LizaGazdija

Egészen komolyan mondom, hogy ennyire zseniális sorozatot még soha nem láttam, mint amilyen a Sherlock. Ebből legenda lesz, az tuti. Úgy érzem, az eredeti sorozatnál is nagyobb legenda. Nem tudom, hogyan fogom kibírni 2016-ig, bár - mi tagadás - kicsit azért vigasztal, hogy akik real time nézték az eddigi három évadot, azok mindhárom évadot lenyomták három-három hét alatt, majd vártak másfél-két évet a következő adagra. Jól megszívtam, hogy pont most akadtam rá erre a remekműre, nem pedig akkor, amikor már végleg vége. Amúgy még sokáig nem lesz vége, mert terveznek ötödik évadot is. Nem kizárt, hogy ez lesz az első olyan sorozat, amit időnként újra fogok nézni. Meg azért a következő sorozatig ott vannak nekem az eredeti történetek, amiket szépen el fogok olvasni. Lassanként, szépen beosztva. (Mert olyan nehéz a könyv, hogy alig bírom el. De ezt lehetett tudni. Ha 1100 oldalas lenne, ahogy emlékeztem, az se lenne semmi, de ez 1400 oldalas.)

A félmaraton lefutása után döntöttem el, hogy mostantól csak 10 km-eket fogok csinálni, mert a 21 km nagyon durva hatással volt a lábamra. Meg is néztem, mikor van a legközelebbi futás Pesten, láttam, hogy május 18-án, de nem neveztem, mondván, majd két héttel előtte meglátom, hogy áll a térdem. Megláttam: nem jól, így nem is neveztem. Aztán ezen a héten szerda este ültem a gép előtt, néztem, néztem a futanet.hu-t, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy beküldtem a nevezésemet. Mit volt mit tenni, csütörtökön elmentem a rajtcsomagért, és vártam a vasárnap fél 2-t. Ez már a cél Az érkezést kicentiztem, mondhatni. Fél 1-kor akartam indulni, hogy 1-re ott legyek, mert akkor fél 2-ig még belefér a mosdó előtti sor végigállása, a rajtszám felapplikálása és a bemelegítés is. Ehhez képest 3/4 1-kor indultam, negyed 2-re értem ki a PeCsához, végigálltam a sort a mosdóhoz, felapplikáltam a rajtszámot, majd beálltam a rajthoz. Ekkor mondták be, hogy még 8 perc van a rajtig, hááát... Már ...

Biztos bunkó vagyok, de rosszul viselem a facebookos nyáladzást. Azt, amikor párok körbenyalják egymást a hírfolyamban. Rendben, kiírják, hogy kapcsolatban vannak, netán eljegyezték egymást, vagy akár házasok, tesznek fel közös képeket - nem napi egyet, hanem mondjuk heti egyet. Ez rendben van, nincs vele gond. De amikor az egyik kiír a falára valami nyálat, vagy néhány szívecskét, vagy megoszt valami giccses életbölcsességet, nyilván szerelem témájában, és jelöli a posztban a párját, attól én kicsit ideges leszek. Nem kell az arcomba tolni, és a többi néhány száz ismerős arcába sem kell tolni. Láttuk, felfogtuk, örülünk. A turbékolást meg intézzék élőben, ha lehet. Vagy privátban, ha ragaszkodnak a Facebookhoz. Ezzel a történettel szemben nem vagyok toleráns, általában négy-öt ilyen nyálat vagyok hajlandó megvárni, aztán beállítom, hogy többet nem vagyok kíváncsi az illető posztjaira. A rekordot mégis ma sikerült elérni, amikor egy nap alatt jött két ilyen. Piff, már rejtve is van a k...

Tudom, hogy türelmesnek kell lennem, és szokott is menni minden gond nélkül, csak amikor sehogy sem akar az történni, amit én szeretnék, kis dolgokban sem, és ez esetleg verbalizálódik is, akkor el tudok szomorodni. Mint például ma is. Én is elképzeltem valahogy a szombatot. Nem így. És ezen most nehezen teszem túl magam. Az se vidám, amikor visszahallom, mik történnek a hátam mögött. Igazából egészen dühítő. Még mindig a gerincemben érzem az idegességet, pedig órákkal ezelőtt akadtam ki. Ilyenkor aztán különösen jó lenne odabújni. De nem lehet. És ez rossz. Basszus...

azok a tennivalók/szabályok, amikről akkor értesítenek, amikor már régen túl késő, valamint azok a kötelező programok, amiknek a dátumát nem egész egy hétre előre közlik, amikor már régen túl késő, mert mondjuk órám van adott időpontban, vagy mondjuk olyan programom, amit hónapokra előre leszerveztem, és nem biztos, hogy le szeretném mondani csak azért, mert öt nappal előtte kiderült, hogy nekem akkor valami más programon kell részt vennem kötelező jelleggel. Ekkora a fejem. Mutatom is, hogy mekkora, csak nem látjátok.

Múlt héten tűz volt, most meg egy óriási hajón utaztunk, amire felfért kompletten több lakás, úgy értem, minden utas a saját lakásának hajón kialakított másában lakott. Ott volt Réka és anyu, rájuk emlékszem. És akkor süllyedni kezdett a hajó. Pánik, rohangálás, evakuálás, ott ugráltak a fejünkön, hogy pakoljuk össze gyorsan a legszükségesebbeket, és siessünk, mert fél 6-kor leengedik a mentőcsónakokat, nehogy a hajón maradjunk véletlenül. És akkor kezdődött a tökölés, ezt nem találom, azt nem találom, én például nem találtam pulcsit, pedig rövidujjúban voltam, plusz megvolt a farmerdzsekim, de a személyzet egyik tagja, aki a fejünkön ugrált, mondta, hogy nagyon hideg van kint, mindenki keressen pulcsit, de én hiába túrtam a szekrényemben, amit nem is értettem, mert egy csomó pulcsim van. Réka akart adni a sajátjából, de csak óriási nyakkivágású meg vékony darabjai voltak, amikkel nem mentem volna semmire. Aztán fél 6 lett, én teljesen kétségbe estem, hogy még sehogy sem állunk, ...

Néztem Sherlockot, fordítok mesét magyarról angolra, serpenyőben pirítottam medvehagymás stanglit, majd megettem Mackó sajttal, és annyira jó, hogy vennem kell egy kenyérpirítót, és találtam egy csomó zenét, amire ugrálunk edzésen. Clean Bandit - Rather Be feat. Jess Glynne Calvin Harris - Thinking About You Mr. Probz - Waves Calvin Harris feat. Ne-Yo - Let's Go David Guetta - Love Is Gone Avicii - Silhouettes Avicii - You Make Me