LizaGazdija

- Majd egyszer csinálok egy listát a Castle tíz legjobb részéről, és abban nagyon jó eséllyel benne lesz az 5x17, a Scared to Death (Halálra rémülve). Rég nevettem ennyit és ilyen hangosan Castle-epizódon, bár nagy szerencse, hogy kora délután néztem, különben nem sok alvás várna ma rám. - Volt időm megcsinálni egy rendes takarítást, miután egy programom elmaradt. - Megjelent a könyvem!!! Ezt fordítottam tavaly nyáron. Én most úgy, de úúúgy örülök!!! - Voltam sétálni Marcival, és a Boráros téren leültünk nézni a Dunát. Ezt gyakran csináljuk, szerintem nagyon léleksimogató hatása van, de még tudott dobni az élményen, hogy fújt a szél, és pont végignézhettük, ahogy kiköt egy hajó. Hogy Marci milyen izgatott lett! El is indult, hogy ő akkor felszáll, de lebeszéltem. Amúgy még a hétfői sétánkon volt az, hogy egy hajléktalan férfi megkérdezte, nem adom-e neki a kutyát, mert nagyon szép, és jól tudna vele kéregetni. De mondtam, hogy ne haragudjon, szó sem lehet róla. Kicsit nevett

ébred bennem, amikor - éjféltől hajnali kettőig nem tudok aludni, mert az ablakom alatt betont törnek, vagy én nem tudom, mit csinálnak, de azt kva hangosan, és hiába csukom be az ablakot, mert akkor is kva hangos, plusz akkor még meg is fulladok a melegtől, - hajnali kettőtől bizonytalan ideig megint csak nem tudok aludni, mert valami idióta akkor szeret gyorsulgatni a körúton. Az ilyet annyira megverném ilyenkor, pedig én alapvetően elég békés természetű ember vagyok. De minimum megkérdezném, nem tanította-e meg arra az anyukája, hogy éjszaka a normális emberek aludni szoktak, és ha neki nem megy, akkor csendben kussol, és hagyja a normális embereket pihenni, nem pedig gyorsulgat a motorjával vagy a kocsijával mások ablaka alatt. Fú, mennyire utálom az ilyeneket. Tudom, mit képzelek, hogy a belvárosban élek, az bezzeg nem baj, hogy az ablakom alatt áll meg a négyeshatos , tudom, tudom.

„Mert az a helyzet, hogy senki nem tehet boldoggá minket, csakis saját magunk tehetjük boldoggá magunkat.” Bagdy Emőke – Daubner Béla – Popper Péter: Öröm, harmónia, boldogság Ez szívás.

majd nekem is lesz valaki valamikor. Ne kérdezgessem, mikor már, ki tudja, hét és fél év kapcsolatra mennyi magány jut. Meg biztos jó ez így, ahogy van, mert az én életemben mindig úgy történnek a dolgok, hogy nekem jó legyen. Csak néha kicsit nehéz türelmesnek lenni meg bízni meg nem összeomlani. Majd ilyenkor hallgatom a Morcheebától a Rome Wasn't Built In A Dayt is.

Ha valamit elszúrunk, akkor ne bújjunk el, hanem kérjünk bocsánatot, kerüljünk azok szeme elé, akiknek elszúrtuk azt a valamit, viselkedjünk természetesen és zárjuk le magunkban az ügyet! Kifizetődik, legalábbis én ma ezt tapasztaltam.

Már megint szétbőgtem a fejemet egy laza fél óra keretében (több időm nem volt, tanítani kellett), és egész nap tiszta depi voltam. Azt hittem egy darabig, hogy nem lesz edzés, és nagyon el voltam keseredve emiatt, de végül mégis volt, úgyhogy széthajtottam magam, és még mindig maradt bennem annyi feszültség, hogy azt fontolgatom, holnap hajnalban kelek, amikor még finom hűvös lesz, mint amilyen ma volt, kimegyek a Margitszigetre, és körbefutom. Kétszer. Még sosem futottam körbe kétszer, nincs is annyi zeném, amennyi ahhoz kell. De nem baj, majd megoldom. Nem tudom már, mit csináljak magammal, hogy ne szenvedjek ennyire. Három dolog történt egyszerre, amiktől külön-külön nem akadtam volna ki ennyire, de együtt elég ütősek voltak. Az egyik a mosoly, amit mondtam vasárnap, a másik az orvos, a harmadik meg egy nem túl vidám évforduló, ami a napokban lesz. Magányos vagyok, az van. De legalább zenék vannak a világon. Meg barátnők. Lássuk a zenéket: Candi Staton - Hallelujah Anyway.

egy közepesen ittas pasival. - Jó estét, kislány! - Jó estét! - Istenem, de szép vagy! - Köszönöm. - Meg a kutyád is szép! - Köszönöm. Jólesett, no, hiába jött megint részegtől.

