LizaGazdija

Otthon utaztam a 4-6-oson, amikor felszállt egy csapat tíz év körüli kissrác. Valami edzésről tartottak hazafelé, és bár nagyon menők voltak (mindnek kreatívan felnyírt haj díszítette a fejét), azért udvariasan viselkedtek, pl. átadták a helyüket egy idősebb hölgynek. Beszélgettek meg nevetgéltek, és mert közvetlenül mellettem álltak, elég közelről volt alkalmam megfigyelni őket. Egyiküknek a kezében ott volt két-három zacskó cukor, olyan, amit a Mekiben osztogatnak a kávéhoz (onnan hozta, rajta volt az embléma). Ami durva: egymás után nyitotta ki a zacskókat, és döntötte magába a kristálycukrot. Teljesen megrökönyödtem, mert ez szerintem rettentő rossz szokás, és ha már ennyi idősen ráfügg a cukorra, nagyon nehéz lesz lejönni róla. Úgy láttam, nem mostanában kezdte a túlzott cukorfogyasztást, mert az első fogai egészen szétrohadtak már. Eszembe jutott hasonló korú önmagam, aki azt gondolta, egy zacskó chips ebédre teljesen oké, sőt még egészségesebb is, mint valami normális kaja, hisz...

Az első terv az volt, hogy majd akkor veszek Desigual táskát, ha már lesz normális fizetésem. Lett, mégsem vettem. A második úgy szólt, hogy a decemberben kézhez kapott fizetésemből, még lehetőleg karácsony előtt veszem meg. Nem tettem. A harmadik az lett, hogy most már minél előbb, de gyorsan, végre már. Ma meglett. Ilyen:    Megfelelően nagy, így végre megint elfér a táskámban a vizespalackom meg a könyvem (jó, A szilmarilok nem, de ezen nem lepődtem meg), és tudom használni a karácsonyra a nagynénémtől kapott gyönyörű pénztárcát, amit az eddig hordott táskámba lehetetlen lett volna beleszuszakolni. (Itt kényelmesen elfér.) Már át is költöztem bele, és most örülök. Szerintem szeretni fogom. Remélem, sokáig bírja majd.

Csak elkészült már végre-valahára a második regény nyersfordítása is. Juhú! Az első könyv leadásáig még három hetem van, a második határidejéig meg öt, úgyhogy egyelőre jól állok. Most az a terv, hogy az előbb leadandó könyvet gyorsan újraolvasom kétszer vasárnapig (rövidebb, mint az átlagos munkáim, szóval talán összejön), hogy korábban el tudjam küldeni, és amikor legközelebb hazamegyek, feladhassam postán a számlát. (Innen is el lehet küldeni, persze, csak többszöröse az otthoni árnak, meg nagyobbnak érzem a veszélyt, hogy lába kel, hiába küldöm ajánlottan.) A másikat utána kezdem korrektúrázni, és szánok rá két hetet, mert hosszabb is, meg azért kell már valami kis lazulás is. Most jutalomból megnézek valamit (miután megfőztem a holnapi ebédet). Vagy a Szívek szállodája következő részét, vagy valami animációs filmet.

A dzsungel könyvében az elefántok vezérének neve Háti. Gondoltam, beszélő név, abból ered, hogy a hátán lehet utazni. Aha, nem. Ma teljesen véletlenül szemem elé került az angol-magyar szótár "hathi" szócikke, amelyből megtudtam, hogy a hathi egy hindi szó, és azt jelenti, elefánt. Ma is tanultam valamit.

Nekünk filozófiát és etikát tanított, de latin és töri szakos is volt. Nem szerettük, mert furának éreztük, meg hát filozófiát tanított, és azzal szemben súlyos ellenérzéseink voltak úgy testületileg. De az biztos, hogy mindig nagyon kedves volt velünk, és etikára nagyon jó témákat hozott, és nagyon jó filmeket mutatott nekünk, amikről aztán nagyon jókat beszélgettünk. Ő mutatta meg nekem Az ördög ügyvédjét (ami nagyon jó film, de egyes jelenetei miatt soha többet nem nézem meg), a Blöfföt meg a Holt Költők Társaságát. Még arra is emlékszem, hogy a Blöff után a szubkultúrákról kellett fogalmazást írni, és én ekkor ismertem meg a kifejezést. (Tőle hallottam először, és mindjárt azt hittem, alacsonyabb rendű kultúrát jelent, amitől ideges is lettem, mert hogy merészeli egy kultúra lekicsinyelni a másikat. Aztán a Gugli elárulta, hogy nem egészen gondoltam jól.) Nagyon fiatal volt még, 62 éves. Azt írták az iskola Facebookján, hogy hosszú, nehéz betegség után halt meg, és már 2015 őszén...

Ami jó: - Vasárnap megnéztük az Anyám és más futóbolondok című filmet, és Tominak is tetszett. - Hétfőn elmentünk a Mozart-házba, ahol két és fél évig élt a zeneszerző, mégpedig élete utolsó két és fél évében. Itt komponálta a Figaro házasságát, a Varázsfuvolát és a Requiemet is. Nagy élmény volt a házában járkálni, gyönyörű az épület, sok mindent meg lehet tudni Mozart életéről, és bár Tomi kevesellte az eredeti tárgyakat (kb. semmi sem maradt fenn Mozart háztartásából), azért én teljesen izgatott lettem attól, hogy látom a művei eredeti kiadásait meg az aláírását a szabadkőművesek egyik gyűlésének jelenléti ívén. - Este megnéztük Az élet szép című filmet, amit eddig kerültem, mert tudtam, hogy holokausztfilm, és gyanítottam, hogy bőgni fogok rajta. Nagyon tetszett, Roberto Benigni nagyon szimpatikussá vált tőle. A karaktere kicsit idegesítő volt nekem, de valószínűleg csak ilyen izgága, ügyetlen, nagyon idétlen embernek sikerülhetett az, ami neki. Ja, és nem bőgtem a végén, ami ki...

Amikor Tomi szabadnapos, tudja, mikorra ér be a vonatom, és amikor átszállnék a metróra, ott vár rám az aluljáróban - hát, az nagyon jó. (Ez még vasárnap volt. Ki akart jönni a vonathoz, de kicsit késő lett, és attól tartott, ő akkor fog leszállni az S-Bahnról a pályaudvaron, amikor én a túloldalon felszállok a hazafelé tartóra, de felhívni nem akart, mert meg akart lepni, ezért inkább megvárt az átszállásnál.) Tegnap nem tudtam megvárni, rettenetesen elfáradtam abban, hogy helyettesítettem a héten, ezért napi minimum nyolc órát tanítottam (szerdán kilencet), hajnalban keltem (nekem a 6:20 durván hajnal), és este még neki kellett állni fordítani, mert a helyettesítéstől teljesen elcsúszott a tervem, és a második könyvet tökre nem fejeztem be mára még így sem, igaz, már csak két napot kell dolgozni rajta. Szóval nem tudtam megvárni, hogy hazaérjen, főleg, hogy nem lehet tudni, mikor jön, csak azt, hogy valamikor éjfél és kettő között. Ezek után reggel, amikor csörgött az ébresztőm, és...