Szerencs-Mád-Tokaj

Ebben az apró háromszögben töltöttük Tomival a hétvégénk egy részét két volt csoporttársnőjével és egyikük párjával. Pénteken átvittük Lizát anyuékhoz, miután szegény teljesen felspanolta magát a csomagolás-készülődés látványától, és végigpisilte a fél lépcsőházat. Azt hitte, oda jön velünk, ahova a csomagokat visszük, pedig nem, de legalább felmoshattam a lépcsőház egy részét. Megesik az ilyen, ha izgatott. Örült anyuéknak, de nem értette, mi miért megyünk el. Anyu azt mondja, viszonylag keveset sírt utánunk, tudomásul vette, hogy ő eddig jött, és jókedvűen elvolt anyuékkal egész hétvégén. Nagyon helyes. Az ő kutyájuk is, éppen ezért nem szerettem azt hallani nyáron, hogy napokig maga alatt volt, mert az nem igazságos anyuékkal szemben. Tudja csak az a kutya, hogy hazamegy, ha egyszer hazavisszük...

 

Az utunk izgalmasra sikerült, mert a fényszórónk meg a műszerfalunk is diszkó üzemmódba kapcsolt az első ötven kilométeren, ami azt jelenti, hogy végig a következőt játszottuk: elhalványul-felerősödik-elhalványul-felerősödik. Ez vaksötétben nem olyan szívderítő (mert jó darabon nem volt semmilyen világítás, amerre mentünk), úgyhogy én a tőlem megszokott módon pánikba estem, de ezt igyekeztem titokban tartani és mérsékelni, valamint meggyőztem magam, hogy legalább hazáig kibírja, bármelyik alkatrész bénázik is. Kibírta. Szerencsen várt ránk Adri, aki elvezetett minket Mádig, ahova tíz után érkeztünk meg. Hajnali egyig beszélgettünk, aztán elmentünk aludni. Mivel se Tomi, se én nem szeretünk szimpla ágyon aludni, pláne akkor nem, ha együtt vagyunk valahol, átrendeztük kicsit a szobánkat a faházban, hogy duplaágyunk legyen. Ez be is jött, mindössze egy szépséghibája volt a dolognak: kettőnk között középen szép kis rés keletkezett, amibe nyilván kellemes lett volna beleesni. Ezek után két összetolt ágyon aludtunk egyedül mindketten. Vicces volt. Meg hideg. A paplan tetejére kellett a pokróc, amit itthonról vittünk le. Reggel kilenc körül visszamentünk Szerencsre Heni és Gyuri elé, aztán bevásároltunk a chilis babhoz a Tescóban, és még egy jó kis celebspottingban is részünk volt: Ficsor Ádám vásárolgatott ugyanott és ugyanakkor öltönyben. El is gondolkoztam rajta, vajon mi viszi rá, hogy reggel kilenckor már öltöny legyen rajta egy átlagos szombaton, de aztán azt az információt kaptam, hogy a szavazatszerzés. Mindjárt érthető. Vásárlás után felkocsikáztunk a tévétoronyhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Tokajra és környékére. Aztán bementünk Tokajba, ahol felmásztunk egy kilátóba (legalább tíz lépcsőfok vezetett a tetejéig :P), és megcsodáltuk a Bodrog és a Tisza összefolyását, valamint a Hegyalja fesztiválnak helyet adó kempinget. Ezek után elballagtunk a Rákóczi pincébe, ahol 1526-ban a magyar rendek megválasztották Szapolyai Jánost Magyarország királyának. Nem tudtam, hogy ez az eset ebben a pincében esett meg, de nagyon örülök, hogy most kiderült - még mindig imádom a törit. A pincében bősz kóstolgatásba kezdtünk. Öten mintegy egy liter bort fogyasztottunk el, bár hozzá kell tennem, Tomi nem ivott, hiszen ő volt a sofőr, én meg kétszer egy decit kóstoltam csak. Elég rossz volt mindkét bor. Az egyik furmint volt, a másik meg valami édes, de azt a többiek válaszották nekem, miután megállapítottuk, hogy a száraz bor nem nekem való. Jó hírem van, alkoholista már nem leszek, legalábbis nem borral fogom magam az asztal alá inni, ugyanis az édes fehérbor sem nekem való. Nem jól viselem a dohszagot valamiért, de hogy valaminek még az íze is dohos legyen, az már túlzás. Szombaton négy körül kóstoltuk azt a bort, de még ma este 8-kor is rosszul voltam tőle, és még most is enyhe émelygés fog el, ha eszembe jut az a dohos íz. Ettől függetlenül fejembe szállt mind a két deci, így megvolt életem első becsiccsentése. Tomi azt mondta, látszik rajtam a hatás, mert furán áll a szemem, de ez szerencsére hamar elmúlt. Azért utólag visszaidéztem azt a beszélgetést, ami a pincében zajlott ötünk közt a két deci bor legyűrése után, és helyenként nem ismerek magamra. Olyan szavakat használtam, amiket maximum itthon. Érdekes, mert egyébként nem éreztem furán magam, csak vigyorogtam, mint a tök. A pincészet után átfáradtunk egy termelőhöz is, aki mindenféle anekdotákkal meg kiselőadásokkal szórakoztatott minket, plusz kóstoltatott velünk szamorodnit és aszút is. Mindkettőből egy-egy kortyot kértem csak, és az aszú egészen finomnak is tűnt, de addigra már nem annyira tudtam örülni ennek, mert egészen felfordult a gyomrom az akkor már két és fél deci bortól meg a dohszagtól. Igen, borász sem leszek már, úgy tűnik. A dolog hangulata egyébként tetszett, csak valamiért a bor nem nekem való.

 

Amikor visszaértünk a szállásra, elkészült a bográcsban a chilis bab. Közben sikerült egy paradicsomkonzervből szökőkutat csinálni azzal, hogy beleszúrtam a konzervnyitót, úgyhogy még a hajam is paradicsomos lett. Hátul. Röhej. A kaja jó volt, a hangulat is, sokat beszélgettünk, majd lementünk a tóhoz horgászni. Tomi megállapította, hogy mégis létezik a sakknál is kevésbé akciódús sport, ez pedig a horgászat. Nekem alapvetően nem lett volna bajom vele, de iszonyatosan hideg volt ott a parton, ráadásul tudtuk, hogy legkésőbb reggel 8-ra haza kell érnünk, úgyhogy kb. fél óra után magukra hagytuk a lelkes horgászokat, és elindultunk haza.

 

Fél 1-kor megálltunk a rekettyési pihenőhelyen, miután Tomi bejelentette, hogy nehezen tudja nyitva tartani a szemét, és hajnali ötig aludtunk. Fél hétre értünk be Pestre, ahol bevásároltunk Magdi szülinapi tiramisujához. Nyolc és kilenc között elkészültünk vele, 11-ig aludtunk még egyet, aztán már jött is a szülinapi ebéd. Finom volt, és nem került sor a tiramisura, ami még soha nem sikerült rosszul, de most már legalább ez is megtörtént. Mondjuk nem mi tehettünk róla, de ez másodlagos. Ebéd után rövid látogatást tettünk a budafoki temetőben, ahol ismét beleborzongtam, mennyi is az emberélet - kissé megrázó azt látni egy sírkőre vésve, hogy XY, 1990-1996. Ezek után átmentünk anyuékhoz. Nem hittem volna, hogy ott is enni fogunk, de káposztás tésztájuk van, és arra bizony az utóbbi időben sokszor gondoltam. Megkóstoltuk, nagyon finom volt. Kicsit voltunk csak otthon, mert Tomi nagyon elálmosodott, úgyhogy szépen hazaautóztunk Lizával, aki örült nekünk is meg az autózásnak is.

 

Elvileg a következő hétvégi összejövetel nálunk lesz. Már most várom, szimpatikus kis társaság ez :)