LizaGazdija

Esztin keresztül Mutocskától kaptam kölcsön, és azt tudtam róla, hogy előttem többeknek nem tetszett, illetve nagyon kis hányada tetszett. A rajzok nagyon szépek, de a mesék és versek között akadt, ami kifejezetten nem tetszett nekem sem. Azért akadt bőven, amelyik kifejezetten igen: Schein Gábortól a Várakozás (ezt idéztem is itt), Zágoni Balázstól a Barni és a három angyaljárás, Böszörményi Gyulától a Lopotnyik és banyabú-dugó, Németh Zoltántól a Találmány, Berg Judittól A zöldlábú angyal, May Szilviától az Egérrágta karácsony, Petőcz Andrástól a Karácsony volt, majdnem karácsony, Lackfi Jánostól a Hagyma és az angyallárma, Podmaniczky Szilárdtól a Téli karácsony, Lugosi Viktóriától a Brokkoli. Azt hiszem, ha gyerek lennék, olyan lenne nekem ez a könyv, mint a Mikulástól karácsonyig és a Hópihe karácsony volt, amikor még igazán gyerek voltam – minden adventkor rongyosra olvastam mindkettőt.

egészen fergeteges, mennyire sok embernek nem sikerül megértenie, hogy a pedagógusok nem a magasabb fizetésért, de még csak nem is önmagukért tiltakoznak és tüntetnek, hanem főleg a gyerekekért, akiket jobbra-balra rángat, és orrba-szájba szívat a rendszer közvetlenül és közvetve is. Születik erről egy cikk, és mi a reakció a kommentelők körében? Rohadt tanárok, mit ugatnak, kéne a több pénz, mi, hát, fogják be, másnak is kéne, mégsem tüntetget. OMG.

Egy 1570-es, többnyire latin szövegű dalt ismertem ma meg, amelynek címe Bestia curvafia pulices, aminek az eleje, igen, az, aminek látszik. Szóval hogy kurva anyjukat a bolháknak. Ez már önmagában is érdekes volt, de aztán meghallgattam a dalt, és végem volt. Iszonyú komikus a dallam meg a szöveg együtt, ha az ember tudja, miről énekelnek. Ezen a linken lehet elolvasni a cikket, és mindenképp hallgassátok meg a dalt, nagyon vicces! Akit érdekel a téma bővebben, itt talál egy humoros írást a magyar káromkodás történetéről.

Van itt kint egy magyar könyvelő, aki a Facebookon mindenkinek mindenben segít, és máshonnan is hallottam, hogy őt érdemes kérdezni mindenféle dolgokról. Gondoltam, akkor már inkább őt kérdezem meg arról, hogyan is kerítsek adószámot, számlatömböt, kiskutya fülét, hogy magánban taníthassak, mert most már kell a pénz, kész, nem lehet tovább várni. El is mentem hozzá, és nagyon-nagyon kedves volt. Megvigasztalt, hogy én itt nem fogok irodai, pláne tanári állást kapni, viszont nagyon sokat fogok mosogatni meg takarítani, akár éveket is, mert egyrészt itt is munkanélküliség van, másrészt az osztrákok elég erősen lenéznek minket, és mindkét oknak az az okozata, hogy csak úgy nem fognak normális munkát adni nekünk. Javasolta, hogy még dolgozzak többet az önéletrajzom lebutításán, amíg nagyon-nagyon butának nem fogok tűnni, és akkor kapok majd mosogatói/takarítói állást. Vagy. Mert szerencsére van más lehetőségem is. Keressek meg menekültekkel foglalkozó segélyszervezeteket, és mondjam, hog...

Ez egy tündéri mese volt. Csupa szeretet, varázs meg humor, gyönyörű nyelvezet, izgalmas cselekmény, szóval minden volt benne, ami kell. Ez az Aterpater… Igazi, vérbeli gonosz, csodálom, hogy két szarv nem nőtt a fejére a történet egyik pontján sem. Ami a végén történt vele, felidézett bennem egy réges-régen látott filmet, amiről azóta sem tudtam kideríteni, mi is lehetett a címe, pedig szinte ugyanez történik abban is egy szereplővel. De erről már meséltem, térjünk is vissza a könyvhöz. A kedvenc szereplőm a kis Gigi lett, ő talán a legtündéribb az egész mesében. Eléggé mosolyogtam azon, hogy pont az írónak van a legtöbb joga a tündérek közelében élni, de, persze, ki másnak is lehetne – egyrészt minden szentnek maga felé hajlik a keze, másrészt tényleg senki sem áll közelebb a tündérvilághoz, mint az írók. SPOILER! Ja, igen, jó, hogy legalább a mesékben vannak olyan hatalmasok, akik nem ragaszkodnak tíz körömmel a hatalmukhoz, és tudomásul veszik, ha már nem illeti meg őket a hatalom,...

Sokszor említettem már itt a Humans of New Yorkot, amit nagyon szeretek, és rendszeresen olvasok, sőt várom, hogy új poszt kerüljön ki. Sok kommentelő szokta mondogatni, hogy kéne már Brandonnak egy Nobel-békedíj, és szerintem is megérdemelne valami komolyabb elismerést azért, amit csinál. Nagyon sokáig random embereket fényképezett és kérdezgetett New York utcáin, és már akkor is nagyon-nagyon érdekes sorsokat tudott bemutatni. Sokszor meg is kapta a kérdést kommentben, mégis mi a módszere, amivel ennyire őszinte és mély vallomásokat szed ki emberekből, akik akkor látják életükben először, és tudják, hogy több millió ember fogja olvasni, amit mondanak, és látni az arcukat. (A több millió nem túlzás, az oldalt 17 millióan lájkolták eddig.) Aztán Brandon elkezdte a különkiadásokat. Úgy emlékszem, először beutazta Ázsia tíz országát, és a helyieket kérdezgette mindenféle témáról, így bemutatta, hogy az emberek tényleg mindenütt egyformák, csak a körülmények, amik között élnek, azok tud...

Leadtam az egyik könyvet, és úgy néz ki, kapok helyette két másikat. Ezeket nem párhuzamosan kell majd csinálni, mert egy történet első és második részéről van szó, viszont ez azt jelentené, hogy a következő kb. fél évre megvannak a fordítási munkák, ami azért elég jó. Nem 100% még, mert csak akkor az, amikor már a kezemben / a Kindle-ön tartom a könyveket, de azért esélyes. Bezár a Bookstation. Tök szomorú, mert nagyon jó üzlet. Hatalmas árukészletük volt mindig, nagyon szerettem hozzájuk járni, meg az oldalukról rendelgetni. Ők voltak azok, akik iszonyú jófej módon berendelték nekem Angliából A farm, ahol élünk első öt részét, mert itthon nem volt kapható, és én írtam nekik, meg tudnák-e szerezni. 2003-ban nyitottak, én úgy 2006-2007 környékén akadtam rájuk, amikor kellett Paul Austertől a Timbuktu egy szemináriumra. Azért a könyvért még a Keletihez mentem, később költöztek a Nyugati mellé egy tök kellemes üzlethelyiségbe. Sajnálom őket :( Azért nem zárják be teljesen a bazárt, onl...