LizaGazdija

Boldog új évet mindenkinek :)

Mindig kicsit szomorú, amikor véget ér egy év, ami alapvetően butaság, mivel az idő folyamatos, csak az ember osztja szakaszokra, csak a mi döntésünk miatt létezik egyáltalán év meg annak vége. Persze nem egészen, de nem lenne kötelező mérni meg megemlékezni róla meg ilyenek, értitek. Meg aztán most erősen gyanítható, hogy 2018 még annál is több örömet tartogat, mint ez az év, szóval így pláne örömteli, hogy mindjárt megérkezik. 2017 igen jó év lett, örömmel fogok rá visszaemlékezni. Sejtettem, hogy okos lenne év közben folyamatosan írni a bejegyzést, minden hónap végén rögzíteni, mi volt annak a hónapnak a legfontosabb történése, de hát ez nem sikerült, úgyhogy most törhetem a fejem, és még az sem kizárt, hogy egy csomó dolog ki fog felejtődni. Januárban (vagy februárban?) kipróbáltam az aerial silket. Szuper új sport, majd egyszer folytatom is, feltehetőleg pár év múlva. Egyelőre nem lehet rá bejutni, meg aztán más akadályozó tényező is van. Voltam a szokásos éves hótalpas túrán ...

Amikor visszafelé jöttünk, és már a bécsi vonaton ültünk, Hegyeshalom után megint felbukkantak az osztrák rendőrök a vonaton, és mindenkitől kértek igazolványt. A mi fülkénkben az egyik pasi a jogosítványát adta oda a fiatal srácnak, aki kérdezte, nincs-e más igazolványa, mire mondta, hogy nincs. Én tökre megijedtem, hogy a pasit le fogják tenni a vonatról Bruck an der Leithánál, de a rendőr csak annyit mondott, tájékoztatásul közli, hogy a jogosítvány nem igazolvány, és legközelebb legyen szíves útlevéllel vagy személyivel átlépni a határt. Aztán továbbment. Azta.

Egy darabon együtt metrózunk, aztán én leszállok, Tomi meg megy tovább a munkahelyére. Én: Szia, jó munkát! Tomi: Aha. :D

Ez az idei Mikulás-gyár egy része, a likőrök nem szerepelnek rajta, mert folyamatosan készültek és szállítódtak Pestre. Nem sok, nem sokféle, mégis több volt idén a kézzel készült ajándék, mint egy átlagos évben. A vágódeszka dísz, és mivel Tomi kérte, hogy nekünk is csináljak, nekünk is lett egy mókusos, a konyhában lóg. December 24.: Szenteste itthon, kettesben. Reggel karácsonyi bögréből ittuk a teát/kávét, ettünk pogácsát meg bejglit. Aztán kényelmes tempóban összekészülődtünk: Tomi porszívózott és felmosott, segített előkészíteni a kaját, én megfőztem a vacsorát (Tomi kérte, hogy idén is sajtos-sonkás-szilvás meg gesztenyés csirkemell legyen, úgyhogy az volt, csak idén nem hústűvel bénáztam, hanem alufóliába tekertem a húst, és ez sokkal jobb ötletnek bizonyult, plusz volt francia hagymaleves, amire meg azt mondta, ilyen legyen máskor is), összeraktam a zserbószerűt. Ekkor lementünk sétálni egyet, és vittünk kacsát (Tomi hozta előző este a munkahelyéről) és krumplipürét a bá...

Tegnap már délre hazaértünk Sümegről (ehhez reggel 7-kor kellett indulni, a táv kb. 250 km, röhej a tömegközlekedés), így eljutottam a postára, és hozzáfértem a kabátomhoz. Izgultam, eltaláltam-e a méretet, és igen, jó rám, kényelmes, van zsebe (a mostaninak nincs, ez azért esemény), van kapucnija, juhú! Érkezett még egy karácsonyi függöny is (a négyből), valamint máltai kolléga- és barátnőm, Judit karácsonyi képeslapja. Ez utóbbi különösen szép teljesítmény, mert december 21-én kérte el a címünket, vagyis Máltáról Bécsbe legfeljebb nyolc nap alatt karácsonnyal együtt is ideért.

Nagyon érdekes és nekem meglepő is látni, hogy karácsonyfa témakörben is vannak trendek, divatok. Például nem számít divatosnak az a típusú fa, ami otthon mindig volt, és ami itthon is mindig van talán ennek köszönhetően: az, amin mindenféle színű, anyagú, stílusú és korú díszek lógnak, akár a gyerekkorunkból is. Divatos viszont az egy vagy két színből összeállított fa, pl. csak piros, vagy piros-arany, vagy ezüst-fehér, vagy ezüst-kék. Emlékszem, tinikoromban egyszer elhatároztuk anyuval, hogy abban az évben nekünk is egyszínű fánk lesz, ha jól emlékszem, piros. Jól is haladtunk, amíg elő nem került az első kicsi koromból származó, tökre nem piros dísz, és ki nem derült, hogy nincs szívünk nem feltenni a fára, amikor minden évben ott volt addig a helye. Na, hát nálunk így bukott meg a karácsonyi divatolás, és azóta sem próbálkoztunk vele, mert minek - aminek minden évben a fán a helye, annak minden évben ott a helye, és kész. A másik érdekesség, hogy nem divat már szaloncukrot ten...