LizaGazdija

Megvolt az Eurovíziós Dalfesztivál válogatója Máltán is, meg is nyerte egy bizonyos dal . A Times of Malta cikkéhez fűzött kommentekből ítélve talán a többség tényleg elégedett is volt vele. Erre ma megírja az újság, hogy a győztes dalt lecserélték, az énekesnő inkább mégis egy másik számot ad elő. Ez milyen már? - Válasszátok ki, melyik dal menjen a versenyre! - Oké, legyen ez, ezzel van esélyünk, ezt imádni fogja a nép. - Szuper, akkor ez lesz. Ja, bocs, mégsem, inkább valami egész más lesz, háhá. Kabaré.

Azt a hidat, ahol Máltán, Mosta városában kipróbáltam az abseilingot, viszontlátni egy cikkben, ami arról szól, hogy megmagasított korlátot fog kapni, mert tarthatatlan, hogy évi sok ember ott lesz öngyilkos - na, az fura érzés.   Ez volt a kötelező bemelegítés, ahol a leereszkedés technikáját gyakoroltatták, utána jöhetett csak az igazi móka. A képen én érkezem meg a próbaútvonal aljára.     Mosta hídja a völgyből. A kis pöttyök az ereszkedő emberek.

Bár most nincs szabadnap, minden nap csinálunk valamit a kb. 2-től 6-ig tartó szünetben. Pénteken átmentünk Olaszországba, Bruneckbe, ahol felmásztunk a várhoz, körbesétáltuk, gyönyörködtünk a kilátásban meg a vár alatti templomban, aztán vissza kellett jönni. Tegnap az innen két falura lévő Sillianba mentünk, ahol sétáltunk, kinyomtattuk a vonatjegyemet (az eggyel közelebbi állomás annyira fapados, hogy jegyautomatája sincs), majd kitartó munkával találtunk egy nyitva tartó étteremszerűséget, ahol T. hamburgert evett, én meg rántott gombafejeket. Ma futni mentünk. Nagyon vicces volt, mert tegnap este azon gondolkodtam, amíg ő dolgozott, hogy futhatnánk egyet együtt (ő is szokott, én is, gondoltam, akkor miért ne tennénk együtt), de végül lebeszéltem magam erről a tervről, merthogy nagyon nagy a hó, és ha az utak is havasak, nagyon fog csúszni a cipőm. Aztán ő feljött a munkából, és kb. az első szava volt, hogy arra gondolt, ma délután elmehetnénk egyet futni együtt. Azért ez vic...

Az előbb hívtak St. Pöltenből, hogy lenne lehetőség németet tanítani kezdő szinten menekülteknek minden hétköznap délután. Szerdán interjú. Akkor összefoglalom. Kedden betanítás a telefonálásra, szerdán reggel St. Pöltenben, délután egyszer Bécsben, egyszer Badenben egy nyelviskolában interjú, csütörtökön egy bécsi nyelviskolában szintén. OMG. Ezt ki hitte volna, most komolyan? Persze kérdés, hogy ebből melyik állást kapom meg (a telefonálós sem 100% még, a betanítás alatt még mondhatják, hogy meggondolták magukat), de az tagadhatatlan, hogy nagyon izgalmassá kezd válni a helyzet.

A tegnapi helyre felvettek, kedden betanítás lesz :) Ez egy igen-igen geringfügig állás, de állás, és pénzt fogok vele keresni, ráadásul megszokom egy kicsit, hogy németül telefonáljak, ami nem lesz hátrány a későbbiekben sem. Amikor épp a menetrendet böngésztem Tassenbachban az út szélén, egy hóbuckában állva, megcsörrent a telefonom. Egy iskolától írtak, ahonnan nemrég utasították el a jelentkezésemet, mondván, már találtak alkalmas jelöltet. Most megint keresnek, és jövő héten mehetek interjúra. Hogy én ettől milyen izgatott lettem... És elvileg még az adószámom is megérkezett, amivel most már vállalhatok magántanítványokat. Elvileg, mert nem pontosan értem, mi történik, de már megkérdeztem egy hozzáértőt, remélem, hamar felvilágosít. Úgy néz ki, lassan alakulnak körülöttem a dolgok.

Éjfélkor kerültem ágyba, 4-kor keltem, és nem volt elég a készülődésre a rászánt 45 perc. Persze mostanra már megtanulhattam volna, hogy tinikorom óta igen sokat lassultam, és messze már az az idő, amikor az ébredés utáni 7. percben már a buszmegálló felé tartottam, és ebben a rövid időben a teljes öltözés, mosakodás tokkal-vonóval benne volt. Ma reggel konkrétan nem bírtam felpörögni, hiába láttam, hogy baj lesz. Muszáj volt megreggelizni, mert anélkül nem tudok elindulni sehová, de úgy éreztem magam, mint egy lassított felvétel. Végül is 5:01-kor hagytam el a lakást. 5:30-kor indult a vonat. Tekintve, hogy a pályaudvar kb. 20 perc a háztól, és a metróról leszállva még egy csomót kell gyalogolni a peronig, eléggé aggódtam. Futólépésben tettem meg az első villamosmegállónyi távot, aztán láttam, hogy a két villamos, ami nekem jó lenne, nagyon sokára jön, viszont az O jelű egy percen belül megérkezik. Még sosem utaztam rajta, de most odarohantam, megnéztem, közelebb jutok-e vele a pályau...

Lautól kaptam iszonyú régen, de hetekkel ezelőtt, és most jutok el addig, hogy megírjam a bejegyzést. Először is köszönöm Launak, hogy rám gondolt :) Ezután kell írnom magamról 10 dolgot, amit talán nem tud mindenki, majd válaszolni Lau 10 kérdésére, és aztán írni ugyanennyit, valamint meghívni további bloggereket. Ja, a díj neve Liebster-díj, a kezdeményezés Németországból indult, és az a célja, hogy új blogokat fedezzünk fel. Szóval. 10 dolog, amit talán nem tud rólam mindenki: 1. Gyerekkoromban nagyon szerettem volna egy kiselefántot. A padláson tartottam volna. 2. Óvodás korunkban Rékával azt terveztük, építünk egy házat csibéknek, és mi is fogjuk kikeltetni őket. Fullextrás ház volt olvasósarokkal meg kényelmes ágyakkal, nem apróztuk el a dolgot. A történet csúcspontján én meg is próbáltam kikeltetni a csibéket - az ágyamban, a párnám alatt. Persze elég okos voltam, ezért nem az alá a párna alá rejtettem őket, amelyiken aludtam, hanem a mellette lévő alá. Ettől még a fe...