Aerial silk
Nem sokkal az első Bécsbe költözésem után, 2015 szeptemberében vagy októberében voltam egy próbaórán a Stephansdom mögött, és bár az oktató nem volt szimpatikus (túlságosan el volt telve magával), a sportág megtetszett. Akkor megígértem magamnak, hogy ha lesz normális munkám normális fizetéssel, benevezek egy alaptanfolyamra, a többit meg majd meglátom.
2016 októberében döntöttem úgy, hogy most már nagyjából biztosnak tekinthetem a normális munkát normális fizetéssel, vagyis eljött az idő, hogy benevezzek a tanfolyamra. Elég népszerű ez a sport, és mivel egyszerre max. nyolc embert vesznek be egy csoportba, viszont nincs sok csoport, hónapokra előre el kell határozni magát az ember lányának, ha tényleg menni akar. Így aztán még októberben befizettem a tanfolyamot, ami hat alkalmas, és ma este kellett menni először.
Így második nekifutásra is nagyon tetszik, és vicces, de szerintem ügyesebb voltam, mint elsőre. Az nagyon meglepett, hogy annál a pontnál, amikor a lábunkra kellett tekerni a szalagot, segítettek a másfél éves emlékek, és elsőre megoldottam. Random mozdulatokat csináltunk az első órán, de mutatósakat, hogy motiváltak maradjunk, és nagyon örültem neki, hogy mindent meg tudtam csinálni, ha nem is elsőre. Például fel tudtam mászni majdnem a szalag tetejéig, ami rajtam kívül csak két másik nőnek sikerült. Az még mindig nem a kedvenc elemem, amikor a csípőmnél támasztom meg magam a szalaggal, aztán feldobom a lábamat, és fejjel lefelé lógok úgy, hogy a csak a csípőmet tartja a szalag, de nem is kapaszkodom. Ettől valamiért még mindig félek, pedig a másfél évvel ezelőtti próbaóra óta egy ilyen lengedezős jógaórán is kellett (lehetett) csinálni.
A csoportban van egy kislány, tizenkét évesnél nem lehet idősebb. Lehet, hogy járt már ilyen tanfolyamra, de a lényeg, hogy valamiért ismer pár mozdulatot. És olyan türelmetlen, hogy hajjaj. Neki nem volt elég, amit mutatott az oktató, mindig valami sokkal durvábbat, sokkal nehezebbet és sokkal veszélyesebbet akart kipróbálni (és ki is próbálta). Arra gondoltam, hogy ha tizenkét éves koromban hajlandó lettem volna a magam örömére sportolni, én is ilyen lettem volna, mint ahogy még tizennyolc évesen is ilyen voltam, amikor elkezdtem hastáncolni, meg tinikoromban akkor is, amikor anyuval otthon tornáztunk. Ehh, gyerekek.
Végül mutatok egy videót arról, hogy milyen az, ha valaki már nagyon tud:
2016 októberében döntöttem úgy, hogy most már nagyjából biztosnak tekinthetem a normális munkát normális fizetéssel, vagyis eljött az idő, hogy benevezzek a tanfolyamra. Elég népszerű ez a sport, és mivel egyszerre max. nyolc embert vesznek be egy csoportba, viszont nincs sok csoport, hónapokra előre el kell határozni magát az ember lányának, ha tényleg menni akar. Így aztán még októberben befizettem a tanfolyamot, ami hat alkalmas, és ma este kellett menni először.
Így második nekifutásra is nagyon tetszik, és vicces, de szerintem ügyesebb voltam, mint elsőre. Az nagyon meglepett, hogy annál a pontnál, amikor a lábunkra kellett tekerni a szalagot, segítettek a másfél éves emlékek, és elsőre megoldottam. Random mozdulatokat csináltunk az első órán, de mutatósakat, hogy motiváltak maradjunk, és nagyon örültem neki, hogy mindent meg tudtam csinálni, ha nem is elsőre. Például fel tudtam mászni majdnem a szalag tetejéig, ami rajtam kívül csak két másik nőnek sikerült. Az még mindig nem a kedvenc elemem, amikor a csípőmnél támasztom meg magam a szalaggal, aztán feldobom a lábamat, és fejjel lefelé lógok úgy, hogy a csak a csípőmet tartja a szalag, de nem is kapaszkodom. Ettől valamiért még mindig félek, pedig a másfél évvel ezelőtti próbaóra óta egy ilyen lengedezős jógaórán is kellett (lehetett) csinálni.
A csoportban van egy kislány, tizenkét évesnél nem lehet idősebb. Lehet, hogy járt már ilyen tanfolyamra, de a lényeg, hogy valamiért ismer pár mozdulatot. És olyan türelmetlen, hogy hajjaj. Neki nem volt elég, amit mutatott az oktató, mindig valami sokkal durvábbat, sokkal nehezebbet és sokkal veszélyesebbet akart kipróbálni (és ki is próbálta). Arra gondoltam, hogy ha tizenkét éves koromban hajlandó lettem volna a magam örömére sportolni, én is ilyen lettem volna, mint ahogy még tizennyolc évesen is ilyen voltam, amikor elkezdtem hastáncolni, meg tinikoromban akkor is, amikor anyuval otthon tornáztunk. Ehh, gyerekek.
Végül mutatok egy videót arról, hogy milyen az, ha valaki már nagyon tud:
jujj de jó!!! :) nekem is nagyon tetszett a próbaóra, mi is csináltuk a derékon támaszkodós fejjel lefelé csüngést, nekem az a parám csak vele, hogy ha elengedem a szalagot, nem érzem biztosnak, hogy vissza tudok majd kúszni :)
VálaszTörlésén is szeretném folytatni, nagyon szép és jó mozgásforma szerintem :), nekem amúgy a trapéz is tetszett, azt is ajánlom, ha van ott! jövőhéten kipróbáljuk a rudat és a karikát is. :)
Itt úgy van, hogy meg kell csinálni X szintet ahhoz, hogy mehess a trapézra meg a karikára. Biztos az is fog érdekelni, ha a szalagon már tudok csinálni ezt-azt, de egyelőre csak ez foglalkoztat. A rúd is nagyon jó lehet, biztos, hogy nagyon gyorsan nagyon sokat lehet erősödni vele, csak az tart vissza tőle, hogy állandóan kék-zöld lenne a combom, ami nagyon kellemetlen. De mesélj majd, hogy milyen volt a rúd meg a karika, nagyon kíváncsi vagyok!
Törlés