Vége lehetne

ennek a pár hétnek. Nem bírom ezt.

Első blikkre jó ötletnek tűnt, amit az esszé megírására dolgoztam ki, csak második blikkre úgy tűnik, semmi nem segít azon, hogy nem értem, miről szól az a nyomorult könyv. Kész, a filozófiához tökhülye vagyok, mégis folyton a nyomomban van, és nem hagy élni. Lehet, hogy okosabb lenne megmondani a tanárnak, hogy elnézést kérek, ez nem fog összejönni, és hagyni az egészet a francba, mint összegányolni valami sületlenséget, leadni, és bízni benne, hogy legalább a könnyei nem fognak folyni a röhögéstől, amikor olvassa.

Holnap meg vizsga, és még írjak cikket is, és még olvassam el a mittoménmilyen napilap két évét mikrofilmen (utálom a mikrofilmet, tuti romlott egy dioptriát tőle a szemem), és ezt az egészet nehezített pályán, mert közben halálra stresszelem magam a nyomorom miatt.

Tényleg vége lehetne, nagyon unom. (Lehet, hogy tényleg rá kéne szokni a bulizásra meg a piálásra? Vagy azzal is csak az idő menne?)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Gumimacik utoljára

Gárdonyi Géza: Isten rabjai