LizaGazdija

fordul elő, hogy nincs megkezdett olvasásom a Molyon. 3 évig ott volt a Fecskék és Fruskák második része, a Fecske-völgy. Az első kötet nagy gyerekkori kedvencem, imádtam. Amikor rájöttem, hogy ez egy sorozat (12 részes!), mindjárt el akartam olvasni az egészet, és egy molyos ajándékozásra meg is kaptam a Fecske-völgyet. Eleve nyögvenyelősen indult, legalábbis én úgy éreztem, aztán a négy gyerek hajótörést szenvedett, konkrétan elsüllyedt velük a hajó, és úgy értelmeztem, kapnak egy másikat, aztán mehet tovább a felfedezősdi a tavon. Ez teljesen kiakasztott, le is tettem a könyvet. 3 évig úgy is maradt, ott várta az ágyunk egyik fiókjában, hogy egyszer rávegyem magam a folytatásra - van ugyan "félbehagyom" a Molyon, de még sosem éltem vele, nem szeretem befejezetlenül hagyni a könyveket. Most végre rávettem magam, hogy újra elővegyem a regényt, és nagyon gyorsan a végére értem, talán öt-hat nap volt az egész. Ráadásul tetszett. Mint kiderült, a felfedezősdit a szárazföldön le...

 A "Miért?"-korszakból még csak ízelítőt kaptunk néhány napja (egymás után mintegy hatvanszor kérdezte meg, miért mondta GPS néni, hogy tartsunk jobbra), de a "Mit csinál"-korszak már megérkezett. Nem is tudtam, hogy ilyen is van, pedig de. Naponta sokszor megkérdezi, mit csinál kb. az összes családtag. Kedden reggel is érdeklődött, és úgy adódott, hogy először az összes iskolába járó rokont sorolta fel. Mondtam mindegyiküknél, hogy iskolába megy. Flóra visszakérdezett: "Iluskába?" Azóta többé-kevésbé ragaszkodik hozzá, hogy az nem iskola, hanem "iluska." Jó ideig úgy jelezte, hogy vegyem fel, hogy beállt elém, kitárta a karját, és közölte, hogy "Nemá!" Most taktikát váltott. Beáll elém, kitárja a karját, és: "Ölébe!" Ha nem érkezik azonnali reakció, akkor ezt kiegészíti: "Anya ölébe!" ill. "Anya ölébe vesz!" Babázás közben feldolgozza az aznap vele történteket. Ez különösen hisztis nap végén, amikor kb. éb...

 Akkor most megint nem találkozunk a szüleinkkel ki tudja, meddig. Úgyis olyan király volt csak Messengeren látni egymást márciustól júniusig is. És az egyetlen unokaöcsém esküvője is bukó számunkra - ezt még fel sem fogtam egészen, hogy tényleg nem leszünk ott. Kár, hogy nem bírom a focit, meccsre simán hazajöhetnék, akkor, ugye, nem lennék potenciális veszélyforrás. Tele a hócipőm az idióta intézkedésekkel most már. Nem bírom megérteni, miért olyan kva nehéz felvenni a hülye maszkot, kit miben sért már, komolyan. Karácsonyra, remélem, véget ér a határlezárósdi, mert azt gyanítom, lesz pár elégedetlen ember a határ mindkét oldalán, ha akkor is majd videón lehet integetni egymásnak. Elfüstölt az agyam, az a helyzet.

- Ausztriában külön kell kérni olyan kártyát a banktól, amivel neten is lehet fizetni. Most olvastam a tájékoztatást, hogy jövőre ingyen ilyenre cserél a bankunk minden kártyát. De jó is lesz! Sokkal egyszerűbb úgy vásárolni (főként könyvet meg ajándékot). - Mivel egy méter távolságot kell tartaniuk a csoporttagoknak a termekben, a 9 főnél nagyobb csoportokat kettészedtük, és most heti kétszer A csoport jár be, heti kétszer B csoport, az ötödik napon hol egyik, hol másik (aznap nem angolozunk, hanem a munka világáról beszélgetünk), és amelyik csoport éppen nincs bent, az otthon töltögeti a legutóbbi jelenlétekor megkapott papírkákat, és ír e-mailt az óra első felében, hogy helló, vagyok, dolgozom, ekkor bevéshetem az adatbázisba, hogy lélekben jelen van. Van egy hölgy, akit nem bírnak a többiek, mert bunkónak tartják, illetve egyikük egyszer azt mondta róla, "igazi házmester." Valóban nem valami kedves, egészen barátságtalanul és agresszívan tudja a másik tudtára hozni, ha az...

 A tavalyi, máltai nyaralás nulladik percében úgy eldugta a gyerek a szobakulcsot, hogy kb. 2 óra volt, mire megtaláltuk. Idén Grazban voltunk, itt a nyaralás 15. percében bezárta magát a fürdőszobába, de kinyitni már nem tudta az elfordítható zárat. Az volt a mázli, hogy Tomi hozott zsebben hordozható szerszámkészletet, és az egyik szerszám pont illett a zár külső felén a résbe, így ki lehetett nyitni az ajtót kívülről.

 Az egyik családtagot műtötték, szerencsére nem volt komoly műtét (orrsövény), már otthon van, megyünk látogatni. Viszünk neki édességet meg kólát. Flóra mutatja, hogy az L-é, és láthatóan nem érti, miért. Mondom neki, hogy L-nek fáj az orra, ezért viszünk neki olyan finomságot, amit szeret, hátha akkor kevésbé fáj. Erre Flóra: – Fola orra bibis. Joghurt, túró. Vagyis: ha úgy alakulna, hogy valamikor bibis lenne az orra, akkor neki joghurtot és túrót vegyünk majd, ő azt szereti. Meg kell enni. És ha nem lenne, sürgősen ki kellene találni.

engem állatira nyomaszt ez a hülye vírus. Ebből a szempontból hátrány, hogy külföldön élünk, mert ha megint eldurvul a helyzet, akkor megint nem jutunk haza ki tudja, meddig, és az otthoniak sem jutnak ki. Ezen túlmenően nem akarom elkapni ezt a sz*rt, és nem akarom, hogy bárki is elkapja a családból. Senki sem tudhatja előre, hogyan reagálna rá a szervezete, és sem magamnak, sem a családból senkinek sem akarok sem intenzív osztályt, sem sima kórházat, sem még simább, otthoni szenvedést. Meg nyilván senki másnak sem, csak hát nekem a legfontosabb az én családom. Igazából úgy érzem, le tudnék mondani a nyaralásokról, bár vérezne a szívem. Ha legalább kétévente lehetne egy kis tengerpart, azzal már ki tudnék békülni, bár még mindig fájna, ha meg kellene ígérni, hogy a legközelebbi tengerpartra utazunk, messzebb nem, mert az határozottan nem Málta. De a havi egy-két hazautazásról én nem akarok lemondani, és arról sem, hogy a családom is kijöjjön legalább havonta egyszer. Olyan feszült vag...