Ezen ma kicsit sírtam, amikor megszólalt a boltban. De csak kicsit, mert a boltban szólalt meg. Csak annyi ideig, amíg kiválasztottam a tízféle narancslé közül, melyiket vegyem meg. Később aztán azon is sírtam egy kicsit, hogy milyen jó barátnőm van nekem. Szóval nem akármilyen ám.

Pozitív: Ugyan utálok nagyon barna lenni, de nagyon könnyen barnulok, így most már úgy nézek ki, mint egy... mint egy... egy étcsoki. Mivel a mára jósolt hőséget nagyon durvának éreztem, úgy gondoltam, a fehér ruhámban fogok rohangászni, amihez a fehér cipőmet fogom felvenni. Nagyon keményen nézek ki benne. Álltam egy mozgólépcsőn, aminek az oldala sötétített üveg, és néztem benne magamat (deréktól lefelé látszottam). Úgy néztem ki, mint a láthatatlan ember: csak a fehér ruha meg a fehér cipő világított, közte nem látszott semmi, de egyáltalán semmi. Ez jutott eszembe (másodikként a láthatatlan ember után), és nagyon mosolyogtam rajta: Nem pont ez a csapat ugrott be. Szerintem a 4 for Dance-nek volt egy előadása, amiben fehér kalap, kesztyű meg cipő volt rajtuk, és csak ezek a részeik látszottak tánc közben, különben úgy néztek ki, mint a láthatatlan ember kalapban, kesztyűben és cipőben. Negatív: Nem szeretek orvoshoz járni, mert félek, hogy nem mond jót, és most elmentem,

Mint mindennek, ennek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az benne a jó, hogy azt csinálok, amit akarok, akkor, amikor akarom, és úgy, ahogy akarom. Ha moziba van kedvem menni, akkor megyek és kész. Ha futni vagy úszni van kedvem a nap bármely szakában, akkor elmegyek futni vagy úszni és kész. Ha nincs kedvem port törölni, akkor nem törlök port és kész. Bármilyen kaját van kedvem főzni, megfőzöm és kész. Ha sütni van kedvem, sütök és kész. És ha pont muffint kívánok, akkor muffint sütök és kész. Az benne a kevésbé jó, hogy mindig egyedül vagyok, akkor is, amikor nem szeretnék. Már arra is rájöttem, mitől lesz ez rossz. Attól, hogy napokig-hetekig nincs fizikai kontaktus emberekkel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, arról van szó, hogy pl. nem ölel át senki. Na jó, anyukám meg Blanka igen, csak velük kb. hetente egyszer találkozom. Néha így érzem magam: De hetekkel ezelőtt megígértem magamnak, hogy nincs több rinya, úgyhogy most abba is hagyom. Majd lesz jobb is.

Közhelyes is, meg a kép is milyen már, és mégis nekem szól. Elnézést. Az igazi lányok [igazi nők jobb lenne, no de...] maradnak. A ribik jönnek-mennek. A kifiúk játszadoznak. Az igazi férfiak megállapodnak.

Amikor tegnap a volt edzőtárssal találkoztam, a Kálvintól sétáltunk fel a hegyre, szóval azért egy jó húsz percet úton voltunk. Közben akárhány pasi jött szembe velünk, őt mind megbámulta, én fel sem tűntem egynek sem. Ez mondjuk nem meglepő, mert az a lány tényleg gyönyörű. Az arca is nagyon szép, a haja is, az alakja is. Aztán amikor bementem este vásárolni a közeli CBA-ba, valahogy beállt az útba egy pasi, mert beszélgetett a vele lévő másik pasival, én meg ki akartam kerülni, mondtam neki, elnézést, mire elakadt a szava, jól megnézett, és a következőt reagálta: "Csókolom a kezét!" És akkor mosolyogtam, és arra gondoltam, hogy ha azzal a lánnyal jöttem volna be, jó eséllyel fel se tűnt volna ennek a pasinak, hogy ott vagyok. Ez is milyen érdekes.

