Ágnes műve, és ez félrevitte a nyomozást. De ma áttörést értem el! Megvan a vers. Íme: Kiss Anna: Az a fekete kiscsikó Az a fekete kiscsikó Aki kertemben kóborolt Nem ette a sós kenyeret Édesgyökér-zablája volt Amíg kertemben kóborolt Tördelhette a violát. Húzza a Göncölszekeret Nagy hideg lehet odaát Még mindig gyönyörű, és most úgy örülök, hogy végre megtaláltam. Ez a siker egyben reményt is ad, hogy egyszer az a (nép?)mese is előkerül, amit szintén alsóban olvastunk, és szintén nagyon szerettem. Nem tudom, miről szólt, csak annyi maradt meg, hogy valak

A kollégák megnyugtattak, hogy még sosem mondtak le egy csoportot sem, akármilyen kevés hallgató volt is benne. Gondolatban megköszöntem a titkárnőnek, hogy még csinált nekem egy kis stresszt, ha amúgy nem lett volna elég. A héten az öt ember mellé még találtak hét újat a szintfelmérőn. Így történt, hogy csütörtökön dugig volt a termünk, és több volt az új, mint a régi. Elég kaotikus lett az óra első fele, mert rengeteget kellett adminisztrálni az újakkal, viszont a régiekkel ezeket már megcsináltuk, szóval nekik egyéb feladatokat kellett kitalálni... Szuper volt. Jó hír viszont, hogy mindenki szimpatikus a csoportban, és úgy néz ki, fogunk tudni együtt dolgozni. Remélem, tényleg így lesz.

22-én volt az első évfordulónk. Ez egy kitalált dátum, megbeszélés eredménye - tavaly ezen a napon utaztam először Kartitschba Tomihoz, és bár csak a márciusi látogatásomon döntöttünk úgy, hogy akkor ez most már biztosan egy kapcsolat, végül mégis abban maradtunk, hogy február 22. lesz az évfordulónk napja, mert akkor találkoztunk először. Nagyon szépen sikerült az ünneplés, nagyon örültünk neki mindketten. Már délelőtt is beszélgettünk róla, hogyan telt az első napunk*, és délután is kaptam tőle üzenetet újabb emlékfoszlánnyal. Amikor hazaértem a suliból, felvettem azt a szép ruhámat, amit tőle kaptam, ő meg olyan édes volt, hogy öltönyt húzott, és elballagtunk a közeli görög étterembe. Először Lienzben ültünk be étterembe, pont egy görögbe, ezért azt beszéltük meg, hogy ha ünneplünk, akkor görögöt keresünk. Most is finomakat ettünk, aztán egy ponton Tomi előkapott egy csomó tárgyi emléket a kabátja zsebéből - jegyek meg szórólapok voltak közte az első évünkből. Vacsora után hazasét

Öt éve mentem el hozzá először, valamikor február végén vagy március elején. Nagyon szeretem az edzéseit, a step és a sima aerobicot is, és ha tehetem, most is elbukkanok az óráin, bár mostanában ritkán tehetem. És sajnos úgy tűnik, hamarosan majd már sosem lesz rá lehetőség, mert abba fogja hagyni. Nem mondta ezt így ki, csak utalt rá már január elején is, mikor utoljára voltam nála, konkrétan azt mondta, a felesége már nagyon ferde szemmel nézi a heti 2x2 órás edzést, a gyereke az oviban rajzol neki, és a rajzra ráírja ákombákom betűkkel, hogy "apa, ugye ma nem mész edzésre?", és különben is, ha szeptemberben a kicsi is iskolás lesz, már nem lesz ideje lejárni órát tartani. Addig meg egyre többször jön közbe valami, pl. beteg a felesége, mindig van valami családi intéznivaló, stb., úgyhogy két hétben egy órát tart meg négy helyett. Persze ez a dolgok rendje, semmi sem tart örökké, senki sem gondolhatta komolyan, hogy egy fiataloknak való mellékállást majd a nyugdíjig fog

Egyelőre nem találtunk, illetve van valaki, aki talán jövő héttől már a vőfélyünk lesz. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Tomi tegnap felhívott valakit, akinek a számát egy másik vőfélytől kaptuk, és az illető arra a kérdésre, hogy ráér-e az esküvőnk napján, teljes lelkifröccsöt adott elő arról, hogy nem februárban kell nyár eleji esküvőre vőfélyt keresni, hanem minimum az esküvő előtt egy évvel, de nála például már a 2018. szeptemberi időpontokat foglalják, és különben is, nem fogunk már találni senkit, vagy ha mégis, az olyan is lesz. Elég fáradt voltam tegnap, mire hazaértem, úgyhogy ezen megfelelő mértékben ki is akadtam. Ha velem hozta volna össze a sors, biztos megmondtam volna neki, hogy nem a véleményét kérdeztem, nem is hegyibeszédre vagyok kíváncsi, mindössze arra válaszoljon, ráér-e a kérdéses napon, mégpedig igennel vagy nemmel, aztán köszönjünk el egymástól. Amúgy egy éve még fogalmunk sem volt róla, hogy idén összeházasodunk, viszont nem hiszem, hogy nagyon kevés párn

Rákaptam a sorozatra, és bár lassan haladok, azért haladok. Ha egyedül nézem, akkor angolul, ha Tomival együtt, akkor magyarul (ő úgy jobban szereti). Jó kis szövegek vannak benne, ma például ez tetszett legjobban: [Lorelai elmegy a bankba egy olyan találkozóra, amire nem akart, de az anyja kényszerítette, és amikor odaér, arra lesz figyelmes, hogy ott ül az anyja az előtérben.] Lorelai: You're not seriously sitting there. [Te igazából nem is ülsz ott.] Emily: No, it's a hologram. Lifelike, isn't it? [Nem, ez a hologramom. Élethű, nem?]

A hétvégével az a baj, hogy túlságosan rövid. De most komolyan, alig pislogtam egyet, és már el is repült a szombat. A következő pislogásra oda a vasárnap, és már hétfő is lesz, amikor megint dolgozni kell menni. Az élet igazságtalan.

Tomi húga vett egy éves bérletet a bécsi BKV-tól a honlapon keresztül, kártyával. A vásárlás után kb. két hónappal írtak, hogy nem tudták levonni az összeget, ezért fizessen 150 euró büntetést. Először arra gondoltunk, talán az volt a baj, hogy magyar bankkártya számát adta meg, de már akkor is úgy éreztem, hogy ha olyannal nem lehet fizetni, talán legyen ott a megrendelésnél a szövegben, hogy csak osztrák kártyát lehet megadni. Később viszont kiderült, hogy nem ez volt a baj, egyszerűen csak nem sikerült levonni a pénzt, és a 150 euró nem büntetés, hanem ügyvédi tiszteletdíj, merthogy ők már megkerestek egy ügyvédet, mert azt hitték, az ügyfél nem akar fizetni. Ezen lehidaltam. Mi közöm nekem mint ügyfélnek ahhoz, hogy ők gyökerek, és mindenféle figyelmeztetés nélkül felbérelnek egy ügyvédet? Ha ennyire ostobák, akkor fizessék ki ők a 150 eurót ügyfelenként. A számlákat be lehet fizetni a postán is, és most először éltem ezzel a lehetőséggel, mert a közös bankszámlánkon még nincs pé

1. Az első közös Valentin-napunk annyira jól sikerült, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna. Volt ünnepi vacsora (nem kell nagy dologra gondolni, kaliforniai paprikába töltött chilis babot csináltam), Valentin-napi díszítés (az asztalon mécsesekből szívecske, szív alakú csokipasztillával díszített tányér), meglepetés, és még majdnem belefért egy film is, csak aztán nem, mert már negyed 12 volt, és hajnalban kellett kelni. 2. Megvolt az utolsó aerial silk órám. Az oktató tudomásom szerint mindenkinek azt javasolta, hogy csinálja meg még egyszer az egyes szintet, mielőtt felvenné a kettest. Abban biztos vagyok, hogy bőven rám fér még a gyakorlás, bár annak örültem, hogy azt mondta, erősödni már nem kell, izomzattal jól állok, de tuti, hogy nincs ehhez türelmem. Újabb hat hét, amikor semmi, de semmi újat nem tanulok, viszont legalább elég drágáért? Nem ismertem magamra. Úgyhogy el fogom végezni a biztonsági térninget, ha lesz szabad hely, és utána el fogok járni nyitott edzésre,

A napján, február 7-én nem volt róla poszt, és sejtem, hogy rajtam kívül mást nem is mozgat meg az esemény, de nekem akkor is fontos, hogy megemlékezzek róla, február 7-én volt 150 éve, hogy Laura Ingalls Wilder megszületett, február 10-én volt 60 éve, hogy meghalt, február 13-án volt 160 éve, hogy a férje, Almanzo Wilder megszületett. Tervezgetem egy ideje, hogy megveszem a Little House-könyvek nemrég kiadott előzményét, azt a regényt, amit minden kiadó visszadobott, hogy nem való gyerekeknek, és rossz is, valamint az életéről szóló DVD-t, amit Dean Butler, a sorozatbeli Almanzo rendezett és narrált. Nem kizárt, hogy idén végre sort is kerítek rá.

Gustl Bayrhammer (1922-1993), aki Éder mester volt a Pumukliban, most lenne 95 éves. Erről ezzel a képpel emlékezett meg egy oldal:

Idén új helyszínt próbáltam ki, gondoltam, nem kell mindig Donovalyba menni hótalpazni, van még annyi szép táj. Van is, abban nem volt hiba, gyönyörű helyeket láttam. Szépen kitaláltam, hogy villamossal megyek az Oktogonra, ott meg átszállok az éjszakaira, ami elvisz a Hősök terére, merthogy az első kisföldalatti pont úgy indul, hogy már nem értem volna oda a busz indulására. Ez sikerült volna is, időben az Oktogonon voltam, csak sajnos nem jó buszmegállóban álltam, ezért az éjszakai elhúzott mellettem. Nagyon örültem, hogy lesétálhatok a Hősök teréig a tök sötét, tök üres városban hajnali negyed ötkor, de hát nem volt más választásom. Azt mindenesetre döbbenetesnek találtam, hogy ezen a kb. másfél kilométeres útszakaszon a síkos beton meg a tükörjég váltogatta egymást. Azért tényleg teljen már rá, hogy felszórják homokkal a járdákat, de nem? Lényeg, hogy nyaktörés nélkül megérkeztem a buszhoz. Jasnáig a három óra alvást még kiegészítettem további két-hárommal, szóval mire megérkeztü

Azért nem adtam életjelet, mert az elmúlt egy hetet teljesen együtt tudtuk tölteni Tomival, és nem akartam ebből az időből lecsípni még blogolással sem. A közös hét múlt szombat este kezdődött, és ma délelőtt ért véget. A múlt szombatról külön bejegyzés is lesz, mert akkor az évi rendes hótalpas túrán voltam, ami mindenképp megér egy külön beszámolót. Vasárnap Voltunk otthon Erzsébeten, és azt emelném ki, hogy anyu egy csomó díszt megcsinált az esküvőre, plusz nekem két láncot is. Odavagyok! Este színházban jártunk, a Radnótiban néztük meg A párnaembert. A kritikák nem értenek egyet velünk, de szerintünk ez egy kifejezetten rossz darab volt, ráadásul gyomorforgató is, nekem pl. még napokig erős hányingerem lett, ha eszembe jutott. A karakterek nem voltak szerethetőek, és a történetnek nem volt konklúziója, csak úgy vége lett. A szünetben sokan hazamentek, őket a második felvonás legelején a főszereplő kigúnyolta, ami szerintem gáz, még akkor is, ha direkt provokatív a darab. Attól

Felhívott reggel: - Most megyek az anyakönyvvezetőhöz nyilatkozatot tenni, hogy feleségül akarlak venni. Hát, én ezen meghatódtam. Pedig már tett nyilatkozatot, amikor megkérte a kezemet, de akkor is. Kész, félő, hogy az esküvő szertartás részét főként bőgéssel fogom tölteni.

