Amikor a kutya rossz

A kutyák tényleg még akkor is aranyosak, amikor rosszalkodnak. Ma például arra értem haza (ismét), hogy a kanapén az egyik párna összevissza gyűrődött, másik kettő meg egyenesen leesett a földre. Már majdnem megigazítottam, mikor eszembe jutott, hogy esetleg behívhatnám a kutyát, és szembesíthetném a tettével. Kedves hangon kiszóltam neki az előszobába, hogy jöjjön be, rohant is nagy lelkesen. "Te Marci, nem tudod véletlenül, mi történt itt?" - kérdeztem, és közben a kanapéra mutattam. Látni kellett volna a reakcióját. Először elkerekedett a szeme, aztán lehajtotta a fejét, aztán elfordult tőlem, aztán lefeküdt, végül a hátára hengeredett, és "Ne haragudj, gazdi!"-kifejezéssel az arcán nézett fel rám. Nyilván nem kapott ki, csak elmondtam századszor is, hogy a kanapé NEM kutyaágy, de nyilván ezentúl is tojni fog erre, ha nem leszek itthon.

Mondjuk akkor nem volt őszinte a mosolyom, amikor az imént a Bakáts téren megpróbált befeküdni a 15-ös busz alá annak reményében, hogy így elkaphatja a macskát, akit üldözőbe vett. Konkrétan szóhoz sem jutottam, úgy megijedtem. Mármint kiabáltam, hogy azonnal álljon meg és jöjjön vissza, és amikor megtette, na akkor nem tudtam megszólalni többet, úgyhogy csak ráraktam a pórázt, majd kicsit később megkértem, hogy ilyet ne csináljon többet, mert akkor soha nem fogom engedni, hogy póráz nélkül sétáljon. Hiszen most is azért engedem, mert jól nevelt, okos, nem tesz hirtelen mozdulatokat, és ha mondok neki valamit, azonnal csinálja.