Úristen, de tré nap volt ez is :'(
- Kedden mentem a könyvelőhöz, szerdán írt reggel, hogy készen van az adóbevallás, ma oda is mentem érte a kozmetikus előtt. Gondoltam, kinyomtatja, kezembe adja, fizetek, agyő. Aha. Majdnem egy órát voltam ott, mert még ezt is megkérdezte, azt is megkérdezte, közben kiderült, hogy olyan összeget kell keddig befizetnem az APEH felé, hogy majdnem leestem a székről, valamint az egészségügyi hozzájárulást szerencsére duplán fizetem, de már tavaly óta, csak ez eddig nem tűnt fel nekik.
- Az előző pont nyomán lekéstem a kozmetikust, aki nem tudott vállalni ma már más időpontban, tehát majd jövő csütörtökön mehetek. Hurrá. Mindegy, megoldottam itthon, amit vele akartam csináltatni, csak azért én szeretek járni hozzá, mert legalább abban a pár percben lehet csukott szemmel feküdni teljes kussban, és jó illat van meg meleg.
- Olyan e-mailt kaptam a munkahelyemről, amiből akár arra is következtethetnék, hogy már nem sokáig lesz munkahelyem, ha ez nem lenne teljesen nonszensz.
- A mai órámon váratlanul forradalom tört ki, miszerint ne írjunk dolgozatot, mert nem ilyen dolgozatról volt szó, és ez nagyon hosszú is, meg az idő is kevés rá. Mondtam, nem egészen értem a problémát, miután eddig még minden dolgozat ugyanilyen feladatokból állt, ugyanilyen hosszú volt, és még ugyanennyi idő is szokott lenni a megoldásra. Hát igen, de akkor is, és különben is. Mivel ma elég sz*r napom van amúgy is, nem reagáltam a továbbiakban a panaszokra, csak néha közöltem, hogy még hány perc van.
- A buszon egy idősebb hölgy elindult egy kanyarban, nyilván majdnem elesett, és úgy védte ki az esést, hogy belekapaszkodott a táskámba, és letépte a vállamról, amitől viszont én is majdnem elestem, és állatira bevágtam a kezem, és kva ideges lettem, de azért amikor nevetve bocsánatot kért, akkor viszonylag nyugodtan tudtam mondani, hogy semmi baj.
- Nagyjából ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem fogjuk kipróbálni, segít-e rajtam K. órája, inkább hazajövök helyette sírni.
- Átmenetileg jobb kedvre derített, hogy láttam egy mókust egy budai kertben. Tündéri mókus volt, békésen nézelődött.
- A koreai kislányok anyukája az óra közben elhúzott, ezt a kislányokkal együtt az óra végén vettük észre. Kérdeztem, tudják-e, mikor jön vissza, mondták, hogy szerintük sokára. Kérdeztem, hagyott-e nekik pénzt, amire értetlenül néztek, amire mondtam, hogy ma pénzt kéne kapnom. Erre a kisebbik lány kétségbeesett, de gyorsan talált megoldást: felhívta anyukáját, majd mondta nekem, hogy anyukája lent van a ház előtt. Jó, elindultam. A ház előtt rohadtul nem volt senki. Én ott nézelődtem egy darabig, majd vettem elő a telefont, hogy akkor megkérdezem már anyukát, hogy mégis milyen ház előtt van, amikor is jött a buszom. Kicsit bosszankodtam is, hogy tessék, még a buszról is lemaradok, de ennek megvolt az az előnye, hogy anyuka viszont arról a buszról szállt le. Odaadta a pénzt, majd mintegy mellékesen közölte, hogy ő 60 percet fizet, és az óra szerinte 6-tól 7-ig tart, de azt figyelte meg, hogy mostanában már 7 előtt 5-10 perccel el szoktam jönni. Mondtam neki, hogy ha 6 előtt 5-10 perccel kezdem az órát, akkor bizony 7 előtt 5-10 perccel jövök el, mert 60 percet tartok. Ezen kicsit megdöbbent, majd mondta, hogy de ő ma megnézte, hogy 5:55-kor kezdtem az órát, és őt a kislánya 6:53-kor hívta fel, tehát akkor ez most nem volt 60 perc. Kész, ez annyira kész. Persze, álljon be ő is a sorba, úgysem volt elég rossz a napom, és kezdjen cseszegetni ilyen hülyeségekkel, hogy szerinte ma csak 58 percet tartottam, nem 60-at. Azzal nyilván semmi probléma nem volt, amikor pár hete meg 75-öt tartottam, mert úgy hozta a sors, hogy mindkét gyereknek egy tonna házija volt. Egyébként meg mindig 60 percet tartok, rohadtul odafigyelek erre, nagyon sajnálom, hogy ma pont belém tudott kötni az 58 perccel. Azért mosolyt erőltettem a fejemre, és mondtam, hogy majd legközelebb jobban figyelek, de igazából lett volna kedvem megkérdezni, hogy akkor szeretne-e valaki mást keresni helyettem. De tényleg, ezt egy olyan nap után, amikor reggel óta azon gondolkodtam, hogy felhívom, hogy ma inkább nem mennék, de végül meggyőztem magam, hogy a kislányokkal angolozni tök jó.
