Az utakon

rengeteg idióta közlekedik. Van, amelyik nem ismeri a jobbkéz szabályt, ezért rommá töri a kocsinkat. Van, amelyik nem tudja, hogy a kocsiján van indexlámpa, ezért mindenféle jelzés nélkül vált fél pillanat alatt három sávot, persze közvetlen eléd bevágódva, meg van, amelyik mindenféle jelzés nélkül fordul be a sarkon (sehol semmi behajtani tilos, tehát nem logikus, hogy nem megy tovább egyenesen), és aztán még ő hajol ki a kocsiból és szólogat be, mikor majdnem átmegy rajtam. (Egy ilyennek egyszer visszaszóltam, hogy tán meg kéne tanulni az indexlámpa használatát, de nem vert meg.) Van, amelyik a töksötétben tökfekete cuccban ugrik a kocsi elé a zebrától tíz méterre, és még mutogat is. Van, amelyik ezerrel dönget a városban, és hiába lépek le a járdára, sőt érek be az út közepére, nem áll meg, pedig már az utca végéről is láthatja, hogy jövök, hanem inkább továbbra is minimum hetvennel suhan el tőlem tíz centire, amiért kedvem lenne bezúzni a szélvédőjét. A kedvencem mégis az, amelyik úgy vágódik ki a mellékutcából a körúti zebrára (mindkettőnknek zöld van), hogy közben a mellette ülő csajával smárol, én meg örülhetek, hogy nem indultam el a zöldnél a zebrán, mert azóta is kórházban lehetnék.

 

Az ilyen elmebeteg vadállatok miatt nem lesz nekem jogosítványom. Ennyi izgalom nem kell az életembe.