Évente kétszer
süllyedek enyhén depis lelkiállapotba. A karácsony utániról karácsonykor már meséltem, az a durvább egyébként. A másik nyár végén esedékes, tehát most csengett le. Ilyenkor augusztus tizenvalahanyadikán elkezdek izgulni, hogy húúú, már csak (mondjuk) 16 nap, az alig több, mint két hét, holnapután az már csak két hét, azután már két hét sem lesz, és akkor jön a hideg, suliba kell járni megint, és én idén nem is voltam strandon, csak egyszer.
Pedig az őszben nincs is semmi nagyon rossz, egyenesen a karácsonyhoz vezet például, ráadásul szeretem is, amikor elkezdődik a suli.
Idén már az enyhe depi közepette is érzékeltem, milyen idétlen dolog ezen szomorkodnom, hogy mindjárt tanítani kell, mert hiszen egész nyáron tanítottam, összesen egy hét szünetem volt. Ráadásul a csoportjaim többsége megmaradt nyárra, így mindössze két csoport jön vissza ősszel, az meg csak heti 4 alkalom pluszban. Igaz, ebből kettő a kedd meg a csütörtök reggelem, ami iszonyúan fog hiányozni, de majd túlélem valahogy.
Tegnap tetőzött ez a hangulat, és rájöttem, hogy már nem egyszerűen a nyár vége okozta, hanem Matyi szülinapja. Bizony, egy ilyen vidám esemény. A szülinapja ugyanis azt jelenti, hogy múlik az idő. Még csak most született, még csak most mentünk be hozzájuk a kórházba, és már egy éves. Mindjárt nem lesz baba, mint ahogy túlzás volt tegnap azt írni a kép fölé, hogy így bántak el a babák a tortával, mert Bence már rég nem baba. Ez pedig szomorú. Ő is csak most született, most volt kicsi baba, ehhez képest másfél hónap múlva három éves. Már három éves!
Végül befigyelt még az is, hogy Lizának tegnap este nagyon rossz kedve volt. Nem bírom, amikor szomorú, kétségbeejtő a bánatos arckifejezését látni. Nem tudom, mi baja volt, de az biztos, hogy ma már fázik a lakásban, szóval lehet, hogy ő is a változást érzi, és az hangolja le. Ma mindenesetre már nem volt olyan búval bélelt, bár mosolyogni ma sem láttam még. Na jó, egyszer, amikor délután soron kívüli sétára vittem, hadd örüljön.
Nekem mindenesetre mára már jobb lett a kedvem, egyenesen vidám vagyok. Azt találtam ki, be lehetne vezetni egy nyárbúcsúztató szertartást: minden év augusztus 31-én vennék egy utolsó Magnumot, netán Calippót, és azt szépen, lassan megenném. Holnap tesztelem a koncepciót, bár tény, hogy nincs már az a gatyarohasztó meleg, amiben feltétlenül jégkrémet kell enni. De nem várhatok jövő nyárig, hogy esetleg akkor majd jobb idő lesz nyár utolsó napján. Igaz, szeptember 1-jén van már egy ilyen kis rituálé, ami bevezeti az őszt: felteszem a bejárati ajtóra az őszi ajtódíszt. Nem baj, mostantól lesz egy nyárbúcsúztató meg egy őszbevezető szokásom.
Pedig az őszben nincs is semmi nagyon rossz, egyenesen a karácsonyhoz vezet például, ráadásul szeretem is, amikor elkezdődik a suli.
Idén már az enyhe depi közepette is érzékeltem, milyen idétlen dolog ezen szomorkodnom, hogy mindjárt tanítani kell, mert hiszen egész nyáron tanítottam, összesen egy hét szünetem volt. Ráadásul a csoportjaim többsége megmaradt nyárra, így mindössze két csoport jön vissza ősszel, az meg csak heti 4 alkalom pluszban. Igaz, ebből kettő a kedd meg a csütörtök reggelem, ami iszonyúan fog hiányozni, de majd túlélem valahogy.
Tegnap tetőzött ez a hangulat, és rájöttem, hogy már nem egyszerűen a nyár vége okozta, hanem Matyi szülinapja. Bizony, egy ilyen vidám esemény. A szülinapja ugyanis azt jelenti, hogy múlik az idő. Még csak most született, még csak most mentünk be hozzájuk a kórházba, és már egy éves. Mindjárt nem lesz baba, mint ahogy túlzás volt tegnap azt írni a kép fölé, hogy így bántak el a babák a tortával, mert Bence már rég nem baba. Ez pedig szomorú. Ő is csak most született, most volt kicsi baba, ehhez képest másfél hónap múlva három éves. Már három éves!
Végül befigyelt még az is, hogy Lizának tegnap este nagyon rossz kedve volt. Nem bírom, amikor szomorú, kétségbeejtő a bánatos arckifejezését látni. Nem tudom, mi baja volt, de az biztos, hogy ma már fázik a lakásban, szóval lehet, hogy ő is a változást érzi, és az hangolja le. Ma mindenesetre már nem volt olyan búval bélelt, bár mosolyogni ma sem láttam még. Na jó, egyszer, amikor délután soron kívüli sétára vittem, hadd örüljön.
Nekem mindenesetre mára már jobb lett a kedvem, egyenesen vidám vagyok. Azt találtam ki, be lehetne vezetni egy nyárbúcsúztató szertartást: minden év augusztus 31-én vennék egy utolsó Magnumot, netán Calippót, és azt szépen, lassan megenném. Holnap tesztelem a koncepciót, bár tény, hogy nincs már az a gatyarohasztó meleg, amiben feltétlenül jégkrémet kell enni. De nem várhatok jövő nyárig, hogy esetleg akkor majd jobb idő lesz nyár utolsó napján. Igaz, szeptember 1-jén van már egy ilyen kis rituálé, ami bevezeti az őszt: felteszem a bejárati ajtóra az őszi ajtódíszt. Nem baj, mostantól lesz egy nyárbúcsúztató meg egy őszbevezető szokásom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése