LizaGazdija

Vajon jár valamiféle büntetés annak az országnak, amelyik sok évvel az esemény előtt megnyeri az olimpia rendezési jogát, és aztán ilyen-olyan okokból nem sikerül normálisan felkészülnie rá? Már azon túl, hogy a következő sok évben, remélem, nem rendezhet hasonló eseményt. Nagyon durva, ami Brazíliában történik. Remélem, azért meg lehet rendezni az olimpiát, és minden versenyző meg látogató túl is fogja élni.

Amikor egy A1-es tanfolyam egyik diákja, aki ráadásul még életében nem tanult angolul, az első napon ott van, majd lebetegszik, két hétig kimarad, aztán a harmadik hét első napján, összesen tehát 36 mulasztott óra után visszajön, na, az például kemény. Hallgatónak és tanárnak egyaránt.

Értem az összefüggéseket, tényleg, és tudom, hogy önszántamból kapcsoltam be a telefonomon a helymeghatározást. Ettől még hátborzongatónak tartom, hogy a Facebook oldal a 15 süße Minuten névre hallgató kávézót reklámozza nekem, a telefonom meg külön értesítést küld, hogy értékeljem a Hotel Moser Pöchlarnt, és ezzel segítsek másoknak. Előbbi helyen egyszer ittunk egy kávét Tomival, utóbbi előtt meg szombaton ültem kb. egy órát, és vártam Tomit (aki mindig odaér értem 11-re, amikorra megjövök a vonattal, de szombaton brutál napjuk volt, és fél 12-ig kellett dolgoznia, és mivel busz ilyenkor már nincs, meg kellett várni őt.) A hotel előtt amúgy odajött hozzám egy vadidegen srác, és szóba elegyedett velem, na, az is elég creepy volt. Közepesen voltam ideges, mert az utca túloldalán lévő állomásépülettel ellentétben, ahonnan azért jöttem ki, mert három huszonéves srác üldögélt tőlem nem messze, és veszélyben éreztem magam a tök üres épületben, a hotelben még bőven volt élet, ki-be járkáltak...

Sokadszor érzem azt, hogy ez a nekem való nap - érzésre olyan, mintha egy hét lett volna, és alig látok a fáradtságtól. Tegnap kalandosan értem haza, talán máskor megírom, mindenesetre 1-kor kerültem ágyba. Ma meg 6-kor keltem. 8-ra mentem a szüleimhez ezt-azt intézni, pl. elhoztam a Csehországból gyógyultan hazakerúlt laptopomat, és nagyon boldog vagyok vele. Nem mintha a másikat nem szeretném. 9:40-kor találkoztunk volna Blankával az Alleenál, csak én elkéstem. Most sem értem, hogy nem értem oda 50 perc alatt. De azért tök jó volt együtt lenni, beszélgetni. Aztán bevásároltam, mert még nem tudom, hogyan alakul a hétfő, és inkább legyen kajám Bécsben, mint ne. Aztán hazarohantam, letettem a gépemet. Aztán kozmetikusnál voltam (de jó volt, ha tudnátok...), majd a szakadó esőben hazaballagtam. A recepciós lány adott egy kissé rozoga, náluk felejtett ernyőt, így nem ment tönkre a könyvem :) (Agyam már pihen, a borult ég láttán arra gondoltam, remélem, nem ázom meg, de az nem ...

Ne legyen az angolon kívüli egyéb foglalkozás, amit a kurzus kínál (nem fejtem ki, miért kínálja, de kínálja, és szerintem tök logikus kellene, hogy legyen annak, aki benne van), inkább beszélgessünk akkor már angolul. A1-es szintű csoportról beszélünk. Oké. Kicsit tele a bakancsom így péntek délutánra, rég láttam ennyi rém kritikus, örökké elégedetlen embert egy rakáson.

Két hete Bud Spencer, múlt héten Esterházy Péter, ma  Somló Tamás . Nem tetszik, nagyon nem. Ráadásul ketten közülük még csak nagyon idősek sem voltak. Olyan szomorú ez :( A három (?) évvel ezelőtti Cirkuszok Éjszakáján ezt énekelte Somló Tamás gólyalábon állva éjfélkor. Élmény volt látni és hallani :)

Nem egyszerű a tanárok élete, de azért igyekszem. A szinte használhatatlan könyv és az a tény, hogy kezdő csoportokban nem vagyok elég rutinos, eléggé megnehezíti a dolgomat, viszont erősen bízom benne, hogy bele fogok jönni ebbe. Csak nagyon-nagyon-nagyon át kell gondolni minden lépésemet, és mivel 200 perces órákat tartok, ez elég időigényes. Azért a mai óra már _majdnem_ olyan volt, hogy elégedett legyek magammal. Ja, és feltalálhatnám azt a mondást, hogy régen elveim voltak, most kezdő csoportom van. Tökre nem szerettem volna fordítási feladatokat csináltatni velük, aztán mégis kénytelen leszek, mert be kell látnom, hogy különben végük van, rosszul érzik magukat, pánikba esnek. Nem hiszik el nekem, hogy nem kell minden szót érteni, én meg mára eljutottam odáig, hogy ám legyen - azt eddig is tudtam, hogy mindegyik tanár fordíttat a csoportjaival, az anyanyelviek is, hát akkor fordítsanak az én hallgatóim is. Remélem, megnyugszanak tőle, és elhiszik végre, hogy ügyesek. Aztán a CELTA...