Két anyuka, mindkettővel egy-egy kisfiú, az egyik kisfiú alig bír magával, úgy örül, hogy rövidesen medencébe kerül. Ja, mert az uszodában vagyunk. Szóval a turbó fokozaton pörgő kisfiú anyukája nem kicsit ideges, már negyed órája kiabál a gyerekkel,  tiszta stressz az egész nő. (Még az is lehet, hogy nem az anyukája, hanem a nagynénje, vagy anyukája barátnője, vagy ilyesmi.) Amikor már teljesen készen van, a másik anyukához fordul: - Te ilyenkor nem kapsz már dührohamot? - Nem, Marci ilyeneket nem csinál, már kivertem belőle. Azért ez nice, nem? Remélem, csak poén volt, ami közel sem hangzik olyan jól kimondva, mint amikor anyukának eszébe jutott.

Még a Halálos iramban 6. vetítésekor láttam az előzetest, ami valamiért megfogott, pedig továbbra sem szeretem a szuperhősös sztorikat meg az akciófilmeket. Azt hiszem, kreatívnak éreztem a túlvilági rendőrség ötletét, valamint elég jót nevettem az R.I.P.D. elnevezésen. A történet szerint az idő előtt elhunyt rendőrök a végítélet elkerülésének érdekében csatlakozhatnak az R.I.P.D.-hez, vagyis a Szellemzsaruk csapatához. A dolguk, hogy lekapcsolják az élők között emberi testben bujkáló "hulladékokat", vagyis holt lelkeket, akik semmi jóban nem mesterkednek. Nick egy bostoni zsaru, aki egy közepesen tisztességtelen ügybe keveredik, majd a társa kinyírja. Az ezt követő jelenetsor, aminek egy része az előzetesben is szerepel, a kedvenc részem a filmből. Ahogy a kimerevített időben sétálgat, majd megérkezik Proctor színe elé, hát, az hatalmas. Ő Proctor. Majd én is szeretnék hasonlóan kinézni 50 évesen. Kap társat is, egy 1800-as években agyonlőtt seriffet, Royt, a

- Péntek este találkoztam egy volt osztálytársnőmmel, három és fél órán át beszélgettünk, és úgy néz ki, még fogunk találkozni. - Szombat kora délután összefutottam egy régi edzőtársammal, aki már nem jár K-hoz, fél órát beszélgettünk, majd megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk, és még többet beszélgetünk. - Szombat délután elmentem egy kedves ismerősömhöz a munkahelyére a műszakja vége felé, együtt jöttünk hazafelé, és egy csomót beszélgettünk. (Ő az, akivel már kétszer voltunk a Ligetben kutyát sétáltatni.) - Szombat délután megvettem a jegyemet a Szigetre. Nem, nem egész hétre, csak a Cipő- és a Quimby-napra. Ha valaki szintén megy, ne fogja vissza magát, szóljon nekem, és menjünk együtt! - Még mindig szombat délután elmentem az Árpád hídhoz a két adag hekk menümért, amit még hetekkel ezelőtt vettem kuponnal. Elég korrekt, bár ez a hal még gyerekkorában lelhette halálát, illetve a forró hal és krumpli mellé csomagolt, így tíz perc alatt átforrósodott csemegeuborka érdekes

Azért az elég szomorú, hogy úgy tudok elsétálni kéregetők mellett, hogy semmiféle érzelmet nem váltanak ki belőlem. Nagyon szomorú. Kicsit ijesztő is, azt hiszem.

Ez a klip nagyon fura, de a dalt annyiszor hallom mostanában, hogy egészen a fülembe mászott: Naughty Boy ft. Sam Smith - La La La Update: Megvan a videó magyarázata. (Ezért aztán átvariáltam a közzététel időpontját, most olyan, mintha nem tegnapelőtt, hanem ma jelent volna meg a bejegyzés, mert szeretném, ha minél többen látnátok a kiegészítést, ugyanis szerintem nagyon-nagyon érdekes.) Egy bolíviai legendát mutat be, mely szerint egy siket kisfiú elmenekül otthonról, ahol bántják, és kiderül, hogy különleges képessége van: olyan hangosan tud kiabálni, hogy beleremeg a föld. Találkozik egy öregemberrel, akit a falujabeliek éppen megköveznek, és a kiáltásával megmenti őt. Együtt megismerkednek egy torz emberrel, aki felveti, hogy ha ilyen hangosan kiabál a kisfiú, akkor akár az El Tío nevű démont is megpróbálhatná legyőzni. A démon az alvilág, de minimum a  bányák ura, és ha nem visznek neki elég sok és elég jó ajándékot, akkor bosszút áll a bányászokon, valamint ezt a torz e

A nyár jó, a nyár meleg, ez evidens, de én ettől még a 30 fok fölötti kánikulát iszonyatosan rosszul viselem. Nyöszörgök, folyton aludnék, és kedvem lenne sokat-sokat hisztizni, de nem teszem, biztos azért, mert egyedül vagyok, aztán a hisztihez meg kell közönség, amint azt már az egészen kicsi gyerekeknél is megfigyelhetjük . Ez a kép szívemből szól, pedig az én szobámban csak 30 fok van, és csak a kinti katlantól vagyok igazán rosszul: Nem akarom azt mondani, hogy meleg van a szobámban... de az előbb megjelent két hobbit, és behajítottak egy gyűrűt.

Andival beszélgettünk, és bár nem pont erről, de nekem akkor is ez jutott eszembe a beszélgetés nyomán. Vajon az tényleg rosszat sejtet, ha egy pár a Facebookon napi négy-öt alkalommal írja ki egymás falára, hogy őrülten szeretik egymást, vagy ez tényleg mindössze annyit jelent, hogy őrülten szeretik egymást?

"Ahol nincs, ott ne keress." Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita Ezt is jegyezzem meg!

hogy sose aludjak el a padlón, polifoamon, hason fekve, magas párnán oldalra fordított fejjel egy órára, mert utána legalább két napig nem fogom tudni mozgatni a fejemet, ráadásul szörnyen fog fájni a nyakam.

"Ideje, hogy az álmaidnak élj." Jack Canfield - D. D. Watkins: Élj a vonzás törvénye szerint! Mondom én, hogy valami van a levegőben.

Tisztázódott az egyik nyomasztó helyzet: nem bántottam/ijesztettem meg senkit, viszont örülnek nekem. Úgyhogy ez a :( átváltozott, és most már :)

Így üdvözlik a kutyák a rég nem látott gazdit: Az benne a jó, hogy nem is kell hónapokat vagy éveket távol tölteni, a kutya két óra különlét után is ilyen extázisba tud esni attól, hogy újra lát. A kutyák tehát cukik.

Több is. Próbálok rájuk koncentrálni, és nem arra, ami lehúz. 1. A fordításnak annál a fázisánál tartok, amikor újraolvasom az egészet, és belejavítok, ahol tudok, alakítgatom, formálgatom, hogy minél magyarosabb, gördülékenyebb legyen. És az van, hogy, hangozzék ez bármilyen nagyképűségnek is, jó olvasni a szövegemet, élvezem. 2. Újabban elég sokan olvassák a vámpíros könyvemet a Moly adatai szerint. Mármint az öt (illetve hat, de ez most mindegy) hölgy könyvét, amit én fordítottam. Általában ötből három, három és fél csillagra értékelik, a többségnek az a három novella tetszik, ami nekem is tetszett meg az angol nyelvű olvasóknak is, és azt a kettőt utálják, amit én is utáltam meg az angol nyelvű olvasók is. És ma az egyik lány a végére ért, és öt csillagot adott rá ötből, és szeretném idézni az értékelését: "Magával ragadott, elvarázsolt és egyszer csak elfogytak az oldalak. :)" És én ennek annyira örülök, olyan jó érzés, akkor is, ha a történeteket egyébként nem én ír

A napokig tartó eksztatikus hangulat mára először csökkent, majd elmúlt, a helyét átvette a mérsékelt jókedv, majd egy szorongós, szomorkodós valami. Az van, hogy nagyon csinálnék valamit, bármit, és ezért nehezen maradok meg a csendesebb hétköznapokban, meg aztán az is van, hogy felajánlottam a segítségemet valakinek, és úgy tűnik, ezzel megijesztettem, ezért most lehet, hogy akkor annak a jó viszonynak annyi. Előbbit megpróbálom valahogy elviselni, utóbbin megpróbálok nem stresszelni, mert bármi legyen is a helyzet, változtatni nem tudok rajta, ez most nem rajtam múlik, úgyhogy majd meglátom, mi lesz a történet vége. Bónusz, hogy a melegtől is nyűgös lettem, és a nyakamat is elaludtam. Akkor most zene. (Ennyire depi azért messze nem vagyok, csak ma eszembe jutott ez a szám, és meghallgattam, és jó volt.)

