Futás
Tegnap este elmentünk a Margitszigetre futni. Hárman. Jött velem Tomi meg Marci is. Ilyen többet nem lesz Tomi szerint, mert ő nem érezte jól magát, mivel nem szeret futni.
A táv első felén már kikészültem, mert mire az Árpád hídhoz értünk, szétaggódtam a fejem a póráz nélkül futó kutya miatt, mivel sokszor eltűnt a bokrok-fák között, és sosem voltam benne egészen biztos, hogy visszatalál a rekortánhoz. Ennek köszönhetően ahhoz képest, hogy a hídig eddig mindig eljutottam megállás nélkül, most két pihenés után, levegő után kapkodva érkeztem oda. Ehhez képest a visszafelé út a túloldalon tragikusan bénára sikerült, szerintem többet sétáltam, mint futottam. Jó, ebben benne lehet az is, hogy legalább 3 hete nem mentem futni, valamint hogy általában sem vagyok én egy akkora futó. Azért így is körbeértem 40 perc alatt. (Szerintem legutóbb 37 volt.)
Marci nagyon élvezte az egészet, és a budai oldalon, ahol nem tudott eltűnni a látóteremből, már én is. Tomi leszakadt tőlünk, a kutya egy darabig kettőnk között szaladgált, aztán velem tartotta a lépést. Előrerohant, körbeszaglászott, aztán várta, hogy jöjjek, többnyire nem ismert fel, csak mikor az orra elé toltam a tenyerem, és miután felismert, megint előrerohant, körbeszaglászott, és így tovább. Egyébként nem fáradt el, velünk ellentétben.
Ha Liza a belvárosban lakott volna velünk kiskutya korában, simán járhatott volna velem a szigetre. Futni is akár. Hogy élvezte volna :) Kár, hogy ő egy csomó ilyesmiből kimaradt.
A táv első felén már kikészültem, mert mire az Árpád hídhoz értünk, szétaggódtam a fejem a póráz nélkül futó kutya miatt, mivel sokszor eltűnt a bokrok-fák között, és sosem voltam benne egészen biztos, hogy visszatalál a rekortánhoz. Ennek köszönhetően ahhoz képest, hogy a hídig eddig mindig eljutottam megállás nélkül, most két pihenés után, levegő után kapkodva érkeztem oda. Ehhez képest a visszafelé út a túloldalon tragikusan bénára sikerült, szerintem többet sétáltam, mint futottam. Jó, ebben benne lehet az is, hogy legalább 3 hete nem mentem futni, valamint hogy általában sem vagyok én egy akkora futó. Azért így is körbeértem 40 perc alatt. (Szerintem legutóbb 37 volt.)
Marci nagyon élvezte az egészet, és a budai oldalon, ahol nem tudott eltűnni a látóteremből, már én is. Tomi leszakadt tőlünk, a kutya egy darabig kettőnk között szaladgált, aztán velem tartotta a lépést. Előrerohant, körbeszaglászott, aztán várta, hogy jöjjek, többnyire nem ismert fel, csak mikor az orra elé toltam a tenyerem, és miután felismert, megint előrerohant, körbeszaglászott, és így tovább. Egyébként nem fáradt el, velünk ellentétben.
Ha Liza a belvárosban lakott volna velünk kiskutya korában, simán járhatott volna velem a szigetre. Futni is akár. Hogy élvezte volna :) Kár, hogy ő egy csomó ilyesmiből kimaradt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése