LizaGazdija

Nem sokkal az első Bécsbe költözésem után, 2015 szeptemberében vagy októberében voltam egy próbaórán a Stephansdom mögött, és bár az oktató nem volt szimpatikus (túlságosan el volt telve magával), a sportág megtetszett. Akkor megígértem magamnak, hogy ha lesz normális munkám normális fizetéssel, benevezek egy alaptanfolyamra, a többit meg majd meglátom. 2016 októberében döntöttem úgy, hogy most már nagyjából biztosnak tekinthetem a normális munkát normális fizetéssel, vagyis eljött az idő, hogy benevezzek a tanfolyamra. Elég népszerű ez a sport, és mivel egyszerre max. nyolc embert vesznek be egy csoportba, viszont nincs sok csoport, hónapokra előre el kell határozni magát az ember lányának, ha tényleg menni akar. Így aztán még októberben befizettem a tanfolyamot, ami hat alkalmas, és ma este kellett menni először. Így második nekifutásra is nagyon tetszik, és vicces, de szerintem ügyesebb voltam, mint elsőre. Az nagyon meglepett, hogy annál a pontnál, amikor a lábunkra kellett tek...

Múltkor már meséltem arról a könyvről, amit most olvasok. Most megint. Az egy dolog, hogy milyen "romantikus" a férfi főszereplő, lett ez a könyv később még olyanabb is. A történet első néhány fejezetét, úgy kb. a könyv harmadáig arra szánjuk, hogy alaposan ki lehessen bontani, mekkora egy rohadék egy bizonyos lány, milyen gaztettei vannak, és mennyire megkeseríti a főhős életét. Ezután az illető egy ideig alig bukkan fel. A könyv háromnegyedénél újra megjelenik, és a következőt tudjuk meg: "az elmúlt hónapokban rájöttem, hogy nem is akkora rohadék, mint amekkorának gondoltam, és barátnők lettünk." Azt hittem, az agyam eldobom. Hogy lehet így ábrázolni egy jellemfejlődést? Nem fért volna el a könyv harmada és háromnegyede között eltelt durván sok oldalon három-négy párbeszéd, ami mutatta volna, hogy a rohadék lassan összeszedi magát? Ez egy rossz vicc, komolyan.

Egy ideig bosszankodtam, hogy már megint akkor van hó otthon, amikor én itt vagyok, itt meg akkor nincs, amikor itt vagyok, és ez igazságtalan, mert én nagyon szeretem a havat. Tegnap este akkora hó esett Bécsben, hogy csak na. Fülig ért a szám, amikor észrevettem, és azóta is fülig ér, főleg akkor, amikor ki lehet menni az utcára. Biztos lesznek képek is, de egyelőre nincs erőm ezt összelogisztikázni. Évek óta keresek téli kabátot, mert a piros szövetkabátom nagyon csinos ugyan, és tényleg jól áll, de nem bélelt, valamint V nyakú, ezért hiába van sálam, akkor is lefagy a mellkasom, amint kilépek az utcára, ami nem egészséges. Meg úgy általában is átfúj rajtam a szél, és ha öt foknál hidegebb van, kifagy belőlem a lélek úgy két perc alatt. Az új téli kabáttal szembeni elvárás, hogy piros legyen és bélelt, legyen rajta kapucni, valamint nézzen ki normálisan. Kedden, amikor Pesten voltam, végigjártam a Corvin Pláza összes ruhaboltját, és sehol nem árulnak normális kabátot, ami eléggé...

Nagy szerencsém, hogy nem mindig én vagyok a főnököm, mert igazi rabszolgahajcsár vagyok. A két ünnep között, 28. és 31. között minden nap fordítottam tíz oldalt mindkét könyvből, illetve 31-én ez már nem jött össze, mert csak az egyikhez tudtam elég ihletet meríteni, utána inkább szilveszterezni támadt kedvem. 1-jén nem haladtam semmivel semennyit, 2-án és 3-án tíz-tíz oldalt csináltam, egyik nap az egyikből, másik nap a másikból (azt is a vonaton, utazás közben, máskor nem volt rá alkalmam). Azóta eltelt négy olyan nap, amikor húsz-húsz oldalt nyomtam le. Az nyolc óra munka. Az nem sok, csak akkor, ha fordításról van szó, mert közben folyamatosan koncentrálni kell, nincs benne lazítás meg pihenés, szünet sincs. Na, jó, mára annyira belejöttem, hogy már nettó hat és fél óra alatt megvolt az összesen negyven oldal, és a nyolc (és fél) óra további részében ebédeltem, boltba mentem, és Szívek szállodáját néztem. Mivel kicsit felborult a napirendem, mert minden nap megvárom Tomit, aki...

Mivel a kollégám, aki helyettesített, három-négy nap alatt sem válaszolt arra, meddig jutott a csoportommal karácsony előtt, amikor én szabadságon voltam, nagy nehezen megtaláltam a rendszerben a haladási naplót. (Ha nem lennék szabadságon három hete, akkor ez könnyebben ment volna, de ennyi idő alatt elfelejtettem, hol kell keresni, mert amúgy nem szoktam nézegetni, hiszen úgyis tudom, mit írtam bele.) Kicsit elfogott a pánik. Semmi nem történt meg abból, amit felírtam a kis listámra azzal a kéréssel, hogy ennek kellene történnie. Semmi a világon. Tehát eltelt a tanfolyam ötödik hete úgy, hogy nem haladt a csoport. Három hetünk van felkészülni a vizsgára, és ez nem lesz elég. Még nem döntöttem el, sírjak-e. Kétféle tanulságot tudok levonni: 1. Soha többet nem megyek szabadságra. 2. Innentől kezdve elengedem a dolgot, és nem fog izgatni, felkészülnek-e a csoportjaim a vizsgára. Nem tudom, melyik lenne a jobb megoldás. Kicsit kiakadtam, ja.

Most tényleg nem azért, de egy ilyen címmel ellátott cikket jó érzésű ember szerintem meg sem nyit, mert már a cím annyira hibás, annyira magyartalan, hogy teljesen hiteltelenné teszi az íróját. A magyar nehéz nyelv, ez igaz, de akinek az anyanyelve, az tanulja már meg legalább erős középfokon, könyörgöm! Tudom, nyelvtannáci vagyok, de az ilyeneken kiakadok. Más meg megosztja az összes ausztriai magyaros csoportban, aminek tagja vagyok.

Mármint a szüleimnél. Anyuval spontán ötletelésbe kezdtünk esküvői dekor témakörbe, aztán ez eltartott vagy jó négy-öt órán át. Az eredmények: 1. teljesen elfáradtunk mindketten, 2. lett egy csomó tök jó ötletünk, 3. hú, nagyon szép lesz!!! 4. olyan fárasztó lesz megszervezni, hogy hajjaj, és hetekig-hónapokig fogunk kézműveskedni éjjel-nappal. Jó, nem éjjel-nappal, de én a magam részéről kb. annyi kreatívkodásban fogok részt venni, mint kb. az elmúlt nyolc évben (pontosabban az elmúlt nyolc karácsony előtt) összesen. Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy legyen időpont, kitaláljuk, mik legyenek a dekor fő színei, és hozzá lehessen látni az alkotáshoz. Juhú!