Álmomban

Tunéziába készültünk négyen: anyu, apu, Tomi meg én. Tomi az indulás napján dolgozott, én meg egyrészt pakoltam, és valamiért csak apró tárgyakat lehetett, másrészt meg a Szent Imre térről valami busszal a város legmagasabb bűnözési rátájú részén haladtam át, hogy eljussak egy ruhaboltba, ahol vettem egy felsőt, majd később visszautaztam, és akkor nem emlékeztem, mi kell onnan, mire odaértem. Még gondoltam is, hogy ahhoz képest elég nagy pazarlás órákat utazni, hogy azt sem tudom, miért csinálom, viszont mindjárt indul a gépem. A második utazás közben felhívtam Tomit, és megkérdeztem, hogy akkor a váltótársa megy-e nyolcra. Erre megkérdezte, miért menne. Itt már rosszat sejtettem, de azért mondta, hogy hát mert 9-re kint kell lennünk a reptéren. Miért? Hát mert megyünk Tunéziába, tudod. Ja, azt ő elfelejtette. És ha még most telefonálna a váltótársnak? Á, azt már nem lehet, ilyen hirtelen nem fog odaugrani, de mindegy, most erre nem jön. Ezek után hazafelé azon töprengtem, apu kifiléz, ha közlöm vele, hogy a baromi drága repülőjegy és szállás is ugrik, mert Tomi mégsem jön inkább, és ezt az indulás előtt néhány órával találja ki. Végül vettem egy franciasalátát vigasztalásul, egy órát álltam a rossz irányba tartó busz megállójában, mire észbe kaptam, és aztán feltűnt, hogy a franciasalátát a kosárban hoztam ki a boltból, ráadásul úgy, hogy a kosár aljára van borítva. Igyekeztem úgy tenni a többi várakozó előtt, mintha ez tök rendben lenne, és közben azon gondolkoztam, hogyan veszem rá Tomit a hazaérkezésemig hátra lévő 20 percben, hogy inkább mégis jöjjön velünk.

Azért vicces, hogy álmomban is hülyeségeken stresszelek :)