LizaGazdija

Ismerkedés egy amerikai kolléganővel. Ő: Most vagy itt először? Én: Nem, csak ez az első napom. Otthon voltam a kislányommal két évet. Ő, elszörnyedve: Úristen! Hogy élted túl? Ez valami félelmetesen unalmas lehetett! Én: Nem éreztem annak, szerettem vele lenni. Neked van gyereked? Ő: Igen, egy, de hála az égnek én csak hat hetet voltam otthon, nálunk annyit lehet. De már alig bírtam kivárni, hogy visszamehessek dolgozni, rettentő unalmas volt a világtól elszigetelve létezni. Nyilván ott, ahol hat hét a gyes, azt szokják meg, az a természetes. De én pl. hat hét után örültem, hogy járni tudok, és egy órára sem mertem még itthon hagyni a gyereket senkivel*. Unatkozni sem nagyon volt alkalmam az elmúlt két évben, zajlik az élet egy kisgyerekkel (is). Azért örülök, hogy nem az USA-ra esett a választásunk, mert bár sok minden szimpatikus benne, nem tudom elképzelni, hogyan tudnék egy hathetes csecsemő mellől visszamenni dolgozni. *Jó, hathetes korában még a kórházban voltunk, és...

A második szülinapja reggelén kakaóivás után nyújtotta a bögréjét, amiben ujjnyi folyadék és sok leragadt kakaó (por+méz) volt, és azt mondta: - Anya, babajd! Visszakérdeztem: - Anya, kavard? Lelkesen bólogatott, és szélesen mosolygott - örült, hogy megértettem, mit kér.

Ma kétéves Flóra. Teljesen hihetetlen, hogy ilyen hamar elhussant két év, pedig eddig is így telt az idő, csak eddig nem kaptam azon magam, hogy van egy (egyre hisztisebb) totyogóm. Nagy bulit csapunk, délben hárman ünneplünk, fél 5-kor nagynénik-nagybácsik is csatlakoznak. Tegnap már kipipáltam a főzés kipipálható részét, remélem, így tényleg kezelhetőek lesznek a teendők. Ma vagyok itthon utoljára, holnaptól megint munka. Kicsit félek. Jó, nagyon. A 12 fős csapatunkból ketten vannak még ott rajtam kívül, és a közvetlen főnökünk is lecserélődött. Attól félek, nehéz lesz visszaszokni, közben meg sejtem, hogy kb. két nap alatt menni fog, mert szeretek tanítani. Vagy egy hete azon szomorkodom, hogy ezek az utolsó napjaim itthon, kettesben Flórával, miközben ez illúzió, mert a gyerek október óta bölcsis, én meg 11-kor végezni fogok minden nap, kivéve, amikor helyettesítek, szóval pont annyit leszünk együtt, mint eddig: heti kétszer-háromszor fél 3-tól, a többi napon 3/4 12-től estig. Ak...

a gyerek gyomra a háti hordozóban utazva, a tömött metró közepén fordul fel... Megfizethetetlen. Óriási mázli, hogy tél van, mert így a hajam megmenekült. A kabátom, az overallja és a hordozó lett oda. Helyünk kapásból lett elég, mert csak úgy spricceltek szét az emberek, mindenki menekült, amerre látott. Nem csodálom, én is menekültem volna, ha nem az én gyerekemmel történik. Szuper élmény volt aztán a metróaluljáró egy félreeső zugában popsitörlővel és papírzsepivel megpróbálni menteni a helyzetet. Húsz perc volt a vonatunk indulásáig, amikor történt az eset, és negyed órán keresztül csutakoltam magunkat, mire kb. elfogadható állapotba kerültünk. Egy hölgy volt, aki még az elején megkérdezte, tud-e segíteni, mondtam, szerintem nem, mert még azt sem tudom, egyáltalán mit csináljak, aztán egy perccel később visszajött, hogy van-e nálam zsepi vagy valami. A gyerek tök rezignáltan üldögélt a hordozóban, kifejezéstelen arccal, csak egyszer emelte fel a kis kezét, hogy a hmm... arra ...

No, akkor minden évből egy-két meghatározó esemény. Elég mozgalmas évtized volt. Nyilván mindenkinek, persze. 2010: megszereztem a diplomámat, eljöttem a gimiből, ahol rövid ideig dolgoztam, elkezdtem dolgozni a nyelviskolában, felvettek a doktorira, és elutaztam Nápolyba 2011: ebben az évben pusztult el Liza, aki majdnem 16 évig volt a kutyánk, és majdnem 18 évet megért 2012: februárban meghalt Mama, szeptemberben Nagyi, és decemberben szakítottam az akkori barátommal hét és fél év után 2013: ez volt az első egyedül töltött évem, és nagyon jól sikerült - sokat jártam színházba, moziba, korizni, vidámparkba, plusz voltam Horvátországban konferencián, és először úsztam át a Balatont 2014: lefutottam a félmaratont, és Máltára költöztem 2015: hazajöttem, megint Máltára költöztem, onnan Bécsbe, majd elvégeztem a CELTA-t 2016: megismertem Tomit, találtam munkát a szakmámban, Blankával voltunk Rómában, és év végén összeköltöztünk Tomival 2017: Blankával Pekingbe utaztunk, nyá...

Ezt az ötletes ajándékot kaptuk Tomi egyik húgától és a barátjától. Kérdeztük Flórát, melyik ő. Kis gondolkodás után megmutatta. És melyik apa? Megmutatta. És melyik anya? Megmutatta. Azért lepett meg, mert ehhez szerintem kell némi absztrakt gondolkodási készség, és azt hittem, az később alakul ki.

azok voltak, amikor ajándékbontás közben, tehát jó két órán át Flóra fel-alá járkált a szobában, és felváltva ölelgette a család tagjait (nagyszüleit, szüleit, nagynénjét, nagybátyját, unokabátyjait). Tündéri ez a gyerek.