Farsang és kutya

Amióta nem vagyok gyerek, csak úgy tippelem, mikor van farsang, meg ráérzek a kisgyerekes ismerősök facebookon megosztott képei alapján. Idén pont eltaláltam: vasárnap, amikor Blanka jött, sütöttünk egy jó kis túrófánkot, és később kiderült, hogy pont farsangvasárnap tettük ezt.

Egész jó lett. Még anyuék is megdicsérték!

Tegnap délután áthoztam a kutyát. Előtte elmentünk sétálni, és találkoztunk egy nagyon szimpi kutyagazdival, és úgy tűnt, mi is szimpik vagyunk neki. Éppen amikor összefutottunk, Marci olyat mutatott be, amit talán még nem is láttam tőle, és többet nem is szeretnék látni: nekiesett egy kiskutyának. Vagy lemaradtam az előzményről, vagy nem volt előzmény, de nekem kicsit valószínűbbnek tűnik a második lehetőség, mert folyton a kutyán a szemem, ha sétálunk, és ez tegnap sem volt másképp. Azt láttam, hogy a kiskutya (még egy tacskónál is kisebb, annyira kicsi) odament Marcihoz, majd a következő pillanatban Marci leteperte, és rém ijesztő morgások közepette úgy tett, mintha marcangolná (valójában nem nyúlt hozzá), a kiskutya meg visított, mint akit ölnek. A kiskutya gazdájával közösen leszedtük a kutyáról Marcit, kiderült, hogy senki nem sérült meg, még az ijedtség sem jelentős mértékű, így aztán mindenféle következmény nélkül váltak el útjaink. Többször megkérdeztem, biztos-e, hogy semmi baja a kiskutyának, a gazdi meg kétszer is átnézte, és mindkétszer mondta, hogy nincs semmi, én meg közben addig térdeltem a földön és szorítottam le Marcit, hogy teljesen átázott a gatya a térdemen, de úgy tűnt, hatásos a fenyítés: Marci elszégyellte magát. Ezek után felálltam, leporoltam magam, ekkor vettem észre, hogy ez a szimpi srác ott áll mellettünk, majd egyszer csak megszólalt: "És hogy vagytok?", majd elnevette magát. Mondtam, mint az ábra mutatja, jól elvagyunk, aztán megbeszéltük, hogy Marci amúgy egyáltalán nem agresszív, mire mondta, hogy tudja, mert ő már ismeri a kutyát, csak engem nem látott még vele. Innentől együtt sétáltunk egészen hazáig, vagy egy órát beszélgettünk. Aztán ma reggel is összefutottunk, de ők már hazafelé tartottak, mire mi kiértünk a partra. (Ezért aztán a tegnapi futkosós-birkózós játszás után ma nekem kellett megkergetni Marcit. Élvezte, mint mindig.)

Este elgondolkodtam rajta, hogy nem a galérián fogok aludni, hogy a kutyának ne legyen fura, de aztán erről letettem. Úgy döntöttem, elég kompromisszum, hogy amikor furán nézett rám, mert vettem a kabátomat, mégsem mentem el edzésre, és nem lehet mindig az, amit a kutya legjobban szeretne. Úgyhogy fent aludtam. Még amikor hazajöttünk, megpróbált felmászni, és ügyesen csinálta, de megijedt a felénél, lemászott, és azóta nem próbálkozott. Lefekvéskor elmagyaráztam neki, hogy ott leszek fent, bár nem fog látni, de hallom őt, és ha felülök, látjuk is egymást. Még a galériáról is beszéltem hozzá kicsit, úgyhogy teljesen jól vette a dolgot. Odahúzta a pokrócát a lépcső aljához, ott aludt :) Gyorsan rájött, hogy ugyanolyan jól lehet dünnyögni akkor is, ha nem lát engem, csak hall, úgyhogy nem volt gond.

Most már így néz ki a galéria.

Ez meg egy hókutya.

Ez meg egy galériáról fényképezett, csodálkozó kutya.