LizaGazdija

Nekiültem kicsit a tanulmányírásnak, mert szégyenszemre csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben a doktori teendőimet. Mármint még nem vagyok doktor, pont azért kéne teperni, hogy az lehessek. Most épp a Mary Poppins fordítását vetem össze az eredetivel, ami nagyon szórakoztató, mert nagyon szeretem a művet angolul és magyarul is, és miközben gyártom a korpuszt, már lehet is azon gondolkodni, mit fogok kiemelni a tanulmányban, mi mire példa, satöbbi. Meg azon, hogy honnan szedem hozzá a szakirodalmat. Lassan ideje lesz visszairatkozni abba az amerikai e-könyvtárba, ami olyan sokat segített a szakdogám megírásánál is. A nevét persze azóta százszor elfelejtettem, de egyszer már megpróbáltam ennek ellenére megtalálni, és két perc alatt sikerült, szóval nem izgulok. Ha egyszer végzek a doktorival, olyan jutalmat kapok magamtól, de olyat... Még nem találtam ki, milyet, de valami nagyot. A délután nagyon jól telt. Először találkoztam Fruzsival, sőt mi több, meglátogattam. Bemutatott a falkán...

Nincs túl messze, Nevena volt lakótársa oda járt futni, ő jó helynek tartotta, így gondoltam, megnézem én is. Most este voltam kint, de még sötétedés előtt. (Sötétben nem futkározom soha sehol. Ahhoz gyáva vagyok.) http://www.botanische-spaziergaenge.at/Bilder/Lumix_8/P1720322.JPG Parkra számítottam, de ez konkrétan egy erdő. Nagyon szép, csendes, nyugodt, és a közepén van egy gyönyörű tó. Sajnos nem fényképeztem, mert nem tudtam, vajon leáll-e a futóapp, ha megnyitom a fényképezőt, és mindenképp szerettem volna mérni, mennyit futok és mennyi idő alatt. Előzetesen azt láttam a térképen, hogy akkor van meg az 5 km, ha a villamosmegállótól befutok a tóig, azt kétszer körbefutom, majd visszamegyek a villamosmegállóhoz. Hát, ezt végül nem csináltam, csak egyszer futottam körbe a tavat. Részben azért, mert nevéhez méltóan eléggé dimbes-dombos a hely, és a fel-le futkározástól hamar elfáradtam, részben meg azért, mert kicsit túl nyugodt és csendes nekem a környék. Alapvetően gyáva va...

Azon gondolkodom, ki kellene lépni belőle, vagy legalább beállítani, hogy ne kapjak értesítést arról, mi folyik benne, amíg tízezrével érkeznek menekültek (és nyilván olyanok is, akik valójában nem azok), mert ez a ma reggeli poszt mindent vitt, komolyan ledöbbentett. Az mondja a jóember, hogy aki azt látja, hogy magukat menekülteknek kiadó emberek panziókban vagy olcsóbb hotelekben szállnak meg, azonnal jelentse neki, hogy ő meg valami meg nem nevezett hivatalos szerv kivizsgálja az ügyet. Tehát ha az állam által biztosított szálláson várja valaki, hogy továbbutazhasson, az is baj, meg ha panzióban, az is. Mert aki menekült(nek mondja magát), annak nem lehet pénze panzióban lakni. Hetek óta tart már a folyamatos mocskolódás ezekben a csoportokban, kikerülni sem lehet, bármennyire nem szeretnék menekültekkel kapcsolatos híreket / bejegyzéseket olvasni napi hússzor, de ez talán a legalja.

Jó, munkát azért aktívabban keresek. A társkeresőn főleg csetelgetek, vagy azt sem. De az iraki fiú szeretne skype-olni, miután mondtam, hogy ne vegyen feleségül. Egy másik, vélhetően ír srác meg kép nélkül nyomul, aztán kérésre küld egy képet, amin az látszik, hogy ő egy teljesen jóképű pasi. Gyanús ez nekem, gyanús, gyanús. Amúgy meg az is milyen már, hogy ennyire fontos a fénykép. Jól meglepődne 13 éves önmagam, aki még 100%-ig biztosra vette, hogy a külső egyáltalán nem számít. No de a munka. Az a taktikám, hogy kigyűjtök irgalmatlanul sok hirdetést, ami érdekesnek tűnik, aztán jelentkezem négyre-ötre, majd további irgalmatlanul sokat kigyűjtök, hogy másnap jelentkezzek négyre-ötre, és így tovább. Végül is nemcsak angoltanári állásokra írok, mert miután a hétvégén elértem a mélypontot, úgy érzem, nem lehet már arra várni, hogy hátha összejön. A jelenlegi kedvenc jelölt titkárnői állás, kell hozzá magyar meg angol (meg német), 38 óra 4 nap alatt (király!), viszont Bécsújhelyen van...

Van, hogy érdemes visszatévedni régebben gyakran látogatott oldalakra, mint amilyen a comment:com is. Éppen ma írtak róla, hogy 40 éves a Fawlty Towers, avagy a Waczak Szálló, én meg rögtön el is döntöttem, hogy akkor most ez lesz a sorozatom. Nem annyira emlékszem rá, pedig tudom, hogy gyerekkoromban (is) ment a tévében, és anyuék nézték, de valamiért csak a németes rész maradt meg. Talán azért, mert akkor még nem annyira tudtam értékelni az angol humort, kicsi voltam hozzá. Most viszont már nekem való, az első részen mindjárt nagyszerűen szórakoztam. Csak egy szuper jelenet az epizódból: Basil és Lord Melbury

Kifogott rajtam egy kb. ötven éves mosógép. Az alagsorban két mosógép van, egy régi meg egy új. Az új kommunikál, ki lehet rajta választani, milyen programmal és hány fokon akarsz mosni. A régi próbál kommunikálni, de egyrészt nem működik rendesen a kijelzője, másrészt nem lehet kiválasztani, hány fokon akarok mosni. De mivel csak ez utóbbi volt szabad, ebbe voltam kénytelen bepakolni a ruháimat. Kicsit izgulok, mi fog velük történni, mert alapvetően nem szívesen költenék most egy új ruhatárra. Az élet kabaréjelenetek végtelen sora. Kiegészítés: Az történt, hogy bár szinte tuti, hogy azt állítottam be, kímélő mosás, ez a csodás gép jóóó alaposan megszárította a ruhákat, de előtte nem mosta ki őket. Cserébe a mosószert beleszárította azokba a ruhadarabokba, amiket ért. Cuki :) A vége az lett, hogy kézzel kimostam szépen a motyómat. Legalább most már tudom, hogy ha legközelebb csak ez a mosógép szabad, akkor nem nyúlok hozzá, hanem inkább nekiállok kézzel. Bár pl. farmert kézzel mo...

Ilyenkor gondolkodom el nagyon komolyan azon, hol rontottam el, mi volt az a hiba, ami miatt 28 és fél évesen ott tartok, hogy megint újrakezdek egy új országban, megint szorongok a munkakeresés miatt, és se pár, se család nincs kilátásban sem, miközben körülöttem kb. mindenki más a vándorlásai végére ért (évekkel ezelőtt), és van párja meg családja (többnyire évek óta). Vidám pillanatok ezek.