A két Lotti (1993/1994)

Az a tanulság, hogy gyerekkori kedvenceket nem nézünk újra felnőtt fejjel, mert nem és kész. Erre már A farm, ahol élünk esetében is rájöttem, de úgy tűnik, azóta elfelejtettem. És akkor még nem említettem, hogy kinyomoztam az amerikai változat címét (Apád-anyád idejöjjön, mindig Rékáéknál néztük, most már erre is emlékszem), és meg fogom nézni, tanulság ide vagy oda. Szörnyű.

Fent van a film youtube-on, de akadozik a kép, csúszik a hang, élvezhetetlen. Sehol máshol nem találtam meg, csak magyarul. Úgyhogy akkor megnéztem magyarul. De ez nem az a szinkron, amit én ismerek, és közelébe sem ér a réginek. Vannak a filmben számomra ikonikusnak tűnő mondatok, amik úgy voltak jók, ahogy eredetileg voltak, és most gagyik lettek. Pl. "Es gibt Momente im Leben, wenn man die Notbremse ziehen muss", ami szó szerint azt jelenti: "Vannak pillanatok az életben, amikor meg kell húzni a vészféket", és a régi szinkronban ezt is mondták. Az újban? "Vannak pillanatok az életben, amikor csak a vészfék segít." He? Valaki megmagyarázhatná, ezt a változtatást mégis mi indokolta. De a legérthetetlenebb mégis az, amikor a skóciai nyelvtábor angolóráját, a bemutatkozásokat szinkronizálva hallgathatjuk :O Ettől úgy néznek ki a gyerekek, mint egy csapat gyengeelméjű. Az egyiknek nem jut eszébe apukája foglalkozása, a másik meg nem tudja, karmester vagy zeneszerző a kedves papa. Közben meg csak arról van szó, hogy vannak hiányosságok az angoltudásukban, de ez nem is baj, mert egyrészt gyerekek, másrészt ezért küldték őket nyelvtáborba. Mondanom sem kell, a régi szinkronban ez a jelenet angolul hangzott el. Jaj, meg majd elfelejtettem az elejét, a főcímet, ahol a következő szöveg hangzik el: "A fogatókönyvet írta és rendezte Fritzi és Floriane Eichhorn." Azért ez elég komoly teljesítmény két 12 éves kislánytól, lássuk be. Bizony, Fritzi és Floriane Eichhorn a főszereplő ikerpár. Szóval azért elég sok sebből vérzik ez az új szinkron. Kérem vissza a régit!

De úgy általában is vannak zavaró hibák a filmben. Pl. a két kislány úgy találkozik, hogy bár az egyiken baseball sapka és napszemüveg van, a másiknak végig látható az arca, a napszemüvegesnek mégsem tűnik fel, hogy olyan, mintha tükörbe nézne. Lehet, hogy nincs otthon tükör, vagy mi?

Ettől eltekintve aranyos kis film, meg egy csomó emlék fűz hozzá. Pl. mindig azt gondoltam, hogy Louiséra hasonlítok külsőleg is, személyiségre is, és a film étkezdei jelenete óta eszem ketchuppal a rakott krumplit, és az éttermi jelenet után évekig összenyomkodtam az összeketchupozott krumplidarabokat.