HONY
Sokszor említettem már itt a Humans of New Yorkot, amit nagyon szeretek, és rendszeresen olvasok, sőt várom, hogy új poszt kerüljön ki. Sok kommentelő szokta mondogatni, hogy kéne már Brandonnak egy Nobel-békedíj, és szerintem is megérdemelne valami komolyabb elismerést azért, amit csinál. Nagyon sokáig random embereket fényképezett és kérdezgetett New York utcáin, és már akkor is nagyon-nagyon érdekes sorsokat tudott bemutatni. Sokszor meg is kapta a kérdést kommentben, mégis mi a módszere, amivel ennyire őszinte és mély vallomásokat szed ki emberekből, akik akkor látják életükben először, és tudják, hogy több millió ember fogja olvasni, amit mondanak, és látni az arcukat. (A több millió nem túlzás, az oldalt 17 millióan lájkolták eddig.)
Aztán Brandon elkezdte a különkiadásokat. Úgy emlékszem, először beutazta Ázsia tíz országát, és a helyieket kérdezgette mindenféle témáról, így bemutatta, hogy az emberek tényleg mindenütt egyformák, csak a körülmények, amik között élnek, azok tudnak nagyon különbözőek lenni. Utána New York egy nagyon nehéz környékének egyik nagyon nehéz iskolájából lett külön projekt, miután az egyik diákot sikerült random meginterjúvolnia, és a srác felhívta a figyelmét az iskolája igazgatónőjére, aki nagyon sokat dolgozik azért, hogy segítsen a nehéz környék gyerekeinek integrálódni, illetve elkerülni, hogy a kilátástalanságból kitörési kísérletként bűnöző legyen belőlük. Következő lépésben most nyáron vagy ősszel ellátogatott azokra a helyszínekre, ahol a legtöbb menekült belép Európába, és őket kérdezte arról, miért indultak el otthonról, miért vállalták be, hogy egy lélekvesztőn átkeljenek a tengeren, és mik a terveik. Ez nagyon nagy tett volt részéről, mert egy csomó emberhez kicsit közelebb hozta a történéseket, valamint megint csak megmutatta, hogy azok az emberek is emberek, a többségük nem akar rosszat, csak nagyon rossz helyzetbe került. (És, még mielőtt, egy percig sem sugallta, hogy hurrá, de jó, hogy ennyien érkeznek egyszerre.)
Most is különkiadás van soron. Most amerikai börtönöket látogat, és az elítéltekkel beszélget. Bemutatja, kinek milyen gyerekkor után milyen bűncselekményekhez vezetett az útja, és ki hogyan érzi magát annak fényében, amit tett. Nagyon megindító. Volt már súlyos pszichés zavarral küzdő nő, aki megölt két embert, mert azt mondták a hangok, hogy megérdemlik, és nagyon nehezen tud együtt élni azzal, hogy ezt tette, és most is sír, miközben erről beszél, pedig, ha jól emlékszem, tizenéve történt, azóta ül érte. (Meg fog is még sokat, és nem vonja kétségbe, hogy megérdemli.) Volt olyan is, több is, aki nehéz környéken nőtt fel bántalmazó vagy elhanyagoló szülők mellett, és úgy ment bele sötét dolgokba, jellemzően drogkereskedelembe. Meg olyan is volt sok, aki szerető, gondoskodó szülők mellett nőtt fel nehéz vagy kevésbé nehéz környéken, de deviáns volt, és úgy ment bele sötét dolgokba, jellemzően drogkereskedelembe. (Amúgy a drog miatt többen életfogytot töltenek, miközben több gyilkos kb. 20 évet kapott, ami megint csak elgondolkodtató. Én értem, hogy a drog terjesztésével közvetve lehet sokak halálát okozni, de azért nekem még mindig durvábbnak tűnik, ha valaki a saját kezével öl meg valakit.) Meg volt olyan is, akitől megijedtem, mert semmiféle megbánás nem volt a tekintetében, viszont büszke volt rá, hogy milyen zseniális bűnöző, és bár X ember halálát okozta, nem rázta meg a tudat, inkább csak amiatt kesergett, hogy elkövette azt a hibát, ami a letartóztatásához vezetett. Ebből meg az látszik, hogy persze vannak olyan bűnözők is, akik tényleg azok, és jobb is, hogy nem szabadulhatnak soha, ilyenek pl. a nárcisztikus pszichopaták. És viszonylag ritkán sugallják azt a posztok, hogy az alany nem érdemli meg, hogy üljön.
De nemcsak a bűnökről esik szó, hanem arról is, mivel telnek a napok a börtönben. A mai sztori is ilyen, és nagyon tetszik. Vannak olyan rabok, akik a többieket oktatják, érettségire készítik fel (nem egészen, de valami hasonlóra), ilyesmi, és vannak mások, akik tanulnak és leérettségiznek. Ez azért jó, mert mindkét fél értelmesen tölti az idejét, hasznos dolgokkal foglalkozik, és az egyik visszaad valamit a társadalomnak, a másiknak (vagy akár mindkettőnek) meg talán lesz esélye visszailleszkedni, ha egyszer szabadul. Volt már olyan rabtanár, aki sosem szabadul, életfogytiglant kapott, ez mégsem veszi el a kedvét attól, hogy segítsen másoknak, akik még ki fognak kerülni a börtönből. Azért ehhez is kellhet egyfajta erő.
És a kommentelők nagyon lelkesek, mert így olyan emberek szólalhatnak meg, akiknek amúgy nem nagyon szokott erre lehetőségük nyílni. Szóval Brandon tényleg megérdemelne valami díjat.
Aztán Brandon elkezdte a különkiadásokat. Úgy emlékszem, először beutazta Ázsia tíz országát, és a helyieket kérdezgette mindenféle témáról, így bemutatta, hogy az emberek tényleg mindenütt egyformák, csak a körülmények, amik között élnek, azok tudnak nagyon különbözőek lenni. Utána New York egy nagyon nehéz környékének egyik nagyon nehéz iskolájából lett külön projekt, miután az egyik diákot sikerült random meginterjúvolnia, és a srác felhívta a figyelmét az iskolája igazgatónőjére, aki nagyon sokat dolgozik azért, hogy segítsen a nehéz környék gyerekeinek integrálódni, illetve elkerülni, hogy a kilátástalanságból kitörési kísérletként bűnöző legyen belőlük. Következő lépésben most nyáron vagy ősszel ellátogatott azokra a helyszínekre, ahol a legtöbb menekült belép Európába, és őket kérdezte arról, miért indultak el otthonról, miért vállalták be, hogy egy lélekvesztőn átkeljenek a tengeren, és mik a terveik. Ez nagyon nagy tett volt részéről, mert egy csomó emberhez kicsit közelebb hozta a történéseket, valamint megint csak megmutatta, hogy azok az emberek is emberek, a többségük nem akar rosszat, csak nagyon rossz helyzetbe került. (És, még mielőtt, egy percig sem sugallta, hogy hurrá, de jó, hogy ennyien érkeznek egyszerre.)
Most is különkiadás van soron. Most amerikai börtönöket látogat, és az elítéltekkel beszélget. Bemutatja, kinek milyen gyerekkor után milyen bűncselekményekhez vezetett az útja, és ki hogyan érzi magát annak fényében, amit tett. Nagyon megindító. Volt már súlyos pszichés zavarral küzdő nő, aki megölt két embert, mert azt mondták a hangok, hogy megérdemlik, és nagyon nehezen tud együtt élni azzal, hogy ezt tette, és most is sír, miközben erről beszél, pedig, ha jól emlékszem, tizenéve történt, azóta ül érte. (Meg fog is még sokat, és nem vonja kétségbe, hogy megérdemli.) Volt olyan is, több is, aki nehéz környéken nőtt fel bántalmazó vagy elhanyagoló szülők mellett, és úgy ment bele sötét dolgokba, jellemzően drogkereskedelembe. Meg olyan is volt sok, aki szerető, gondoskodó szülők mellett nőtt fel nehéz vagy kevésbé nehéz környéken, de deviáns volt, és úgy ment bele sötét dolgokba, jellemzően drogkereskedelembe. (Amúgy a drog miatt többen életfogytot töltenek, miközben több gyilkos kb. 20 évet kapott, ami megint csak elgondolkodtató. Én értem, hogy a drog terjesztésével közvetve lehet sokak halálát okozni, de azért nekem még mindig durvábbnak tűnik, ha valaki a saját kezével öl meg valakit.) Meg volt olyan is, akitől megijedtem, mert semmiféle megbánás nem volt a tekintetében, viszont büszke volt rá, hogy milyen zseniális bűnöző, és bár X ember halálát okozta, nem rázta meg a tudat, inkább csak amiatt kesergett, hogy elkövette azt a hibát, ami a letartóztatásához vezetett. Ebből meg az látszik, hogy persze vannak olyan bűnözők is, akik tényleg azok, és jobb is, hogy nem szabadulhatnak soha, ilyenek pl. a nárcisztikus pszichopaták. És viszonylag ritkán sugallják azt a posztok, hogy az alany nem érdemli meg, hogy üljön.
De nemcsak a bűnökről esik szó, hanem arról is, mivel telnek a napok a börtönben. A mai sztori is ilyen, és nagyon tetszik. Vannak olyan rabok, akik a többieket oktatják, érettségire készítik fel (nem egészen, de valami hasonlóra), ilyesmi, és vannak mások, akik tanulnak és leérettségiznek. Ez azért jó, mert mindkét fél értelmesen tölti az idejét, hasznos dolgokkal foglalkozik, és az egyik visszaad valamit a társadalomnak, a másiknak (vagy akár mindkettőnek) meg talán lesz esélye visszailleszkedni, ha egyszer szabadul. Volt már olyan rabtanár, aki sosem szabadul, életfogytiglant kapott, ez mégsem veszi el a kedvét attól, hogy segítsen másoknak, akik még ki fognak kerülni a börtönből. Azért ehhez is kellhet egyfajta erő.
Kattintásra olvashatóvá válik. Ha esetleg valaki nem ismerné, de érdekelné.
És a kommentelők nagyon lelkesek, mert így olyan emberek szólalhatnak meg, akiknek amúgy nem nagyon szokott erre lehetőségük nyílni. Szóval Brandon tényleg megérdemelne valami díjat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése