Szent Iván-éj

Gyerekkoromban ilyenkor nagy buli volt otthon. Átjöttek hozzánk a barátaink, sütögetést rendeztünk az időjárás függvényében a kertben vagy a lakásban, beszélgettünk, gitároztunk, énekeltünk, és ha a kertben voltunk, akkor volt tűzugrás is. Egyik évben ezen az estén leadták az Álmosvölgy legendáját az m1-en, mégpedig a hollywoodi változatot, és én azt megnéztem. Valamikor 11-kor vagy éjfélkor kezdődött, amikor a barátok már hazamentek. Hát, nem volt véletlen a késői időpont. Azt a vérfürdőt... Azóta sem néztem meg többet, és miután elolvastam az alapjául szolgáló novellát, majd belefutottam a Hallmark feldolgozásába, teljesen felháborít, hogy Hollywood azt a filmet bírta forgatni abból a jó kis történetből.

Aztán a barátok gyerekei, akik az én barátaim, már nem jöttek a szüleikkel, aztán már a szülők sem jöttek. Ez szerintem olyan szomorú, de mit lehessen tenni, minden változik. Szerintem Ibolya néni halála után egyébként csak egy ilyen Szent Iván-éji mulatság volt nálunk, aztán több sosem. Pedig...

Ma sem volt ünneplés, ma mondjuk nem is nagyon tudtam volna menni, mert haza is 8-ra értem, akkor anyuékhoz meg kb. 9-re futottam volna be. Helyette fényképeztem... nem hiszitek el... (borongós) naplementét. És ezt sem hiszitek el, de nem terhellek vele benneteket, mert nem lett szép a kép.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Gumimacik utoljára

Gárdonyi Géza: Isten rabjai