A szívemhez kaptam, amikor délután 1-kor még semmi hír sem volt a tegnapi szóbeli és szövegalkotás vizsgarészekről, aztán a nap folyamán még többször frászt kaptam, amikor a már befejezett vizsgarészek listájából hiányzott három ember szóbelije meg egy ember szövegalkotása, pedig tegnap úgy mentem haza, hogy csekkoltam, mindenkinek mindene elmentődött-e a honlap szerint. Végül ma délután 5-re mindenkinek minden eredménye felkerült az oldalra, szóval már biztos, hogy senkinek sem kell újraírni semmit, hála az égnek. Ilyen egységes csoportom sem volt még: szinte mindenkinek minden rész B1-es lett (A2-es a csoport, szóval kb. ez az elvárás). Két embernél egy-egy rész A2-es, egyiküknél az egyik B2-es. Annak a pasinak, aki tegnaptól dolgozik, ezért múlt héten vizsgázott, minden rész B2-es lett, kivéve a szövegértés, ahol nem hibázott (!), mert az C-s. (C1 és C2 között nem tesz különbséget a vizsga.) Örülök. Nem vagyok olyan extázisban, mint az előző két csoportnál, és annyira büszke sem v

OMG! OMG! OMG! Most már lehetne visszaszámolni, ha szeretnék még több stresszt az életembe! De nem szeretnék, ezért nem lesz visszaszámláló a blog oldalsávján sem, legalábbis egyelőre azt hiszem. Nagyon szuper, a három legfontosabb helynek jó lesz az a nap, a többi meg már eggyel kevésbé fontos (de azért nagyon, szóval lehet tovább izgulni, hogy minden legyen). Hogy ez milyen izgalmas! Valamiért mindig úgy képzeltem, hogy a lánykérés meg az esküvő és az előtte lévő néhány nap izgalmas, de hát tévedtem. Még négy hónap és egy nap van (see what I did there?), és már most mennyire az!

tudjátok, miért van mindig mínuszom a munkahelyemen? Egy mai körkérdésem után kiderült, hogy azért, mert - hiszitek vagy sem - én vagyok az _egyetlen_, aki betartja, hogy heti egy órát számolnak csak el készülési időnek. Mindenki más beír simán két órát per hét, és az a durva, hogy el is számolják nekik! Én meg, a kis idióta, a szerződésben foglaltakat követem nagy hűségesen, aztán csodálkozom, hogy a büdös életben nem leszek már pluszban. Ezen is elpattant bennem valami. De nem baj, mától kezdve minden nap beírom azt a fél órát, amit az épületben készülődéssel töltök, aztán majd meglátjuk, mit ismernek el, meg mit nem, de én innentől kezdve nem kockáztatok.

Tomi kapott két hetet az elmaradt szabadnapjai helyett. Ja, hát ez már régi infó, ma inkább visszavonták, mert a kollégája nem méltóztatott visszajönni a szabadsága végén. Hogy ez miért Tomi problémája, fel nem foghatom. Jövő vasárnap helyett most szombaton már dolgozik. A közös hétvége, a közös jövő hét meg a vasárnapi színház, amire megvettük a jegyeket, nos, ez mind ugrott. Ja, négy nap helyett hetet leszünk külön, és myolc helyett nullát együtt? Ja, hát ez kit érdekel? Egy kanál vízben meg tudnám fojtani a kedves főnökét, most már minden határon túlmegy, amit művel. Na, most vagyok csak igazán kiborulva. Ma reggel felhívta a főnöke, hogy megoldotta a helyzetet, nem kell előbb visszamenni, szóval mégis övé a jövő hét, azt csinál vele, amit akar. Szóval azért ő is érezte, hogy ilyet nem lehet csinálni. Nagyon örülök, hogy megoldotta máshogy.