Minek iszik, aki nem bírja?
Mármint kávét.
Eddig kétszer fogadtam el a koreai kislányoknál a kávét, először kicsit félve, de mivel nem lett tőle semmi bajom, másodszor már bátran. Ma meg aztán habozás nélkül küldtem le. Nem kellett volna.
Először csak kicsit fájt a gyomrom tőle, aztán megfájdult a fejem, és közepesen erős hányingerem lett, ami a kutyasétáltatás közben kissé felerősödött, majd szédelgés is társult hozzá. Az a nagy szerencsém, hogy estére ilyen igazi őszi időnk lett, mert ha még mindennek tetejébe megkaptam volna egy jó kis 34 fokos, fülledt estét, hát, szerintem el is ájulok.
Ráadásul még Marci is idétlen volt. Úgy tett, mintha játszana egy Mogyoró nevű, nagyon helyes kiskutyával, de amikor már elég messze kerültek a gazdiktól, akkor beleharapott, és megpróbálta a földre vinni. Nem, nem játékból, hanem megtámadta a kiskutyát. Szerencsére a másik gazdi nem esett pánikba, csak kórusban ordítottunk a kutyánknak, hogy azonnal jöjjön vissza, és Marci szerencsére így már nem merte folytatni a balhét. Odajött, leült, bűnbánóan nézett, én meg megfogtam a pofiját, a szemébe néztem, és megbeszéltem vele, hogy ezt meg ne próbálja még egyszer, mert orrba is vágom, majd láb mellett kellett kullognia hosszú percekig, pedig volt sok izgalmas szag, de valahogy meg kell büntetni a kis rosszaságot. Aztán még volt pár érdekes akciója, de szerencsére másoknak már nem ment neki. Még egyszer bementünk egy üzletbe, mármint én, őt meg leültettem az üzlet előtt, és nem volt hajlandó leülni. Mondtam neki, nincs nekem most erőm vitatkozni, úgyhogy azonnal üljön le, mire leült, az üzlet előtt tevő-vevő alkalmazott meg nagyon vidáman mosolygott ezen a párbeszéden. No, hiába, a kutya is ember.
Eddig kétszer fogadtam el a koreai kislányoknál a kávét, először kicsit félve, de mivel nem lett tőle semmi bajom, másodszor már bátran. Ma meg aztán habozás nélkül küldtem le. Nem kellett volna.
Először csak kicsit fájt a gyomrom tőle, aztán megfájdult a fejem, és közepesen erős hányingerem lett, ami a kutyasétáltatás közben kissé felerősödött, majd szédelgés is társult hozzá. Az a nagy szerencsém, hogy estére ilyen igazi őszi időnk lett, mert ha még mindennek tetejébe megkaptam volna egy jó kis 34 fokos, fülledt estét, hát, szerintem el is ájulok.
Ráadásul még Marci is idétlen volt. Úgy tett, mintha játszana egy Mogyoró nevű, nagyon helyes kiskutyával, de amikor már elég messze kerültek a gazdiktól, akkor beleharapott, és megpróbálta a földre vinni. Nem, nem játékból, hanem megtámadta a kiskutyát. Szerencsére a másik gazdi nem esett pánikba, csak kórusban ordítottunk a kutyánknak, hogy azonnal jöjjön vissza, és Marci szerencsére így már nem merte folytatni a balhét. Odajött, leült, bűnbánóan nézett, én meg megfogtam a pofiját, a szemébe néztem, és megbeszéltem vele, hogy ezt meg ne próbálja még egyszer, mert orrba is vágom, majd láb mellett kellett kullognia hosszú percekig, pedig volt sok izgalmas szag, de valahogy meg kell büntetni a kis rosszaságot. Aztán még volt pár érdekes akciója, de szerencsére másoknak már nem ment neki. Még egyszer bementünk egy üzletbe, mármint én, őt meg leültettem az üzlet előtt, és nem volt hajlandó leülni. Mondtam neki, nincs nekem most erőm vitatkozni, úgyhogy azonnal üljön le, mire leült, az üzlet előtt tevő-vevő alkalmazott meg nagyon vidáman mosolygott ezen a párbeszéden. No, hiába, a kutya is ember.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése