LizaGazdija

- Megjött a CELTA-bizonyítványom! Apu átvette és beszkennelte nekem, úgyhogy mostantól ezt is lehet küldözgetni iskoláknak. Az oktatók nagyon szépeket írtak rólam, örülök neki, és a Pass B-m is megmaradt a cambridge-i ellenőrzés során. (Ja, merthogy van maga a bizonyítvány, meg van egy szöveges értékelés.) - Megjött a szerződésem, így most már 98%-ig biztos vagyok benne, hogy meg fog jelenni az a könyv, amiről még mindig nem mondok semmit, mert ilyenkor derül ki, hogy nem gyengén babonás vagyok. De ha megjelenik, megmutatom, megígérem. - Úgy néz ki, lett mellékállásom. Ha minden jól megy, egy kiszabadulós játékban lehetek majd játékmester. A játék maga nagyon komoly, leesett az állam, hogy milyen kreatív/elszánt/szorgalmas emberek vannak. - Lett osztrák bankszámlám. Tök büszke voltam magamra, hogy végig folyékonyan, hiba nélkül kommunikáltam az ügyintézővel. Azt hiszem, ezen a meglepődés részen kellene már túllépni, és akkor lennék egészen magabiztos németül is. - Találtam cuki...

Tegnap Harper Lee, ma Umberto Eco. Mi van itt, de tényleg? :(

Ki van írva az ajtajára kívül-belül, hogy a veszekedések elkerülésének érdekében mindenki írja be magát a táblázatba arra az időpontra, amikor mosni szeretne. Gondolkodtam rajta, mi ok lehet még veszekedésre azon túl, amikor valaki órákra a mosógépben felejti a holmiját mosás után, és a következő nem jut hozzá a géphez. Na, ma reggel megtudtam. Még tegnap beírtam magam reggelre, le is ballagtam negyed 10 körül, aztán látom ám, hogy foglalt mindkét mosógép. Ránéztem a táblázatra, utánam, 11-re volt beírva valaki. Szerencsére épp ekkor járt le a jobb mosógép, hát, gond nélkül kikaptam belőle, ami benne volt, és betettem a holmimat mosni. Érdekes, érdekes.

Izgalmas, amikor valaki, aki 11 (!) éve csúnyán átvert, egyszer csak közli, hogy nagyon bánja és sajnálja, és sokat gondolkodik rajta, mi lett volna, ha akkor azt a dolgot nem úgy intézi. Majd azt is elmondja, hogy mi barátok vagyunk. ( :O ) Két dologra tudok gondolni. 1. Jó a dumája. 2. Nem érdemes gonoszkodni, mert később esetleg nehezen békélsz meg magaddal. Esetleg ezek keveréke.

Joanne Harris az egyik kedvenc írónőm, és több szép emlék is köt hozzá. Az ő Chocolat című regénye volt az első nem könnyített olvasmányom angolul tizenpár éve, és nagyon nagy öröm volt, hogy értettem. Az ő Faith and Hope Go Shopping című novellájának köszönhetem, hogy ma fordítok. Amikor néhány éve Magyarországon járt, természetesen elmentem az író-olvasó találkozóra, dedikáltattam vele az összes kötetet, ami akkor megvolt (nem kevés), és nagyon szimpatikus volt, mert minden olvasójával beszélgetett, úgy nézett ki, mint akit tényleg érdekelnek azok a vadidegen emberek, és azt is szívesen vette, amikor egy nő odaült mellé egy hosszabb beszélgetésre. No, de mondjak valamit erről a kötetről is. A kedvenc történeteim (nem meglepő módon) Faith és Hope novellái lettek. Nagyon a szívembe zártam ezeket az idős hölgyeket már kilenc éve, és nagyon megörültem, amikor láttam, hogy megint van róluk hír. Az első novella, az utazós jobban tetszett, mert jólesett, hogy Chris milyen szépen bánik a nén...

Az van, ehhez kétség sem fér. Például váratlanul úgy alakult, hogy a jövő héten elutazom az olasz határ közelébe (6 óra vonatozásra található innen a hely), és napokig folyamatosan végtelen havat fogok látni. Hacsak addig el nem olvad a hó, de hát az nagyon csúnya lenne tőle. Majd erről mesélek később. Reméljük, lesz mit. Jut eszembe, a szombati hótalpas túráról is mesélhetnék, végül is arról is van mit. Na, majd arra is sort kerítek.

Este hatkor jöttem rá, hogy elfelejtettem megenni ebéd után a napi betevő négy kocka csokimat. Elfelejtettem. A csokit.  És utólag sem ettem meg, mert már hat óra volt, és hat után nem eszem. Ez valami egészen új.