LizaGazdija

Említettem, hogy valaki jön nekem egy nagyobb összeggel. Hetente kérdezem meg, mi újság, ez most már két és fél hónapja így megy. Mindig mindjárt megkapom az összeg minimum felét. Az első kérdés óta. Legutóbbi párbeszéd. Két hete péntek: Én: - Szia! Mikor fogsz utalni? Nagyon nagy szükségem van a pénzre. Válasz nuku. Múlt péntek: Én: - Nem értelek. Ő: - Mi? Hol? Szia! Én: - Azt kérdeztem egy hete, mikor fogsz utalni, és még csak nem is válaszoltál, miközben folyamatosan azt mondod, hogy mindjárt utalsz. Nem értelek. Ő: - Két napja sikerült utalnom X összeget, szerintem a napokban a számládon lesz. Lehet találgatni, lett-e valami a számlámon. Apadáson kívül. Ma: Én: - Rejtélyes módon még mindig nem érkezett meg a pénz a számlámra. Mikor is utaltál? A te számládon látszik az utalás? Ha küldesz róla egy screenshotot, együtt talán kideríthetjük, mi ment félre. Ő: - Mi a máltai számlaszámod? Arra ma vagy hétfőn befizetek készpénzt, és az egy-két nap alatt ott van, Remélem, ...

Írtam arra az állásra, amit annyira szeretnék, és ahová napokig készítgettem a kis feladatomat, amit kértek az interjún. Kikutattam a netről, német nyelvterületen hogyan illik rákérdezni, mi van má', majd rákérdeztem. Egy órával később megkaptam a választ: sajnos nagyon sokan jelentkeztek, és hát a második körbe engem már nem tudtak beválogatni. Egy olyan állásra, ami egy az egyben ugyanaz, mint amit Máltán csináltam. Ez már a vég. Ebből hazaköltözés lesz. Update: Az is lehet, hogy ezzel próbál az angol tanítása felé terelődni az életem. Ha itt nem kapok munkát, kénytelen leszek hazamenni, CELTA meg otthon van, tehát mondhatjuk, hogy kénytelen leszek megcsinálni a CELTA-t. Ha az megvan, újból kezdhetek jelentkezni máltai és osztrák nyelviskolákhoz, és akkor kiderül, mi az esélye annak, hogy külföldön élhessek. Mondjuk Máltától már félek olyan szempontból, hogy legutóbb is b*sztak közölni, hogy nem fognak felvenni, simán hagyta a nyelviskola vezetője, hogy összecsomagoljam a kis...

Olyan jó volt hosszú évtizedeken keresztül a Városligetben, egymás szomszédságában az Állatkert, a Cirkusz meg a Vidámpark. De a megújulás és fejlődés jegyében muszáj volt bezárni a Vidámparkot, oda úgy sem jár senki, tök hülyeség, és feldobták már akkor, hogy esetleg a Cirkusz helyét is megkaphatná az Állatkert, az már úgyis olyan régi épület, nem jó semmire. Aztán most megosztotta az oldalán a Cirkusz, hogy ez valósággá válik, már keresik az új helyet az épületnek, egyelőre a Nyugati mellett. Mert a Városliget túl messze van a belvárostól, nem is megy oda senki. Nagyon modern lesz, elfér majd benne minden és mindenki, és egyáltalán, az egész mesébe illően szép lesz. Én nagyon szurkolok, hogy a nagy buzgóság közepette nehogy tönkretegyék a Cirkuszt - ugye, a Vidámpark is kapott új helyet a külvárosban. Jó lenne, ha az újítók most már pihennének egy kicsit.

Végül csodálatos módon mégis írt. Két nappal azután, hogy elküldtem az SMS-t, miszerint csak az értesítést kaptam meg, hogy írt, az üzenete a profiljával együtt törlődött az oldalról, de azért engem érdekelne, mit üzent. (Olyasvalaki tanácsára hallgattam, aki jó tanácsokat szokott adni, és most is jó tanácsot adott.) Én már biztosra vettem, hogy letiltotta a telefonszámomat, meg is sértődtem, mert sosem kerestem magamtól, pláne nem zaklattam, hogy ez jogos legyen. Most vagy volt valami a telefonjával, vagy nem tudom, de nem ez a lényeg. Megkaptam a "nem állok készen egy új kapcsolatra"-szöveget, csak pepitában. A legzseniálisabb az egészben az a rész, amikor leírja, hogy szóltak neki, hogy ez az elköszönés nagyon személytelen, de szerinte ez nem gond, mert ő komolyan gondolja. Ezzel egyrészt kedvesen közölte velem, hogy csak az én kedvemért nem talált ki valami eredetit, egyenüzenetet kapok, másrészt ezek szerint tényleg nem tud róla, hogy az adatlapja a randioldal főoldalán ...

