És megvan az oklevelem!

Íme:

Előtte kb. két percig néztem a kamerába, de mivel nem sikerült becsipogtatni a karszalagomat, nem akarta az igazságot semmi áron, a srác meg egyre idegesebben rángatta a karomat, odanéztem. Hát csak nem akkor csipogta be a gép a kódomat? Hát csak de. Sebaj :) Azért látszik, hogy én vagyok.

Meg van összefoglaló videó is, és én is látszom rajta, ahogy örömömben ugrálva jövök kifelé a vízből (3:50 után pár másodpercig):

Eszembe jutott még néhány apróság az úszással kapcsolatban. Nagyon kíváncsi voltam, fogok-e látni ismerősöket, és hát láttam. Persze én volt osztálytársakra, csoporttársakra gondoltam elsősorban, no, közülük nem találkoztam senkivel. (Utóbb aztán a teljesítők névsorában találtam jedlikes osztálytársat, ő is most volt először, és sokkal jobbat úszott nálam, és hát le a kalappal.)

Ott volt viszont két pasi is a budai vendéglőből, akikkel akkor találkoztam, amikor az árvíz idején a szivattyút felügyeltem az étteremben. Megismertek, odajöttek hozzám. Az egyik pasi nagyon-nagyon viccesen kommentálta, hogy az átúszáson találkozunk újra: "Nem tudsz elszakadni a víztől." És tényleg nem :)

Amikor visszaértem Révfülöpre, és Blankával elindultunk a szállásra, akkor meg Mérő László matematikust láttam, aki akkor indult rajtolni. Annyira megörültem neki! Egy órájára jártam talán másodéves koromban a tanárképzés keretében, és nagyon szerettem. Érdekes dolgokról beszélt érdekesen, és a könyve is nagyon izgalmas volt, amit a vizsgára javasolt elolvasni. Annyira nagy forma, hogy Tomi is bejárt az órájára, pedig nem is volt hallgató. A vizsgán aztán a tanár úr engedte, hogy négyen-öten összedolgozzunk, azt mondta, nyugodtan lehet csapatban dolgozni, kíváncsi, hogyan hatunk egymásra. (Tehát ha a csapatban valaki tudja a jó megoldást, ő is a rosszat fogja-e bejelölni, ha a többiek azt jelölik. Pszichológia ez is, ugyebár.) Nagyon örültem, hogy láttam, hatvanakárhány évesen ő is elindult, és ráadásul milyen vidáman! Azóta is elmosolyodom, ha eszembe jut a pillanat.

Közösségi élmény is volt az átúszás. Nagyon jó érzés volt utána két napig folyamatosan átúszós pólós meg fehér karszalagos embereket látni mindenfelé a környéken :) És nagyon jó volt, hogy egy vagyok közülük :) És az is jó volt, hogy az Egry József Múzeumban a hölgy a pólóm láttán megkérdezte, átúsztuk-e mi is. (Pedig nem is abban a pólóban akartam menni, de Blanka mondta, hogy ne csak befelé legyek büszke, igenis hordjam azt a pólót legalább a Balatonnál.) Meg az is nagyon jó, hogy Blanka is büszke volt rám, meg a szüleim is azt mondták, hogy büszkék, amikor felhívtam őket :) Jól feltöltött az élmény, annyi szent.

Olvasgattam még hozzászólásokat. Írta valaki, hogy nem akar bántani senkit, de az eltévedőknek mondja (én is eltévedtem ugye többször is), hogy csak a mazsolák tájékozódnak a hajók alapján, a profik a szemben lévő hegyet nézik. Ezen olyan jót mosolyogtam. Mazsolák :) Eddig csak autóvezetőkkel kapcsolatban hallottam, de tényleg illik ide is. Nagyon meglepődtem azon, hogy sokaknak volt talp-, vádli- és/vagy combgörcsük úszás közben. Az mekkora szívás már? Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezek engem elkerültek. Mondjuk azért magam is igyekeztem efelé terelni az eseményeket. Eszti kommentelő javasolta, amikor vádligörcsre ébredtem pár hete, hogy edzések után igyak magnézium pezsgőtablettát. Van olyan emlékem, hogy nagyon szörnyű volt, amikor gyerekkoromban egy úszóedzésen begörcsölt a vádlim, alig bírtam partra vergődni, úgy húzott ki az edző a medencéből. Nagyon megijedtem akkor, mert az volt az első vádligörcsöm életemben, és fogalmam sem volt, mi történik, csak azt éreztem, hogy nagyon fáj, és nem tudom mozgatni rendesen a jobb lábamat. Most meg úgy gondoltam, a Balaton közepén aztán pláne nem hiányzik egy ilyen élmény, úgyhogy én az úszás előtt két este és az úszás reggelén is bevittem egy-egy magnézium pezsgőtablettát, hátha segít. Ki tudja, lehet, hogy ez is segített.