- És akkor még nem is említettem, hogy a tegnapi kiborulás a délelőtti javulás után estére teljes erővel betört újra, miután kimaradt valami a napból, amit nagyon-nagyon szerettem volna, amire nagyon-nagyon szükségem lett volna, de nem rajtam múlt.
Ez valami tragédia. Mikor lesz már ennek vége?
- Az előző pont nyomán lekéstem a kozmetikust, aki nem tudott vállalni ma már más időpontban, tehát majd jövő csütörtökön mehetek. Hurrá. Mindegy, megoldottam itthon, amit vele akartam csináltatni, csak azért én szeretek járni hozzá, mert legalább abban a pár percben lehet csukott szemmel feküdni teljes kussban, és jó illat van meg meleg.
- Olyan e-mailt kaptam a munkahelyemről, amiből akár arra is következtethetnék, hogy már nem sokáig lesz munkahelyem, ha ez nem lenne teljesen nonszensz.
- A mai órámon váratlanul forradalom tört ki, miszerint ne írjunk dolgozatot, mert nem ilyen dolgozatról volt szó, és ez nagyon hosszú is, meg az idő is kevés rá. Mondtam, nem egészen értem a problémát, miután eddig még minden dolgozat ugyanilyen feladatokból állt, ugyanilyen hosszú volt, és még ugyanennyi idő is szokott lenni a megoldásra. Hát igen, de akkor is, és különben is. Mivel ma elég sz*r napom van amúgy is, nem reagáltam a továbbiakban a panaszokra, csak néha közöltem, hogy még hány perc van.
- A buszon egy idősebb hölgy elindult egy kanyarban, nyilván majdnem elesett, és úgy védte ki az esést, hogy belekapaszkodott a táskámba, és letépte a vállamról, amitől viszont én is majdnem elestem, és állatira bevágtam a kezem, és kva ideges lettem, de azért amikor nevetve bocsánatot kért, akkor viszonylag nyugodtan tudtam mondani, hogy semmi baj.
- Nagyjából ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem fogjuk kipróbálni, segít-e rajtam K. órája, inkább hazajövök helyette sírni.
- Átmenetileg jobb kedvre derített, hogy láttam egy mókust egy budai kertben. Tündéri mókus volt, békésen nézelődött.
- A koreai kislányok anyukája az óra közben elhúzott, ezt a kislányokkal együtt az óra végén vettük észre. Kérdeztem, tudják-e, mikor jön vissza, mondták, hogy szerintük sokára. Kérdeztem, hagyott-e nekik pénzt, amire értetlenül néztek, amire mondtam, hogy ma pénzt kéne kapnom. Erre a kisebbik lány kétségbeesett, de gyorsan talált megoldást: felhívta anyukáját, majd mondta nekem, hogy anyukája lent van a ház előtt. Jó, elindultam. A ház előtt rohadtul nem volt senki. Én ott nézelődtem egy darabig, majd vettem elő a telefont, hogy akkor megkérdezem már anyukát, hogy mégis milyen ház előtt van, amikor is jött a buszom. Kicsit bosszankodtam is, hogy tessék, még a buszról is lemaradok, de ennek megvolt az az előnye, hogy anyuka viszont arról a buszról szállt le. Odaadta a pénzt, majd mintegy mellékesen közölte, hogy ő 60 percet fizet, és az óra szerinte 6-tól 7-ig tart, de azt figyelte meg, hogy mostanában már 7 előtt 5-10 perccel el szoktam jönni. Mondtam neki, hogy ha 6 előtt 5-10 perccel kezdem az órát, akkor bizony 7 előtt 5-10 perccel jövök el, mert 60 percet tartok. Ezen kicsit megdöbbent, majd mondta, hogy de ő ma megnézte, hogy 5:55-kor kezdtem az órát, és őt a kislánya 6:53-kor hívta fel, tehát akkor ez most nem volt 60 perc. Kész, ez annyira kész. Persze, álljon be ő is a sorba, úgysem volt elég rossz a napom, és kezdjen cseszegetni ilyen hülyeségekkel, hogy szerinte ma csak 58 percet tartottam, nem 60-at. Azzal nyilván semmi probléma nem volt, amikor pár hete meg 75-öt tartottam, mert úgy hozta a sors, hogy mindkét gyereknek egy tonna házija volt. Egyébként meg mindig 60 percet tartok, rohadtul odafigyelek erre, nagyon sajnálom, hogy ma pont belém tudott kötni az 58 perccel. Azért mosolyt erőltettem a fejemre, és mondtam, hogy majd legközelebb jobban figyelek, de igazából lett volna kedvem megkérdezni, hogy akkor szeretne-e valaki mást keresni helyettem. De tényleg, ezt egy olyan nap után, amikor reggel óta azon gondolkodtam, hogy felhívom, hogy ma inkább nem mennék, de végül meggyőztem magam, hogy a kislányokkal angolozni tök jó.
- És akkor még nem is említettem, hogy a tegnapi kiborulás a délelőtti javulás után estére teljes erővel betört újra, miután kimaradt valami a napból, amit nagyon-nagyon szerettem volna, amire nagyon-nagyon szükségem lett volna, de nem rajtam múlt.
Ez valami tragédia. Mikor lesz már ennek vége?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése