LizaGazdija

Fordítottam húsz oldalt, aztán nekivágtam a városnak. Először csak a Corvin-negyedig mentem, hogy kiüttessem a telefonomat. Merthogy kelleni fog osztrák SIM, de az én mobilom telenoros, viszont a hűség már lejárt. A Telenornál mondták tegnap, hogy valami kis GMS-be menjek, mert ott lényegesen olcsóbb lesz, mint náluk. Mentem is. Odaadtam a telefont, kaptam róla papírt, mondták, hogy kb. egy óra alatt megvan a kikódolás. Kérdeztem, megmutassam-e a képernyőzár-kioldó mintát, mondták, nem kell, mert nem kell bemenni a telefonba a kioldáshoz. Ez fura volt, de hát ők a szakemberek, ugyebár. Beszaladtam a plázába, mert akartam venni bécsi térképet, de csak olyan van, amin a belváros látható, én meg nem csak belvárosi lakásokat fogok nézni, szóval végül maradt az, hogy beütögettem egyesével a bécsi útvonaltervezőbe, honnan hová megyek majd, és most este kinyomtattam a részletes térképeket*. Ezek után találkoztam az unokaöcsémmel, Danival, beültünk a Cserpesbe, beszélgettünk egy jót, ő ivott...

Ja, nem. Összesen mintegy hatféle árnyalatot számoltam össze magamon. Csak a lábamon háromfélét. Nagyon viccesen nézek ki, élőben és fényképen is. Az egyik kedvenc idei képem a nyár vége felé készült, és fürdőruhában vagyok látható rajta. Amúgy nem szeretem az ilyen képeimet, mert a hasammal tökre nem vagyok elégedett (tavaly már az voltam, aztán nem tudom, mi lett), de hogy egy egész nap tengerpartozás után a fejem meg a karom fekete legyen, a hasam meg hófehér*, az elég vidám. *Mármint magamhoz képest. Sosem volt hófehér a bőröm. Egyszer azon mulattunk egy horvátországi nyaralás után, hogy a nővérem karjának külső oldala egy hét folyamatos napozás után még mindig két árnyalattal fehérebb, mint az én karom belső oldala. Hehe.

Van három időpontom csütörtökre. Egy abba a szépséges, nagyon jó helyen lévő lakásba, egy egy magyarul tanuló szerb lány mellé a 10. kerületbe, egy harmadik meg egy német, két osztrák fiú és egy amerikai lány mellé. Ez eddig még oké, eddig semmi para. Csak megkérdeztem a szépséges lakásnál, mennyi a kaució, és mennyi pénzzel kell előrukkolni, ha esetleg ki szeretném venni a lakást, amire az volt a válasz, hogy a kaució háromhavi lakbérnek felel meg, és csütörtökön még semmit sem kell adni, mert csak pénteken fogja eldönteni a lány, kit szeretne lakótársnak, és rengeteg a jelentkező. Paráim: 1. Rengeteg a jelentkező. 2. Ha pénteken dönt, és mondjuk szombaton kérné a pénzt, akkor én megszívtam, mert már nem leszek ott. Nem fogok tudni kétnaponta Bécsbe ruccanni, ahhoz kicsit drága a vonatjegy. 3. Nem lesz olyan könnyű menet ez a Bécsben szobát találás. Persze próbálom azzal nyugtatni magam, hogy már miért ne sikerülne, és ha mégsem sikerül, hát legfeljebb megpróbálok egy hónapot l...

Másfél éve költözött ki Münchenbe (még nem egészen, de már majdnem), és most úgy volt itthon, hogy pont én is, és pont össze tudtunk hozni egy találkát ma délelőttre. 9 után valamivel találkoztunk (először késtem öt percet, aztán kiderült, hogy nem ismerem eléggé a Nyugatit, szóval csupa kaland volt minden), és majdnem 1-ig csak beszélgettünk. Először a Deák téri Cserpesben, amivel megvolt az első cserpesezésem és habos kakaóm, amióta hazajöttem, később a Duna-parton, egy padon ülve, na meg ide-oda utazás és séta közben. Eleinte azt hittem, a kiköltözése óta nem találkoztunk, de aztán rájöttem, hogy az nem lehet, mert hát emlékszem egy cserpesezésre, sőt a kaparós térképet is a költözés után kaptam már tőle, úgy emlékszem, valamint ugyanezen alkalommal egy sapkát is vettünk (mármint vett), és még mondta is, hogy Münchenben van egy csomó, csak egyet sem hozott haza. Szóval ez télen volt, gondolom, karácsony környékén. Jó eséllyel aznap, amikor cirkuszban voltunk az unokaöcsémmel, mert m...

Mivel most már biztos, hogy nagyban nőnek az esélyeim az álláskereséskor, ha van bejelentett lakcímem Bécsben, úgy döntöttem, mégsem az interjú előtti napon megyek ki először, hanem már most csütörtökön. Neki is álltam lakáshirdetésekre írogatni tegnap este. Ezt úgy csináltam, hogy elővettem a willhaben.at-ot, a bazar.at-ot meg a Facebookon a lakáskeresős csoportot, kiválogattam azokat a szobákat, amik tetszettek. Fő szempont volt, hogy legyen benne ágy, második szempont, hogy legyen íróasztal székkel, következő szempont, hogy legyen rajta ablak, és utolsó szempont így első nekifutásra, hogy hol van - igaz, Bécs legszélén lévő, erdőre néző szobára nem jelentkeztem, annyira azért nem mindegy, hol fogok lakni. Írtam vagy tizenöt-húsz szobára, szépen fel is jegyeztem mindegyiknek a linkjét és az ember nevét, hogy ha valaki válaszol, vissza tudjam keresni a hirdetést. Annyira jófejek ezek az emberek ott Bécsben, hogy vagy nyolc-tíz helyről vissza is írtak mára, olyanok is, akiknek már ...

Van egy spanyol pasi, Ruben, akit tavaly ismertem meg Máltán egy Couchsurfing-összejövetel alkalmával. Egy darabig tartottuk a kapcsolatot, voltunk egy-két festán más lányokkal, plusz egyszer strandoltunk is. Nem jött be, mert a 40 évéhez képest hihetetlenül gyerekes, valamint azzal végképp teljesen elásott minden reményt, amikor a strandolás alkalmával nekiállt izmozni, konkrétan fekvőtámaszokat nyomott, meg lezavart egy kisebb edzést. Van néhány dolog, amitől viszketek, ez például pont ilyen. Még a nyár folyamán megharagudott, amikor többedszer kértem, hogy ne bökdössön és ne csikizzen, és ha lehet, úgy általában ne nyúljon hozzám, mert idegesít, és mert nem szeretem, ha férfiak csak úgy fogdosnak. (Higgyétek el, falra mászásig idegesítő szokás, főleg akkor, ha ötpercenként előfordul, még akkor is, ha minden nővel csinálja - ezt láttam a szememmel, onnan tudom.) Így ért véget a kapcsolattartás/barátkozás, vagy minek is nevezzem. Ruben szeptemberben haza is ment, aztán januárban vis...

Tegnap esküvőn voltam Tatán. Nagyon szép volt az egész, de hát persze legszebb a menyasszony volt. Valami gyönyörű ruhát talált magának. Volt vőfély, voltak játékok, volt tánc, meg persze volt iszonyú mennyiségű kaja, süti és torta. Plusz szállás az esküvő helyszínétől három perc sétára. Nagyon jó volt, de úgy éjfél környékén kezdtek kevésbé szép gondolataim támadni. Ezeket úgy lehetne összefoglalni, micsoda csúnya ráfaragás, hogy ha 2007-ben hagynak szakítani, nem győzködnek három hónapig, és/vagy én nem hagyom magam meggyőzni arról, hogy jó lesz újrakezdeni azt, ami egyszer már nem működött, akkor nem húzódott volna még a történet öt évig, és akkor mostanra már lehetne férjem meg gyerekem. Ehelyett a majdnem 26 éves koromban történt végleges szakítás után 28 évesen ott tartok, hogy furábbnál furább kapcsolatszerűségekbe bonyolódom, és egyelőre kilátás sincs rá, hogy majd lesz egyszer igazán jó is. Na, látjátok, ezért nem kell nagy hibákat elkövetni, mert akkor nem lesz min rágódni ak...