Kedden nem sikerült felmondani, mert olyan pörgés volt, hogy akkor sem volt rá alkalom, amikor bent volt a főnök. Tegnap szabadnapos voltam, írtam neki, hogy tudnánk-e beszélni, erre válaszolt, hogy nincs Bécsben, de ma igen, és akkor tudunk. Írtam, oké, egész nap bent leszek. Válasz: jó, bejön hozzám. Lehet találgatni, bejött-e vajon. (Az jut eszembe erről a pasiról, hogy bár tök jól néz ki meg tök kedves, tökre nem irigylem a barátnőjét/feleségét, ha van neki olyan. Ennyire megbízhatatlan emberrel nagyon nehéz lehet együtt lenni.) Este 8-kor írtam neki, hogy jön-e. (Időnként hívom is, de még sosem vette fel, SMS-t szokott írni egy-két órával később, hogy írjak.) Válaszolt, hogy ma már nem ér ide, de mi ilyen fontos. Hát, ezen így elgyötrődtem, hogy most mi legyen, csak nem mondok már fel SMS-ben, basszus, de azt sem akarom, hogy holnap szóljak, hogy holnapután már nem jövök, mert az meg nem csak bunkóság, de kicseszés is. Szóval végül megírtam. Erre azt válaszolta, hogy csak azért ke...

A feladáson gondolkodom. Tényleg teljesen kilátástalannak érzem a helyzetemet, és nagyon fogy a pénzem. Persze, most volt munkám két és fél hétig, kellene is, hogy kapjak kb. 630 eurót november 10. környékén, de azt nem lehet tudni, meg fogom-e kapni, lehet, hogy kiszúrnak velem, és nem kapok egy buznyákot sem. (Ebben az esetben persze nem fogom hagyni magam.) A tudásom, a végzettségem, a szorgalmam meg a kitartásom Ausztriában erre elég, hogy egy sportfogadási iroda kasszájában üljek, szaros vécét pucoljak, csikket szedegessek, és tűrjem, hogy iskolázatlan, játékfüggő emberek úgy beszéljenek velem, mint egy utolsó senkivel. Vidám. Ja, nem. Biztos nem véletlenül vagyok a végletekig elkeseredve. Két állást találtam eddig, ami tényleg nekem való lett volna, mindkettőnél voltam első körös interjún, aztán azóta se kép, se hang, illetve az egyik hely múlt hét közepén még kért egy angol nyelvű önéletrajzot, aztán azóta is mélyen hallgat. Ezen a helyen 3 hete voltam interjún, a másikon 2 hete...

volt ma Ausztriában. Az Albertina azzal ünnepelte a napot, hogy aki lájkolta őket a Facebookon, vagy bekövette Twitteren/Instagramon, az ingyen bemehetett, és megnézhetett mindent, de mindent. Gondoltam, nekem bőven megér ez egy lájkot, így aztán bejárhattam az összes kiállítást. Egyhez már nem volt erőm/időm, de minden mást láttam. A fekete-fehér fotók tárlatával kezdtem, ami gyönyörű. Utána körbejártam az Albertina termeit, és láttam többek közt azt a helyiséget, ahonnan a karácsonyfa világhódító útjára indult. Aztán következett Edvard Munch, akinek a kiállításán kicsit sírdogáltam is (ha nyilvánosan történik, sosem látványos), hát szóval azért én is fura vagyok. Alapvetően ott volt a gond, hogy nagyon-nagyon álmos voltam (5 órát aludtam éjjel), és ilyenkor kb. bármin elsírom magam. Jelen esetben azon, hogy két ember egymást átölelve sétál az erdőben, és ettől jó nekik. Ott volt A sikoly is, hozzá többször visszatértem. Nem gondoltam, hogy ha élőben látom, akkor ilyen hatással lesz r...