Navigálom anyukámat telefonon keresztül, hogy meg tudja nézni néhány volt osztálytársam átúszós oklevelét is a neten. Meg is találja őket, nézi, nézi, majd rövid csönd után így szól: - Az a helyzet, hogy én itt egy férfit látok. Meg itt is. Nőket és férfiakat látok. Sehol egy gyerek, csak nők és férfiak. Ez borzasztó!

Amikor bepillantást nyerek egy-egy család életébe, nem győzök elég hálás lenni, hogy nekem nem abban a családban kellett felnőnöm, hogy nekem az a család jutott, amelyik. Egészen elképesztő, milyen mintákat látnak gyerekek, és sajnos a gyereknek az lesz a természetes, amit a családjában tapasztal. Belegondolni is hátborzongató. Így nő fel aztán a sok kis bunkó, aki akkor sem tud normálisan viselkedni és kommunikálni, ha akar, és sosem fog rájönni, mi baja van vele a többi embernek.

Íme: Előtte kb. két percig néztem a kamerába, de mivel nem sikerült becsipogtatni a karszalagomat, nem akarta az igazságot semmi áron, a srác meg egyre idegesebben rángatta a karomat, odanéztem. Hát csak nem akkor csipogta be a gép a kódomat? Hát csak de. Sebaj :) Azért látszik, hogy én vagyok. Meg van összefoglaló videó is, és én is látszom rajta, ahogy örömömben ugrálva jövök kifelé a vízből (3:50 után pár másodpercig): Eszembe jutott még néhány apróság az úszással kapcsolatban. Nagyon kíváncsi voltam, fogok-e látni ismerősöket, és hát láttam. Persze én volt osztálytársakra, csoporttársakra gondoltam elsősorban, no, közülük nem találkoztam senkivel. (Utóbb aztán a teljesítők névsorában találtam jedlikes osztálytársat, ő is most volt először, és sokkal jobbat úszott nálam, és hát le a kalappal.) Ott volt viszont két pasi is a budai vendéglőből, akikkel akkor találkoztam, amikor az árvíz idején a szivattyút felügyeltem az étteremben. Megismertek, odajöttek hozzám. Az egy

Edzésről, nyilván. Avicii - Silhouettes

Amikor valaki annyira örül, hogy boldog névnapot kívántam neki, hogy meghív egy kakaóra, az azért elég megható. Bearanyozta a napomat ez a gesztus :)

a családi legendáriumnak is része egyébként. Anyu 1986 nyarán szeretett volna részt venni rajta, de nem sokkal az augusztusi esemény előtt kiderült, hogy terhes velem, és az orvos viccesen mondta neki, hogy a már leszervezett biciklitúrára még mehet, de a Balatont már ne ússza át, pedig arról a tervről ő nem is tudott. Úgyhogy anyu szót fogadott, nem úszott. Azóta meg valahogy sosem adódott rá alkalom. Ezért is érdekes, hogy én most megcsináltam. Meg azért, mert éppen annyi idős vagyok, mint anyu, amikor nem úszta át: 26 éves.

Nem állítottunk órát, mégis mindketten felébredtünk 8:20-ra. Komótosan készülődtünk, megmosakodtunk, felöltöztünk, összecsomagoltunk, majd valamikor fél 10 körül elindultunk a nagy pakkunkkal a strand felé. Még első nap felfedeztem, hogy a kikötőnél van egy cukrászda, és mivel tök régen voltam cukrászdában, nagyon erős vágy támadt bennem, hogy most legyek. Blanka rábólintott, úgyhogy a bolt útba ejtése után a cukrászdában reggeliztünk egy-egy Morgan kapitány szeletet, ami finom. Kiderült, hogy a nyitás előtt negyed órával sikerült megérkezni hozzájuk, amit tökre nem értettem, hiszen tegnap már 7-kor, a nevezés kezdetekor ettek ott emberek, de aztán leesett, hogy nyilván kivételes alkalom volt, a Balaton-átúszás miatt nyitottak korán. Nagyon rendesek voltak, ennek ellenére kiszolgáltak minket. A sütizés után lesiettünk a strandra, és megkezdtük a mai programot, a buzgó semmittevést. Egész nap csak feküdtünk, süttettük a hasunkat, olvastunk, én kétszer fürdőztem is, strandkaját ebédelt

Miután partot értem, visszamentünk a szállásra. Út közben betértünk a boltba, vettünk ebédet, és beszereztük a jutalom-kürtőst meg a sört. A szálláson kb. másfél órát lehettünk, zuhanyoztam, ebédeltünk, kicsit ejtőztünk. Aztán kimentünk az állomásra, felültünk a vonatra, és Badacsony felé suhantunk. Ugyanis azt terveztük az úszás utánra, hogy megnézzük Badacsonyt, és kicsit kirándulunk a hegyen. Végül is az lett, hogy megnéztük a kikötőt, a központot, az Egry József Múzeumot, majd felmásztunk a hegyre, de csak Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor házáig, illetve ezektől egészen kicsit feljebb, mert Blanka azt mondta, szerinte ne erőltessük meg a térdemet, ha már eleve is fáj. Meg amíg én úsztam, ő sem lustult: hatalmasat sétált Révfülöpön, de tényleg nagyon nagyot, szóval kicsit ő is elfáradt már. Úgyhogy gyönyörködtünk kicsit a kilátásban, aztán visszamentünk a központba, megnéztük a vásárt, láttuk Ambrus Attilát, avagy a viszkis rablót, aki a kerámiáit próbálta eladni (fotó van, de nem

Én olyan tájékozatlan vagyok, hogy fogalmam sem volt egészen mostanáig, hogy a Balaton-átúszás Révfülöpről indul. Amikor megtudtam ezt két hete, még mosolyogtam is, milyen vicces, hogy lesz az átúszás egyik szombaton, mi meg majd pár héttel megyünk Révfülöpre. Aztán elhalasztották az átúszást. Aztán a következő héten megint. Aztán mi eldöntöttük Blankával, hogy ezen a héten megyünk. Aztán csütörtökön kihirdették a szervezők, hogy most szombaton megtartják a rendezvényt. Én meg a Balaton-átúszás véletlenül pont ugyanakkor leszünk Révfülöpön? Ez nem lehet véletlen. Ennek az a célja, hogy átússzam a Balatont. Erre gondoltam. Évek óta szemezek amúgy a rendezvénnyel, de sosem mertem még belevágni, mert mindig egyedül mentem volna, és nagyon feszélyezett, hogy például hova teszem az úszás idejére a táskámat. Olvasgattam kommenteket felkészülés gyanánt, többen panaszkodtak, hogy az elmúlt években azoknak, akik nem az elején rajtoltak, nem jutott, csak XL-es póló, amit S-es meg M-es méret lé

Vigyázat, bő lére eresztett, képekkel bőségesen illusztrált bejegyzés! A tavalyi könyvhétre jelent meg Jeney Zoltán Rév Fülöpje, amit Blankával mindketten elolvastunk. Már akkor elhatároztuk, hogy ellátogatunk egyszer Révfülöpre, csak aztán tavaly nem szerveztük meg, elsikkadt a dolog. Idén aztán megjelent a Rév Fülöp Fajszföldön című regény, szintén a könyvhétre, és ennek örömére megígértük magunknak, hogy idén tényleg el is jutunk a Balatonhoz. És lőn. Blanka egy kb. egy hónapos intervallumban szeretett volna 2-3 napot pihenni (ezt az intervallumot két esemény határolta/ja), és végül is abszolút spontán eldöntöttük valamikor múlt hét végén, vagy most a hét elején (hétfőn? nem tudom már), hogy a mostani péntek-szombat-vasárnap lesz a nyerő. Mindketten nagyon vártuk már a péntek reggelt, hogy indulhassunk. Jó vonatot fogtunk ki, átszállás nélkül jutottunk le Révfülöpre kora délutánra, fél 1 körül. Azzal kezdtük, hogy elfoglaltuk a szállást. Egy régi üdülőben laktunk, régi bútorok k