Ügyintézés

Csütörtökön a suli után elsétáltam az orvoshoz, ami negyven percet vett igénybe, ott ültem kb. egy órát, amiből húsz perc azzal telt, hogy nem fogadtak pácienst. Csak ők tudják, mi volt ennek az oka. Volt ott egy család, szerintem anyuka és három gyereke, akik közül az egyik egy éves lehetett, a másik tíz, a harmadik velem egykorú. A tízéves kislány egy angol-magyar zsebszótárt olvasgatott, és még örült is a lelkem, hogy ilyen szorgalmas gyereket látok. Bár szótárból nyelvet tanulni teljesen hülyeség, tízévesen velem is megesett, hogy a fejembe vettem, bemagolom a szótárt. El is jutottam az első két A betűs oldalig, de ott rájöttem, hogy ez esélyteleno és értelmetlen. A váróban pár perc alatt kiderült, hogy ez a kislány nem ezért hozta el a szótárt. Az volt a szótár funkciója, hogy az egyéves kisfiú kitépkedhesse belőle a lapokat, a család meg ujjonghasson, hogy milyen édes. Ez vicces volt :)

 

Az orvos után hazaballagtam, közben felfedeztem, hogy brutálisan felemelték a gyógyszerem árát. Legutóbb 3000 Ft-ért vettem, most 5000 volt. Mivel 1400-ról indultunk hat éve, remélem, hogy lassacskán abbamarad ez a folytonos emelkedés. Na jó, nem fog, de reménykedni azért lehet :)

 

A postára már nem volt erőm elmászni a csekkekkel, mert teljesen vége volt már a lábamnak (annak, amelyik egyik cipőmben sem fér el), úgyhogy ezt a programot péntekre halasztottam. Pénteken aztán el is jutottam, és még a napi jótettem is megvolt, amitől nagyon jól éreztem magam a nap hátralévő részében. Egy spanyol srác próbált levelet feladni, és szeretett volna angolul kommunikálni a postáskisasszonnyal, aki viszont csak ingatta a fejét, hogy ő nem ért angolul. Azt figyeltem, hogy körülöttünk többen is tudtak angolul, mégsem segített neki senki, mert mindenki úgy csinált, ahogy általában én is szoktam: biztosan van még itt más is, aki tud angolul, minek szerepeljek. De most én voltam az, aki kinyitotta a száját, és segített a srácnak felcímezni a borítékot, venni még bélyeget a már meglévők mellé, és megkérdezni, mikorra ér Spanyolországba a levele. Többször megköszönte, de attól egészen meghatódtam, amikor magyarul mondta, hogy köszönöm. (Olyan vagyok, mint a tunéz emberek - ők is egészen odavannak, ha azt látják, hogy egy-két szót megtanultál a nyelvükön, és használod is.) A lány is megköszönte, ami meg azért lepett meg, mert én végig úgy éreztem, hogy ez a kis "tolmácsolás" a srácnak segítség. Jó élmény volt, főleg azért, mert végre egyszer én voltam talpraesett, és a többiek voltak a kukák. Egyébként onnan tudom, hogy többen is tudtak angolul, mert amikor már vagy két-három perce segítettem, és éppen azt magyaráztam, hova kell írnia a feladó nevét-címét, ő meg nem egészen értette, ez mire jó, szavamba vágott egy nő, aki addig mélyen hallgatott, és ő is megpróbálta elmagyarázni angolul.

 

Végre olyan élmény is ért, hogy egy belvárosi boltban megtaláltam, amit kerestem. Hihhetetlen. Ja, a Csarnok alagsorában az Ázsia bolt nagyon hangulatos, bár enyhe túlzásnak éreztem az egyik alkalmazott állítását, miszerint a fűszerpolcon a fűszereket betűrendben tartják. Közel sem. Azért megtaláltam, amit akartam, és most már azt is tudom, hogy a város legolcsóbb tortilla chipsét is itt árulják. Egyszer talán majd veszek. Most csak az almát éreztem elengedhetetlenül fontosnak. Mostanában mindig kell lennie itthon pár szemnek, mert a legváratlanabb időpontokban jut eszembe, hogy almát ennék. Akár este tízkor is. Mondjuk sikerült jóóó savanyú zöldalmát vennem, aminek különösebben nem örülök, de leküzdöm, ha már megvettem. Vigasztal a tudat, hogy a Csarnok legszebb almáiból hoztam öt szemet.