LizaGazdija

Van dala is, bár a neve nem e miatt a dal miatt tetszett meg nagyon. Ennek a szövegét nem tudom, ezért csak dúdolom neki, de az már biztos, hogy az éneklést nagyon szereti. Sokat énekelek neki mindenfélét, tanultam több dalt is a terhesség alatt, amire gyerekkoromból emlékszem, csak persze a szöveget már ezerszer elfelejtettem, mióta anyu énekelte nekem ill. anyuval hallgattuk. A Bóbitát nagyon szereti, attól megnyugszik, meg a jó hosszan rezgetett ommmmmtól is amúgy (ezt egy videóban láttam csecsemő nyugtatására, és nálunk is beválni látszik), tegnap a kórház felé menet bemagoltam neki a Brumm, brumm, Brúnót is, amit anyu mindig a lázméréskor énekelt nekem, mert akkor nyugton maradtam. Meg egyik éjjel bevágtam a Dennis, a komiszban elhangzó verset, amit nagyon-nagyon szeretek, és nagyon régen elhatároztam már, hogy a gyerekem is meg fog vele ismerkedni. Ez itt: Én nem ilyen drámaian szavalom, de hát nem is az a lényeg. Amúgy nem tudom, mennyire megyek majd át babablogba, ...

Visszanéztem a blogon az elmúlt pár évet, mik történtek azon a napon, ami Flóra születésnapja lett. 2017-ben nagyüzemben fordítottam párhuzamosan két könyvet, nagyon a vége felé jártam, ennek örültem, valamint megnéztem egy részt a Szívek szállodájából. 2016-ról nincs infó, de 2015-ben Máltán éltem, és kettlebell edzésen voltam, és az a poén, hogy pont arra az edzésre konkrétan emlékszem is, mert az első edzésem volt az egyik edzővel, és tökre kikészültem, aminek nagyon örültem (én ilyen mazochista módon szoktam edzeni), és este Sophie barátnőmmel mentünk a Gochi nevű sushi étterembe (ami most zárt be :( ) vacsorázni, majd megnéztük a moziban az Exodust, szóval ez egy olyan nap, amire tök részletesen emlékszem, és nem csak a blogposzt miatt, és szinte tuti, hogy aznap nem gondoltam arra, esetleg ez lesz-e a gyerekem születésének napja. 2013-ban még élt Marci kutya, de már nem velem, és január 7-én sétálni vittem, és nagyon örült nekem. Ezt is jó volt felidézni, mert bár Marci sos...

Azon töprengtem, hogy semmi sincs véletlenül vagy csak úgy, viszont ha ez igaz, akkor mindennek oka van, vagy legalábbis valamire tanít. Felmerült a kérdés, mire tanít engem az, hogy a vártnál korábban érkezett a pici lány. A következő az egyik lehetséges üzenet: "A halogatás rossz, értem?" Már ha csak belegondolok, mennyi hivatalos ügy maradt elintézetlenül*, ami most már nem is fog elintéződni időre, és időn túl sem úgy, ahogy terveztem, csak kompromisszumos megoldásokkal, mert a normális megoldáshoz Pestre kéne menni, az meg nem mostanában lesz, még akkor sem, ha egy-két hét múlva remélhetőleg már nem akkora lépésekkel haladok, mint egy galamb, és ülni is tudok. Ugyanitt párbeszéd Tomival: - Elvileg egy-két hét múlva már jó lesz, már meg tudok ülni a fenekemen. - Na, az valami új lesz, ez eddig nem volt jellemző. :) Ja, azt is hittem egy pár órán át, hogy a szülés után rettenthetetlen lettem, de legalábbis többet egy vérvétel meg se kottyan, észre se veszem. Hahaha...

Eletem elso korhazi tartozkodasa harom napig tartott, es nagyon pozitiv volt. Segitokesz es kedves volt mindenki, az osszes orvos es nover. A kaja tok finom, raadasul annyi, amennyit eselyem sem volt megenni. Megis orultem, amikor ma reggel mondtak, hogy elmehetek, es ez attol volt, hogy a szobaban kicsit magasra nott a stressz-szint, igy ket ejjel alatt kb. 8 orat aludtam. Negyen voltunk, ketten meg terhesek, mindkettonel komplikacio, ketten meg mar szultunk, es a masik nonel ott lehetett a babaja. Az egyik terhes holgy sokat sirdogalt, mert feltette a babajat, a masiknak szornyen fajt a rengeteg kezeles, amit kapott. Tegnap delutan elobbi holgy, legyen A., elbodult, amikor a kisbaba felsirt, hogy az anya vigye mar el a csecsemosokhoz, mert igy nem lehet pihenni. Az anya nyilvannem vitte. A. este is orditott egyszer ugyanezert, pedig amugy a baba ritkan es keveset sirt, es nekem inkabb volt megnyugtato a hangja, mint idegesito. A masodik kiabalas utan mar viszont minden nyekkenesre go...

Tinikoromtól kezdve időről időre eszembe jutott, mi van, ha pont az a nap, amit akkor élek, lesz majd a gyerekem születésnapja. Fogok-e emlékezni rá, hogy azon a napon, csak évekkel korábban, ezen gondolkodtam? És arra, hogy aznap mik történtek velem? És egyébként is milyen furcsa, hogy élem ezt a teljesen átlagos napot, és egyszer majd az év egyik legfontosabbja lesz, piros betűs ünnep. Nem emlékszem, évekkel korábban gondolkodtam-e pont ezen a napon ezeken a kérdéseken, és így hirtelen nem rémlik semmilyen különleges esemény erről a napról korábbi évekből. De most már tudom, hogy ez lett a kislányunk születésnapja. Itt van, megérkezett, nagyon büszkék vagyunk rá. Még erősödnie kell egy kicsit, de reméljük, ez lehetőség szerint gyorsan sikerül neki.

Tegnap gondoltam, ma délelőtt majd lemegyek a boltba tejszínért, hogy tudjak főzni tejszínes csirkét, meg tejért, hogy tudjunk inni bőven kakaót meg kávét a hétvégén. Aztán este 10 után jöttem rá, hogy január 6. errefelé ünnep, ezért aztán minden, de minden zárva lesz. Nem tudom, miért ilyen nehéz megszoknom pont ezt az ünnepnapot, de emlékeim szerint már tavaly is váratlanul ért. Sebaj, cserébe jövőre vasárnapra esik, amikor egyébként sincs nyitva semmi.

Egy furcsa ember pancsolt alkoholt készített mérgező anyaggal, a cikkekből azt veszem ki, tudta is, mit csinál, aztán a löttyöt népszerű piák üvegébe öntötte, majd - zárjegy híján - olcsón eladta. Neki köszönhetően huszonpár ember kötött ki a kórházban karácsony előtt, és két telitalálatot is sikerült bevinni, ketten ugyanis belehaltak ebbe a poénba. Egyikük egy 18 éves lány, aki három gyereket hagyott magára. És akkor a reakciók: persze, hogy rejtett erőforrás, milyen igénytelen már, hogy 18 évesen három gyereke volt, meg is érdemli, nem is kár érte. Mert ha 30 éves lett volna, akkor kár lenne érte? És ha 18 éves, gyermektelen? Miért számít a bőre színe (amiről semmit sem tudunk, talán azért sem, mert totálisan irreveláns az ügy szempontjából) akkor, amikor eldöntjük, sajnálatra méltó-e, amiért gyakorlatilag megölték? Ha véletlenül nem hófehér volt a bőre, akkor már megérdemli a halált, és a gyerekei is megérdemlik, hogy az anyjuk nélkül karácsonyoztak, és most már minden napjuk az an...