Köntörfalak

Ezt néztük meg ma Blankával és Tomival. Magyar film, Tompos Kátya, Elek Ferenc és Rába Roland játszik benne. Mások nem. Szokatlan a történet, pedig tulajdonképpen nem kéne annak lennie: a cselekmény lineáris, nincsenek flashbackek, se több szál. Szépen sorjában megtudjuk egy este történéseit. Meg merem kockáztatni, hogy a történet belső ideje éppúgy másfél óra, mint a film hossza. (Régen erre tudtam németül a szakszavakat, de már csak az rémlik, hogy Erzählzeit, ami az, hogy mennyi idő alatt mesélik el a történetet. A belső idő becsületes nevére már nem emlékszem.) Nekem tetszett a film, volt benne egy-két poén, volt benne egy-két izgalmas részlet. A végével van egy kis bajom. Nem volt konklúzió, így aztán nem tudom, miért mondták el nekem ezt a történetet. Aztán arra is gondoltam már, hogy igazából csak plusz egy jelenetet várnék a végére, és akkor az nem is akkora hiányosság, tehát nem is kell nekem emiatt elégedetlenkedni. Szóval tetszett. Jó film. Többször hittem, hogy lesz benne verekedés is, de nem lett :) És nagyon érdekes, hogy amikor a legelején Eszti és Zoli feszengenek a randin, akkor én is kínosan éreztem magam.

A film után beültünk a Puskin kávézójába, amit Odeonnak hívnak. Beszélgettünk még egy órát. Ott is jól éreztem magam, és még egy vicces momentuma is volt a dolognak: amikor a pult mögött turmixot készítettek, nem hallottuk egymás szavát. Érdekes :)

Egész nap nem hallottam semmit a jobb fülemre. Annyira semmit, hogy a körút közepén befogtam a bal fülemet, és tökéletes lett körülöttema csend. Most az előbb eggyel kijjebb dugult a jobb fülem, és most halkan hallom a külvilágot, de reggel valószínűleg elmegyek orvoshoz suli helyett. Ettől most kicsit megijedtem, nagyon nem poén félig süketnek lenni, akkor sem, ha csak egy napig tart ez az állapot. Kijavítottam egy köteg dogát, és sírni lenne kedvem, annyira rosszak lettek. És nem akarok ott tanítani, meg akarom mondani, hogy ez nekem nem megy, és el szeretnék jönni még most, amíg tart a próbaidőm. El vagyok keseredve.